Milyen a második babád/gyermeked személyisége az elsőhöz képest?

Első lány, második fiú.

Egészséges mindkettő.

A lányom letehetetlen baba volt, a fiam teljesen az ellentettje volt.

Míg a lányom később teljesen nyugodt kisgyerek volt( nem volt hiszti, nem volt dackorszak és hasonló szépségek), addig a fiam maga a hiszti király.

A lányom lassan kamaszodik, a fiam óvodás, és per pillanat azt mondom, hogy mégis a naggyal nehezebb(az a híres kamaszkor 🤦🏻‍♀️🤦🏻‍♀️)

Mindkettő lány, szerencsére egészségesek, a fejlődésük nagyon hasonló ütemben zajlik, szóval ilyen szempontból ugyanolyan. Kb ugyanakkor kezdtek el járni (nyilván ~2 év különbséggel, de ugyanabban a korban), ugyanakkor beszélni, stbstb. Szóval ez nagyon hasonló.

A személyiségük az viszont teljesen más, de így konkrétan egymás ellentétei. Az egyikük egy morcos viharfelhő, a másik a napsugár az eső után. Mindkettő cserfes, vagány, öntörvényű, önálló, okos és csodálatos, de míg az egyikük születésétől kezdve abszolút empatikus, barátságos, mosolygós és úgy alapból kedves, a másik mufurc és lehetőleg az engedélye nélkül kb rá se nézz. Az egyikük kitalálta, hogy ő márpedig húst nem eszik (nem meggyőződésből, 4 éves), a másik meg kb csak azt hajlandó. Az egyik oda és vissza van az állatokért, a másiknak amolyan megtűrt elemei az életének, néha jó, hogy ott van, de különösebben nem foglalkoztatja. És még sorolhatnám. Nagyon durván más a két kislány személyisége, és teljesen más dolgokat is szeretnek. Nyilván ha az egyik játszik valamivel, akkor az hirtelen a másiknak is rettenetesen fontos lesz és ő is pont azzal az egy konkrét valamivel akar játszani, még ha van 20 másik is (pl PONT az a konkrét legódarab kell az aktuális építményhez, nem jó a másik ugyanolyan piros), de az önálló ötleteiken, hogy mi mennyire köti le őket, alapvetően látszik, hogy totál nem ugyanaz az érdeklődési körük.

Nem egyszerű így négyesben az élet amúgy, de furcsamódon megtalálják ők is egymás között az átfedéseket (most már, hogy a kicsi is 2 éves lesz hamarosan), meg mi is azért egész jól belejöttünk a dinamikába. Sok erő és energia, de sosem döntenék másképp. Valahogy nem esik nehezemre ugyanannyira szeretni mindkét gyereket, pedig rettentően féltem tőle, hogy ez nem így lesz. Nyilván az összehasonlítgatás, hogy egyik ilyen másik olyan, mit hogy tudnak, stb, az elkerülhetetlen egy bizonyos szintig, de azért összességében úgy érzem magamban, hogy alapvetően egyenlően tekintek rájuk. Mindkettejüknek látom a kis hibáit és előnyeit, mindkettőben látom a szerethető oldalukat és nyilván nap-nap után találkozom a bosszantó dolgaikkal, de mindkettőt tudom olyannak szeretni, amilyen, és nem vágyom rá, hogy egyik a másikra jobban hasonlítson.

Lány és fiú, mások, de kiegészítik egymást. A lány finom, simulékony, kedves, szabálykövető, dackorszak nem is volt nála. A fiú egy hurrikán, akaratos, keményfejű és kitartó, nem érdekli a nemleges válasz, ő akkor is megteszi, amit kitalált, ha lekötöm. Kiszabadul és csinálja. Zseniálisan használja a környezetét (tárgyakat és embereket egyaránt), a lány meg az a fajta, aki hagyja magát az erőszakosabbnak irányítani.

Nagyon sok munka köztük egyensúlyt kialakítani, de összenőttek, védszövetség alakult ki. Össze tudják hangolni a játékot, egyezkednek és kombinálnak, és azonnal észreveszik, ha a másiknak segítségre van szüksége. Én sokszor hagyom őket érvényesülni, jó látni.