Tulajdonképpen miért vállalnak a nők gyereket? Ez kódolva van hogy a nőknek szülni kell? És aki nem miért nem?

Hat en elgondolkodnek,hogy biztos ez az a no aki neked kell?aki igy gondolkodik annak nem hiszem hogy meg fog valtozni a gondolata e teren!34 evesen ilyet mondani,lassan mar keso neki,az ido csak megy.

te meg meg ferfi letedre fiatal vagy,raersz meg keresni egy olyat akinek masmilyen a nezete e teren.

De te tudod!

Ettol a csodatol nem szabad megfosztania az embernek magat!legyen penz,utazas,buli a gyerek mindennel tobbet er!50-60 evesen majd ha megy a gyereked hozzad haza latogatoba,az milyen jo lesz karacsony egyutt.

Es o kivel lesz egyedul dejo,mert elbulizta az eletet es nincs senki akire szamithat!

hat ez az en velemenyem akinek 11 honapos a babaja!

Én is ismerek olyan nőket, akik saját bevallásuk szerint soha nem akarnak gyereket, de ők mind viszonylag fiatalok. Olyanokat is, akik 35 éves koruk körül rájöttek, hogy nekik mégis kell. Közülük egyiknek van egy tízéves lánya, akit imád, a másik, aki pár éve még közölte, hogy csak a hülyék szülnek, most a harmadik sikertelen lombikon van túl, de azt mondja, addig nem adja fel, amíg nem jön össze. Pedig elég fájdalmas dolog az.

Persze erre nem alapoznék, mert lehet, hogy a Te menyasszonyod soha nem gondolja meg magát. Ha egyetértetek, nekem nem fáj, de ha gyereket szeretnél, szerintem ne vedd el, abban bízva, hátha meggondolja magát. Mert az esély nagy rá, de nem száz százalék.

Hali!

37 évesen szültem az első, és valószínűleg utolsó babómat (most 1,5 éves). Amikor összeházasodtunk a férjemmel (15 éve), úgy gondoltuk majd 1x lesz gyerek, de még bőven ráér. Azután, ahogy telt az idő, és megteremtettünk mindent, ami az élhető jövőhöz kell, már olyan jól elvoltunk, hogy elbizonytalanodtunk, biztos, hogy fel akarjuk rúgni az eddigi gondtalan életünket?! Végül, mégis a baba mellett döntöttünk, mielőtt késő. Nem bántuk meg. Persze az életünk fenekestől felfordult, de megérte. Viszont megértem a barátnőd álláspontját, érzéseit. Nem mindenki születik anyának. Pl. a húgomék soha nem akartak gyereket (már 18 éve házasok), náluk a pasi annyira egoista, hogy nem tudja elképzelni, hogy akár a saját gyermeke kedvéért lemondjon bármiről is.

Én 26 éves vagyok, és 20 hónapos kisfiaim vannak. Szerintem ez az élet rendje. Én nászút után rögtön terhes lettem, de soha nem bántam hogy így alakult. Már a nehezén túl vagyunk, lehet velük jönni-menni, nem érzem hogy bármiről is lemaradnék.

Van olyan ismerősöm, aki 33 éves nő, és csak a szülőknek akart megfelelni a házassággal, majd mikor szóba került a gyerek, mindig vmi feltételhez kötötte: most a kocsi nincs kifizetve, most még panelban laknak, még utazni akar, stb. A vége az lett, hogy vettek egy gyönyörű kertes házat, kifizették az autójukat, mindenhová le tudtak utazni és épp válnak. Mikor jöttek babalátogatóba, a csaj tiltakozott, hogy ő bizony nem fogja meg, nehogy a kezébe adjam a babát. A férje örömmel fogta meg a kisfiaimat.

Nem akarlak megbántani, de le kell ülnöd menyasszonyoddal őszintén beszélgetni, és elmondani hogy neked mennyire fontos lenne a család, és Te nem akarsz lemondani a babáról. A neheze csak akkor jön, amikor megszületik a pici, és sír, fáradtan szoptatni kell, ezt anyai ösztönök nélkül nem lehet csinálni. Én sem voltam soha 1 anyatípus, imádtam bulizni, szervezkedni, 2 munkahelyen dolgoztam, pörögtem állandóan. De most az életem csak a fiúkról szól, nekik jó legyen, ők az elsők, de annyi örömet adnak, hogy most ettől vagyok boldog. És mi hárman vagyunk tesók, sajnos elég sokat kellett nélkülöznünk gyerekként, de soha nem fordult meg a fejemben, hogy csak magammal legyek elfoglalva. De ez csak az én véleményem, nem gondolkodhatok más fejével, hogy miért is nem jó babázni. Én sem gondoltam, hogy ennyire jó lesz anyának lenni, pedig ikrekkel nehezebb, főleg hogy 5 nap 8-tól 10-ig egyedül vagyok velük.

Nagyon nehéz döntés előtt állsz, remélem sikerül megtalálnotok a jó megoldást!

Sajnos az a tapasztalatom - környezetemben van néhány - hogy minél idősebb az ember, annál nehezebben képes alkalmazkodni, lemondani arról az életről ami van. Lehet, hogy a menyasszonyod még meggondolja magát, de lehet, hogy az idő múlásával, ahogy idősödik még kevésbé akar ilyan nagy változást az életében.

Én 33 évesen szültem , nem volt tervezett a babó, hanem úgy voltunk vele, ha jön örülünk neki, élvezzük az életet. Nagyon friss volt még a kapcsolatunk a párommal (én akkor már túl voltam egy váláson, ott nem lett baba) és pillanatra én is megijedtem, mi lesz, hogy lesz de fel sem merült bennünk, hogy nem akarjuk. Azóta sokminden megváltozott, megváltoztatta a kisfiúnk... de egy pillanatig sem bántam. Sőt... a legjobb ami velünk történ, hogy ő van nekünk!