Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Hogy tehet ilyet egy ügyeletes...

Hogy tehet ilyet egy ügyeletes orvos?

Figyelt kérdés

Kisfiam délelőtt lebetegedett. Álmos volt, aludt, nem akart felkelni sem. Délben már 38.6 volt a láza. Kapott kúpot, ami levitte neki 37.5re. De elkezdte fájlalni a fejét, nagyon elesett volt. Elvittük ügyeletre, ami felnőtt ügyelet. Sajnos oda tartozunk gyerekestől, mindenestől. Bementünk, a doki épphogycsak belenézett a szájába. Ekkor csörgött a telefon, és nem hallottam amit az asszisztensnek diktált. Utána közölte, hogy vírusfertőzés, csillapítsam a lázát, igyon sokat. Kérdeztem, hogy a mandulája, torka be van gyulladva? Nincs. Vírusfertőzése van. El lettünk küldve. Hazaértünk, 39 fokos láza volt már, fájlalta a mellkasát is, fürdés, kúp, és így tettem le aludni, 38.2vel.

Van kimondott gyerekügyelet, más településen, de mi körzetileg nem oda tartozunk, már egyszer megkaptuk a magunkét, hogy ne vigyük oda a gyereket, mert más körzetbe tartozunk.

Megjegyzem, írt fel a doki lázcsillapítót, direkt kérdeztem, hogy melyik másik kúppal lehet felváltva adni, ha esetleg nem elég. Azt mondta, bármelyikkel! Utána a patikában érdeklődtem, és kiderült, hogy csak és kizárólag Nurofen és Panadol mehet vele...

Az oké, hogy a doki felnőtt orvos, de nem ártott volna, ha megnézi a fülét, a torkát jobban megnézi, és a tüdejét is illett volna meghallgatni, pocakot tapintani, stb... Utólag már könnyen beszélek, de a rendelőben minden bajom volt. Meg nehogymár nekem kelljen megmondani mit csináljon az orvos:(

Félek, hogy holnapra romlik a helyzet, és nem tudom mit válasszunk. Menjünk ismét erre az ügyeletre, amire sokan panaszkodnak eleve, vagy vigyük a gyereket oda, ahol ugyan megvizsgálják, de közlik, hogy nem oda tartozunk, ne vigyük oda...

Áááááááá


2010. dec. 31. 21:39
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
Remélem jobban vagytok.Nekem is volt hasonló esetem,amikor tombolt a h1n1 vírus,1 éves fiam magas lázzal feküdt és hányt,pici hasmenése volt.kihívtam az ügyeletet mondván,hány a gyerek nem tudom bevinni,ki is jött de egy fél pillantást sem vetett a gyerekre,közölte vigyük be a korházba.felhívtam a védőnőt és mondtam mit mondott a doki,tombolt a vírus ráadásul zárva is voltak az osztályok is,mondtam én beviszem,de ha nem az a baja még komolyabb betegséget is elkaphat,azt tanácsolta vigyem el a gyerekorvoshoz,ami nem a mi körzetünkbe volt,de nyugodtan vigyem,mondja el mi a helyzet nem fog elküldeni.igy is tettem,mondtam a dokinőnek,hogy én viszem a kórházba de legalább vizsgálja meg valaki hogy mi baja van,nagyon alaposan megvizsgálta,sima vírusos fertőzése volt.de nyomatékosan mondta,hogy most a korház közelébe se menjünk,nem hogy oda vigyük be.2 nap alatt rendbe lett.szóval tedd azt amit más is,vidd el a gyerek ügyeletre és kérd vizsgálják meg.és tényleg igaz,ők nagyon fél Válról veszik neki te az ezredik vagy de neked a gyereked az első.ez van.inkább feleslegesen 50 szer mint egyszer nagyobb baj legyen,amit nem vesznek észre.
2011. jan. 1. 08:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat.

Ma elmentünk a gyerekügyeletre, kapásból azzal kezdtem, hogy tudom, hogy nem ide tartozunk, de a mi ügyeletesünk nem vizsgálta meg a kisfiamat. Dokinak elmondtam a tényeket, és fel volt háborodva, hogy egy kisgyereknél még vizeletet is kellett volna néznie, a többi szükséges vizsgálatokon kívül, amit ugye szintén nem végzett el.

Meglett a diagnózis is, komoly mandulagyulladás kötőhártyagyulladással körítve.

2011. jan. 1. 20:56
 13/13 anonim ***** válasza:
utolsó vagyok.remek,még jó hogy vannak rendes dokik is.Remélem minél hamarabb meggyógyultok.sajnos nálunk ilyen a körzeti,és az ügyelet is,igy kerestem egy maszek gyerekorvost,akihez ha nagy gáz van elviszem,ilyenkor nem számít a pénz.egy sima náthával torokfájással nem oda viszem,de ha érzem,látom,hogy nem úgy kezelik vagy ne úgy gyógyul,vagy valami más baj lehet elviszem,hála eddig csak egyszer kellett,de jó egy ilyen orvos készenlétben.
2011. jan. 2. 07:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!