Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Szerintetek jogos volt ez a...

Szerintetek jogos volt ez a "támadás"?

Figyelt kérdés

Koraszülött a fiam és több ott megismert anyukával tartom a kapcsolatot, mint koraszülött és azokkal is akik időre születtek, de a korházba ismerkedtünk meg. Sokszor beszélgetünk, elmeséljük ki hogy és hol halad, akár fejlődésben, akár súlyban és méretekben. Én örömmel hallgatom mások élményeit és sikereit, tudom a fiam a korigált időnek megfelelően fejlődik, teljesen egészséges ami elég ritka a koraszülöttsége miatt.

Egy kisfiúval voltak egy szobába és az anyukával is töltöttem pár napot közös szobába. Az anyuka nem járt a picihez, nem feküdt be hozzá, nem egyszer én küldtem neki fényképet a fiáról, és ha hallottam valamit, amit ellehetett mondani és nem bántom meg vele elmondtam. Nagyon rossz szemmel nézték, hogy 10 kilométerről nem jár be látogatni a 2 meglévő gyerkőcre hivatkozva. A kisfiúnak akkor voltak is némi problémái. Az anyuka kérésére volt kapcsolat tartás, Én annyira nem bírtam azonosúlni ezzel de nyílván mindenkinek a saját baja a legnagyobb így " figyelmen kívűl hagytam" és segítettem ha bírtam.


Időközbe előjött, hogy a nem kötelező oltásokban, a hozzátáplálásban, a tápszer adagokban semm értünk egyett. Ezeket vitán kívűl lerendeztem, ha úgy volt érveltem a saját döntésünk mellett. De fokozódva éreztem a csipkelődést és a szúrkálodást. Tegnap beszéltünk arról, hogy a védőnőm erőszakoskodik a gyógytorna miatt, miközben a neurológiát igazolást adtak arról, hogy azért mert koraszülött nem kell neki, a fejlődése megfelelő. Erre azt a választ adta, hogy nem akkor kell kapálozni amikor majd baj lesz. Én itt írtam neki, hogy úgy érzem tüske van köztünk és hogy ezt a kapcsolat tartást szerintem nem kellene erőltetni. Ekkor minden szarnak elhordott, meg hogy undorító vagyok mert a fiát az enyémhez mérem, hogy fiatalabb az enyém de nagyobb és ügyesebb, és hogy 3 gyerekes családanya és a tanácsait leszarom, úgy csinálom ahogy nekem jól esik, nem hallgatok rá, és hogy folyamatosan csak hencegek. És hogy semmi közöm hozzájuk stb. Hosszas sorokba írta le mennyire szar vagyok. Én leírtam neki, hogy több anyukával is beszélgetünk, és örömmel tudjuk hallgatni mások sikereit, és örömeit. Az nem hencegés ha leírjuk egymásnak ki mit ért el és esetleg egymásból erőt tudunk meríteni. A fiam a vele együtt időre szülött kislánnyal szembe le van maradva, de én azt nézem, hogy mik azok a kis fortélyok amit el tudok lesni, ami a segítségünkre lehet, vagy mint első gyermekes anya figyelem, hogy egy időre szülött baba hol halad. Le hurrogot azért is, hogy hiába 3 hét van a 2 fiú között és hiába egy súllyal jöttek ki nem egy formán fejlődnek és semmi közöm hozzájuk. Rosszúl esett, mert több anyukával eljárunk sütizünk, beszélgetünk. Én lezártam ezt a beszélgetést annyival, hogy ha őt ennyire zavarja, hogy a fiam mekkora, milyen sikereket ér el, az egészségének nem tud örülni, sőt ellenkezőleg ilyen érzéket ébreszt benne akkor nincs miről beszélnünk, azt is elmondtam neki, hogy az elején ő kérte a kapcsolat tartást, hozzám fordúlt segítségért. És Én nem csak arról írtam, hogy mi a jó hanem arról is ha esetleg bukott vagy bármi. Eleve problémás nő szerintünk is, a többi anyuka szerint is, és a korház szeriint is. Csak rosszúl esett, hogy amikor szüksége volt akkor nyalta a seggemet, amikor meg már nem vagy nem akarta azt hallgatni, hogy nekünk csak pozitivumok vannak akkor már undorító vagyok. Nyilván megszakítom a kapcsolatot, de ez most így bennem van.


ma 12:47
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
76%

Semmi baj. Írd nyugodtan. Még mindig több értelme van, mint a százezredik."ugye,pozitív ez a teszt" kérdésnek!


A védőnőt és a gyerekorvost meg egyszerűen nem értem. Kitartás!

ma 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 A kérdező kommentje:
Szerintem nincsenek felkészülve egy korababa gondozására, és mindent erőltetnek amit csak lehet.
ma 13:32
 13/18 anonim ***** válasza:
87%
2 gyerekes anyukaként egy tanácsot tudok adni neked: mellőzd az okoskodó, nem jó szándékú anyatársakkal való kapcsolattartást. Otthon ülve, a gyerekek mellett a legtöbbünk frusztrált, és az egyetlen sikerélménye az, ha a sajátját hasonlítgatja mások gyerekeihez, ezt nem mindig építő és jószándékkal. Én nem vagyok ilyen, minimális szinten megbeszélem az aktuális dolgokat a gyerekes barátnőkkel, de nem befolyásoljuk és végképp nem sértegetjük egymást. Amúgy üdítő beszélgetni olyanokkal is, akiknek nincs gyereke. Hidd el, néha ki kell zökkenni az anyaság mindennapjaiból, te meg aztán főleg nagy terhet cipelsz, és nehéz időszakon vagy túl. Hallgass az ösztöneidre és a gyerekorvosra, mindenki más meg elmehet a francba.
ma 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
65%
A saját újszülöttjére se volt kíváncsi, nem látogatta, ebből le lehet szűrni milyen ember. Kedves tőled hogy küldtél neki képet, de szerintem nem érdemes sokat várni tőle. Pont egy ilyen viselkedést felteteleznek róla, amit lenyomott, ne foglalkozz vele, ne írj többet és szakitsd meg a kapcsolatot.
ma 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
100%

Utolsóval értek egyet, már az elején, amikor nem látogatta a gyereket, ott le kellett volna szűrnöd, hogy ez a nő nem pozitív alapanyag. Nekem is másfél meg 4 évesek voltak, mégis be bírtam menni a picihez, szerencsére csak 2 hétig, de akkor is.

Puffogd ki magad, aztán engedd el, lesznek majd értelmesebb barátnőid :)

ma 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
100%

Ne foglalkozz vele, nem érdemes a kapcsolatot erőltetni. Mindig vannak az anyukák között nézeteltérések.

A hipotoniával viszont tényleg érdemes foglalkozni. Az én kisfiam is lemaradt a mozgásban.

Ezzel szerintem nem akar rosszat a gyermekorvos, védőnő. Jobb időben elkezdeni a fejlesztést, sajnos nálunk is előbb kellett volna.

ma 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
51%

16!


Nem véletlenül mondta a főorvos, hogy nem kell gyógytorna. Korababának még árthat is!

ma 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
19%

Én nem hallgatok a gyerekorvosra,egy idióta. Ha rá hallgattam volna akkor most a kislányom szenvedne egy tucat dologtól.

A tápszer csak eltelít ezért alszik jobban,de nem lakik ettől jobban. Plusz az elején

a bukás normális és a gyakori kelés is,mivel első nap pl a gyomra akkora mint egy cseresznye és gyorsan emészti meg stb.

Viszont az szerintem mindegy ki hogy etet csak ne hangoztasd ezt mert butaság és rosszul jöhetsz ki a beszélgetésből.

Én másfél hónap alatt sem barátkoznék össze senkivel csak mert egy kórházban vagyunk,sosem baratkoztam össze senkivel,pedig sokat voltam kórházban egy időben. Anyukákkal meg pláne nem🤣 pont az ilyen véranyák miatt mint az említett hölgy 🫣

ma 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!