Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Most nagyon bunkó vagyok, ugye?

Most nagyon bunkó vagyok, ugye?

Figyelt kérdés

A covid óta betegség fóbiám van. A nagyobbik lányom akkor született, 3 évesen ment először gyerek közösségbe, akkor jobban elengedtem ezt a "betegeskedést".


Most van már egy 7 hós kistesója is, akivel jövök-megyek mindenfelé, de ha valaki betegen van körülöttünk nagyon csúnyán nézek rá. Néha direkt, néha akaratlanul. Elég amit hazahoz a nagy az óvodából.


Nincs segítségem, mindenhová hurcolom a gyerekek közé a kicsit, de nem akarom, hogy belemásszanak a hordozóba. Imàdom a gyerekeket, de múltkor az egyik csoporttársa piszkálni akarta a picit én elkaptam előle szó nélkül, bunkón és kiraktam a folyosóra az oviban. Ezután bocsánatot kértem az anyukától, de pont a kicsi is még meg volt fázva (a nagy már nem).


Ma megint alakítottam. Baletton voltunk és melettünk az egyik kislánynak fújta az anyja az orrát. Én csúnyán néztem a nőre és elfordítottam onnan a hordozót. (Utána még 1-2x fújt orrot a kislánynak.) Ugyanez az anyuka a kislányával később az utcán utánunk jött és a kislány a lányom nevét kiáltotta. Először hátra néztem, de nem voltam benne biztos jól hallom és mentünk tovább. Aztán hallottam újra, megálltunk, a kislány a nagylányom kezét megfogta és úgy mentek tovább, nagyon cukik voltak egyebként. Imádnivaló egy csajszi, a betegségéről ő nem tehet. Megkérdezte a kislány, hogy megnézheti-e a babát. Na ott felment a pulzosom és azt mondtam most ne, mert sírni fog. Utána meg akarta mégis és az anyukája szólt, hogy "alszik", a kislány messziről szólt, hogy "nem is alszik", á mondom "lehet fog". Aztán elváltak útjaink.


Engem nagyon bánt a lelkiismeret, mert nagyon sajnáltam azt a szegény kislányt, de a sajátomat sem engedem betegen közel a picihez. Nem tudom a nevüket, így nem tudtam ráírni az anyukájára, hogy sajnálom.


Elég gázul viselkedtem? (Bár az is gáz, hogy betegen odaengedte volna a kislányt egy csecsemőhöz)



tegnapelőtt 18:31
1 2 3 4
 21/33 SZTANN ***** válasza:
30%

IGEN, BUNKÓSÁG. Mindenkit megsértesz, szegény gyerekeidet fogják kiközösíteni a te hülyeséged miatt. Állj le ezzel!

Persze nem kell a picit végigpusziltatni az egész társasággal, de bárki megnézheti, megsimogathatja a kezét, rá mosolyoghat ... semmi baja nem lesz tőle (tényleg az a legsúlyosabb, amit a nagy úgyis hazavisz az oviból).

Talán ha a nagyobbnak megtanítanád azt a kis óvatosságot - hogy ő mondja meg a barátainak, hogy a kistesó még érzékenyebb, hogy ne fogdossák össze, még pici, de nem játék - azzal mindenki tanulna, előrébb volna. Te pedig nyugodj le!

tegnap 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/33 anonim ***** válasza:
100%
Én is viszem magammal a kisebb gyereket mindig, és a fiam ovistársai simán belemásznak az arcába, ha nem figyelek, de nem szoktam rájuk förmedni, hogy takarodjatok, meg ilyenek, csak szólok, hogy kérlek ne, mert könnyen elkap mindent. Ezt a legtöbb gyerek megérti. Amelyik nem, azzal meg lehetsz határozottabb, de nem kell bunkózni, meg nézni sehogy, csak közlöd, hogy kérlek ne piszkáld. Ennyi.
tegnap 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 anonim ***** válasza:
100%
A kérdező vajon csak pofonokért jött, vagy kreatív leoltásokat szeretne gyűjteni? :)
tegnap 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 anonim ***** válasza:
Én azt mondtam volna, hogy kérlek ne piszkáld mert elkapsz a gyerekemtől valamit, mivel én olyan felelőtlen és buta vagyok, hogy betegen hurcolom egészségesek közé.
tegnap 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 anonim ***** válasza:

Az elsőnél még megérteném, én is utáltam az ápolatlan vagy beteg embereket körülötte és nem vittem be ahhoz, aki dohányzott a házban..


De kb 1-2 év után elmúlt, utólag tudom, hülye voltam, hisz nem olyan törékeny.. második gyereknél..

tegnap 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/33 A kérdező kommentje:

23-as: Nagy fellendülésből gondoltam valaki kicsit lenyugtat, hogy nem így kellett volna, de ő sem engedne beteg gyereket közel egy babához.😁 Kár volt kiírni.


24-es: Most az ovis esetre gondolsz? 4. napja volt a kicsinek egy kis orrfolyása. Voltál már óvodában? Na ő volt ott a legegészségesebb.😅 Múltkor az óvónő éppen 3 gyerek lázát próbálta mérni egy időben. Nálunk a pedagógusok is náthásan járnak, a gyerekekről meg inkább ne is beszéljünk... 10/8-nak folyik az orra akárhányszor beteszem oda a lábam. Többet hallom őket köhögni, mint beszélni. (Amúgy nincs semmilyen segítségem csak a férjem, de ő heti 3 reggelen tárgyaláson prezentál).

tegnap 19:39
 27/33 anonim ***** válasza:
0%

Pedig valahol igaza van. Munkahelyen en nyomom a kezebe a maszkot,aki bejon taknyosan,vagy lehet hazahuzni tp.re jaaah hogy keves lesz a penz, akkor kopkodjon a maszkba. Felhaborito valahol milyen nem torodom a sok ember. En nem megyek betegen sehova, kibirom a tp t. Multkor egy lazas kollegat ugy kellett szabira kuldeni mar,mert az sem volt hajlando 2 nap tp -t sem kiirtani, mert 10 e ft minusztol meg akarnak halni. Mar tobbszor lefertoztek a kollegak,en adtam.otthon tovabn,tp es 10 e ft alatt nem jarjuk meg a patikat... szoval acsi.

Multkor arkadban menusnel adtam vissza kajat, mert taknya nyala egyben volt es ugy szedte ki a kajat, mondtam hogy ne haragudjon,de nem kell...alig elt szerencsetlen es ott szedi a kajat egesz nap. En ezektol rosszul vagyok, moat majusig megint ez lesz...

tegnap 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 A kérdező kommentje:
21-es: Ez nem rossz ötlet. Köszi!
tegnap 19:40
 29/33 anonim ***** válasza:
26os ha a náthás gyereked volt ott a legegészségesebb, akkor mit keresett ott a nagyobbikad? Bár a kiírásban ég azt állítottad hogy a nagy nem beteg...nos hogy is van ez? Amúgy nekem bőr nem lenne a képemen szólni ha már én is göthös gyereket viszek be. Gondolom te lennél a legjobban felháborodva később ha az édes kis szemed fényét löknék el hogy ne fertőzzön össze egy babát.
tegnap 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 anonim ***** válasza:
56%
27.. nem a 10ezer forint kiesés miatt nem mennek, hanem be vannak tojva, hogy a főnök kirúgja azt, aki betegség miatt hiányzik. Menjél egy szinttel fentebb reklamálni, bárki otthonmaradna, ha nem féltené a munkáját.
tegnap 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!