Hogyan telnek az első hetetek? Tapasztalatokat szeretnék olvasni.

Nálunk változóan. Úgy tűnik, a kislányom érzékeny a szélre, így a héten 2 délután is nyűgösködött szegényem.

Szerencsére a férjem elég sokat segít. Annak ellenére, hogy ő dolgozik, éjszaka az első etetésnél ő kel fel a babához. Ez olyan 1-2 óra körül van. Így nekem marad a hajnali ébredés, általában olyan 4-5 között.

Most már ritkábban borulok ki, amikor sír. Eleinte olyan rossz volt, amíg nem tudtam, mi lehet a baj. Most már azért nagyjából tudom, mikor miért sír, bár néha így is okoz némi fejtörést. :)

A fürdést is kezdi megszeretni, már nem ordítja végig az egészet, és már a törölközésnél is csak néha sír.

A nehézség nálunk abból fakad, hogy nincs más segítségem a férjemen kívül. Anyukám már nem él, apukám nem tud mit kezdeni egy ekkora csöppséggel, anyósomék meg nagyon messze laknak. Így hétköznap reggel fél 7-től délután 5-ig (ha túlóra van, akkor 7-ig) egyedül vagyunk. Így nem mindig egyszerű, mert előfordul, hogy csak fél órát alszik a bébim, utána meg ébren van 2-3 órát. Az ilyen napokon jóformán nem marad semmi energiám.

De azért nem panaszkodom, többnyire nagyon jó baba, nincs túl sok gond vele. :)

Amúgy 3 és fél hetes.

nehezen. de azért boldogan.

Nekem már 6 hós a babám, de sosem fogom szerintem elfeejteni az első 3 hónapot. Semmit nem tudtam,(vagy legalábbis úgy éreztem) a babám sírt, fájt a hasa, nem tudott szopni, én kivoltam, össze-vissza voltam varrva, fáradt voltam, kimerült, de annyira paráztam a felelősségtől, vagy hogy vmi baja lesz, hogy nem tudtam aludni hetekig. A férjemmel napi 10x veszekedtünk, mert én olyan voltam mint egy anyatigris, senkit nem akartam a gyerekhez engedni, őt sem, vagy ha igen, akkor mindent leszóltam amit csinált, de közben meg igenis rá voltam szorulva, hogy segítsenek...

Én borzasztó nehezen életm meg...De azért mikor végre elaludt, akkor minden este összeborultunk a férjemmel, bocsit kértünk egymástól, és örömünkben sírtunk, mert ennél csodálatosabbat még sosem láttunk...:-)

Hál istennek mostmár elég jó a helyzet...

Mi lassan 6 hetesek leszünk. Az első napokban azt hittem meghalok a fáradságtól, a karom még mindig fáj a szopiztatástól, hogy tartanom kell, más pózban nem tudunk. Annyira tudatlannak éreztem magam, hogy néha még sírtam is, hogy milyen béna vagyok az egészhez, és ez nekem nem fog menni. Most már jobban vagyok, kezdek belerázódni az egész anyaságban, csak a sok éjszakázás merít ki teljesen. Szoptatásnál még most is parázok, hogy legyen elég. Mindent egybevéve ez egy 24 órás csodálatos élmény. :)

A 4 kilós kislányom a császáros hasammal alig bírom el.

azt kérdezted hogyan teltek?

KŐKEMÉNYEN.!

Első babámmal kínszenvedés volt. Testileg, lelkileg, mindenhogy.

Nagyon kimerített a nem alvás, tomboltak a hormonjaim, sebes volt hetekig a mellem, rengeteget sírt a babám és nem tudtam vele mit kezdeni, nappal csak 45 percet aludt, azt is nagy kínlódás árán.

Nem erre számítottam. Nem is tudtam, mire számítottam.

Borzasztó nehezen viseltem a bezártságot, úgy éreztem hónapokig, hogy nem csinálok semmi értelmeset. Elvileg vágytam volna rá, hogy vallami szellemi tevékenységet végezzek, gyakorlatilag viszont nem lett volna rá erőm.

Ehhez képest most a második babánkkal valami álom volt az első 2 hónap. Persze az első két hétben voltak hullámhegyek-völgyek és nem minden nap vagy éjszaka könnyű, de összességében annyira jól érzem magam, magunkat. Élvezem az anyaságot, sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok. Pedig ugyanúgy császár volt, ugyanúgy kisebesedett a mellem. Miután délután hazahozom a nagyot a bölcsiből, pihenni sem tudok, mégis olyan kerek minden. Persze rengeteget számít, hogy a picur nem sírós. Persze szól, ha baja van (éhes, álmos stb.), de ha megkapta, amire vágyik, már nem sír.

31 vagyok és első baba.

Már a terhességem alatt eldöntöttem,hogy fogom "nevelni" a babámat.

Nem lesz suttogás,igen is mindent megcsinálok mellette,hogy szokja a hangokat.Csakis a kiságyban fogom altatni,nem ringatom állandóan ...stb

Ehhez képest :)A kicsi borzasztóan sírós,alig alszik így amikor végre elszunnyad,olyan csendben vagyunk,hogy a pókot is meghallom a sarokban.Folyton ringatom,mert sajnálom a pocifájás miatt.Már kezdem magam mellé venni az ágyba hátha ott jobban megnyugodna.Egész nap a kezemben van és nyugtatom,sétálok vele.Az állandó sírásoktól kezdek kikészülni és a párommal is összekapok minden apróságon.Éjjelente 1.5-3 óránként kér enni,ettől olyan fáradt vagyok,hogy szédülök.Teljes káosz az életünk,de azért amikor mám mosolyog én vagyok a legboldogabb a világon :)Imádom,de nem erre számítottam.Úgy gondoltam egész nap aludni fog,csak enni kel fel és fokozatosan áll át a kevesebb alvásra.Na persze!!!Még jó,hogy éjjel azért kicsit alszik.

2 hónapos a drágám

38 voltam, amikor a lányomat szültem, illetve nem is szültem, mert császárral született, egy deka fájdalmam nem volt, így nem tudom, mi a szülés.

azt hittem, hogy nagyon jó lesz itthon, azt terveztem, hogy majd beköltözöm a babaszobába, mindenki azt csinál amit akar, én csak a babával foglalkozom majd.

először is nem tudtam mellette aludni, mert minden szösszenetre felébredtem, teljes kialvatlanság, hisztéria lett a következménye. A szoptatással csak gondok voltak, 2 védőnő "dolgozott" az ügyön, mégsem ment rendesen, mire belejöttünk volna, elapadt a tejem. sosem sírt a lányom, és egész nap aludt, így volt időm a háztartásra is, de pár hét után rájöttem, hogy időm van, csak energiám nincs. Teljes kiborulás következett, nem aludtam, egyszerűen ki tudtam volna menekülni a világból.

aztán egyszer csak elmúlt, és ezután minden a helyes kerékvágásba került. élveztem, hogy gondoskodhatok róla, hogy mással nem igazán kellett foglalkoznom, nagyokat sétáltunk, ő jókat aludt közben, visszanyertem az energiámat, szóval úgymond "hazaérkeztem".

utóbb visszagondolva azt hiszem, hogy a hormonjaim tréfáltak meg ilyen csúnyán, illetve az önbizalom hiány. hiába mondták nekem, hogy minden rendben van, szépen fejlődik, nem sír, tehát túl nagy baja nem lehet, folyton azon aggódtam, hogy minden rendben van-e, közben pedig marcangoltam magam, hogy miért nem tudok mellette aludni, miért nem érzem azt a földöntúli boldogságot, amiről regélnek. az egész butaság volt a részemről, most már nem is tudom, hogy hogyan veszíthettem így el a lábam alól a talajt.

a lányom 14 hós, egy örökmozgó, és én nagyon büszke anyuka vagyok:-)))