Van valakinek refluxos babája?
A kislányom 6 hós,kb 1,5 hónapja kezdett el hányni.Először 2 hétig minden nap 1x 2x evések után 1-1,5 órával sugárba,és minden kijött.Ekkor kórházba kerültünk,elvégeztek minden vizsgálatot ami szóba jöhetett,csak reflux irányában nem vizsgálták.Pedig már a körzeti orvos is azt mondta,hogy ez a gyanúja,és a kórházban a szakorvos is.Nagyon változó az állapota.Most 2 hete nincsenek nagy hányások csak bukások,azok nyálkásak és nem eszik rendesen,nem tud nyelni öklendezik,egy rémálom lett az evés.Most megint van időpontunk gasztroenteorológushoz,de úgy látom nem nagyon akar tenni semmit(egyszer már voltunk a kórház óta nála),pedig van rá gyógyszer.
Milyen tapasztalatok vannak,akinek van refluxos babája?Elmúlhat ez magától?mert az orvos azt mondta,persze azt is,hogy lehet,hogy nem,akkor tovább kell vizsgálni.





Igen,a pozicionálást próbáltuk,nem jött be.Meg már forgolódik,nem marad a helyén.Azt is próbáltam,hogy sokszor akartam kevesebbet adni enni,de az sem jó neki.Ha meglátja az etetőszéket sokszor már attól sír.Éjszaka semmi gond végigalussza.Csak az evés lett rémálom nálunk.Sokszor napokig szinte etethetetlen.Aztán pár napig jobb,aztán 4-5 napig megint nem eszik,öklendezik ha etetni akarom,van,hogy 1 nap alatt nem tudok beletömni 2 adag kaját.Ha mégis sikerül kijön vissza ilyenkor.Nem tudom mit csináljak már vele,csak jövő csütörtökre van időpontunk a dokihoz.
Köszönöm a választ.





Szia!
És ezt csak másfél hónapja kezdte el a babád? Amíg csak szopizott addig nem csinálta? Az én fiam 3 hós és újszülött kora óta ilyen, a doktornő semmit nem csinált, csak felírta az AR-es tápszert! Pedig szerintem nem ez a megoldás! Én refluxra gyanakszom, de ez a doktornőnek eszébe se jut!
Igen,csak most kezdte.Nem volt bukós baba amíg csak szopott.De az orvos szerint inkább kicsit később szokott a reflux kialakulni.A bukást nem tekintik annak.A Te babád bukik,vagy hányik?Valamit kellene rá felírni,mert a sok visszaáramlás szétmarja a nyelőcsövet.De itt olyan nehezen vizsgálják ki.Most majd kapunk időpontot PH mérésre.Attól is tartok,mert egy nagyon kellemetlen 24 órás vizsgálat,3 nap kórházi tartózkodást igényel.Azért reménykedem,hogy elhagyja majd magától.
Köszi a választ.










Szia,
látom, hogy már jó régen írtad ki a kérdést, de megkérdezhetem, hogy azóta kislányod rendbe jött? refluxos lett, elmult neki?
ÉN is így vagyok a 7hós babámmal.... sajnos, sokat bukik és már fogy is.
Még csak most voltunk dokinál, első lépésként egy gyomorflóra javító szert kaptunk, ezt két napja kapja... kopp-kopp talán kicsit jobb lett.
De érdekelne, hogy kinőtte ezt a lányod, vagy mi lett veletek?
Köszi, ha válaszolsz!
üdv
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!