Szerintetek jogos volt ez a "támadás"?
Koraszülött a fiam és több ott megismert anyukával tartom a kapcsolatot, mint koraszülött és azokkal is akik időre születtek, de a korházba ismerkedtünk meg. Sokszor beszélgetünk, elmeséljük ki hogy és hol halad, akár fejlődésben, akár súlyban és méretekben. Én örömmel hallgatom mások élményeit és sikereit, tudom a fiam a korigált időnek megfelelően fejlődik, teljesen egészséges ami elég ritka a koraszülöttsége miatt.
Egy kisfiúval voltak egy szobába és az anyukával is töltöttem pár napot közös szobába. Az anyuka nem járt a picihez, nem feküdt be hozzá, nem egyszer én küldtem neki fényképet a fiáról, és ha hallottam valamit, amit ellehetett mondani és nem bántom meg vele elmondtam. Nagyon rossz szemmel nézték, hogy 10 kilométerről nem jár be látogatni a 2 meglévő gyerkőcre hivatkozva. A kisfiúnak akkor voltak is némi problémái. Az anyuka kérésére volt kapcsolat tartás, Én annyira nem bírtam azonosúlni ezzel de nyílván mindenkinek a saját baja a legnagyobb így " figyelmen kívűl hagytam" és segítettem ha bírtam.
Időközbe előjött, hogy a nem kötelező oltásokban, a hozzátáplálásban, a tápszer adagokban semm értünk egyett. Ezeket vitán kívűl lerendeztem, ha úgy volt érveltem a saját döntésünk mellett. De fokozódva éreztem a csipkelődést és a szúrkálodást. Tegnap beszéltünk arról, hogy a védőnőm erőszakoskodik a gyógytorna miatt, miközben a neurológiát igazolást adtak arról, hogy azért mert koraszülött nem kell neki, a fejlődése megfelelő. Erre azt a választ adta, hogy nem akkor kell kapálozni amikor majd baj lesz. Én itt írtam neki, hogy úgy érzem tüske van köztünk és hogy ezt a kapcsolat tartást szerintem nem kellene erőltetni. Ekkor minden szarnak elhordott, meg hogy undorító vagyok mert a fiát az enyémhez mérem, hogy fiatalabb az enyém de nagyobb és ügyesebb, és hogy 3 gyerekes családanya és a tanácsait leszarom, úgy csinálom ahogy nekem jól esik, nem hallgatok rá, és hogy folyamatosan csak hencegek. És hogy semmi közöm hozzájuk stb. Hosszas sorokba írta le mennyire szar vagyok. Én leírtam neki, hogy több anyukával is beszélgetünk, és örömmel tudjuk hallgatni mások sikereit, és örömeit. Az nem hencegés ha leírjuk egymásnak ki mit ért el és esetleg egymásból erőt tudunk meríteni. A fiam a vele együtt időre szülött kislánnyal szembe le van maradva, de én azt nézem, hogy mik azok a kis fortélyok amit el tudok lesni, ami a segítségünkre lehet, vagy mint első gyermekes anya figyelem, hogy egy időre szülött baba hol halad. Le hurrogot azért is, hogy hiába 3 hét van a 2 fiú között és hiába egy súllyal jöttek ki nem egy formán fejlődnek és semmi közöm hozzájuk. Rosszúl esett, mert több anyukával eljárunk sütizünk, beszélgetünk. Én lezártam ezt a beszélgetést annyival, hogy ha őt ennyire zavarja, hogy a fiam mekkora, milyen sikereket ér el, az egészségének nem tud örülni, sőt ellenkezőleg ilyen érzéket ébreszt benne akkor nincs miről beszélnünk, azt is elmondtam neki, hogy az elején ő kérte a kapcsolat tartást, hozzám fordúlt segítségért. És Én nem csak arról írtam, hogy mi a jó hanem arról is ha esetleg bukott vagy bármi. Eleve problémás nő szerintünk is, a többi anyuka szerint is, és a korház szeriint is. Csak rosszúl esett, hogy amikor szüksége volt akkor nyalta a seggemet, amikor meg már nem vagy nem akarta azt hallgatni, hogy nekünk csak pozitivumok vannak akkor már undorító vagyok. Nyilván megszakítom a kapcsolatot, de ez most így bennem van.





Engedd el. Szerintem. És koncentrálj a gyermekedre.
A védőnőt kérdezted,hogy miért ajánlja nektek a gyógytornát,ha a neurológus kifejezetten mondta, hogy nem kell?





Ez fura én egy anyukával sem tartom a kapcsolatot. Ez valami új hülye dolog a fiatalabbak között? Amúgy simán érdemes kivizsgáltatni a gyereket,max kiderül hogy igazad van és nincs semmi baja.
Blokkold a csajt és kész,ő nehezebben viseli a fia fejlődését mint ti,ennyi.
Nincs neki igaza,de abban igen hogy utólag nehezebb a dolgokat helyre hozni és ezért inkább menj el fölösleges vizsgálatokra mint hogy később megbánd.










En/mi voltunk a masik oldalon, a mi gyerekunkkel volt a gond.
Igen bevallom, hogy szornyen nehez volt nezni azt, hogy amig mas gyereke mar szalad, az enyem ulni tanult meg eppen 14 honaposan. Tobbirol nem is beszelve.
De az erzesekkel nem lehet mit kezdeni, ezek jonnek-mennek, viszont azzal igen, hogy hogyan bansz az emberekkel. En se kuldtem el az anyjaba azt, akinek szepen fejlodott a gyereke.
Azert ennel jobban kene tudni viselkedni.
Na mindegy, a lenyeg az; hogy ne foglalkozz vele, aztan ennyi. Egyebkent se vagytok egy lapon, mert az egesz kapcsolatotok az oda-vissza itelkezesrol szolt szerintem.
Ennek igy semmi de semmi ertelme.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!