Más is érzi úgy, hogy a gyerek/ek születése óta nincs élete?

Nálunk ez úgy alakult ki, hogy volt egy ismerkedős alkalom, amikor mi felnőttek beszélgettünk, a gyerek csak elsertepertélt körülöttünk és figyeltük hogy viszonyul a leendő szitterhez. Ezért még nem kért pénzt. Következő megnem mondom hány alkalommal úgy hívtuk 1-2 órára, hogy én mellettük főztem, a szomszéd szobában dolgoztam, a fürdőben takarítottam, stb. Szóval tökéletesen hallottam mi történik. Utána pár alkalommal kint voltunk, udvari melókat csináltunk, amíg ők bent voltak, vagy éppen pont fordítva. Sokadik alkalom volt, amikor kettesben hagytuk őket úgy, hogy mi elmentünk itthonról.

Ez pénzbe került. Sok pénzbe, de nem érzem kidobottnak, mert mindig hasznosan kitöltöttük az időt és cserébe kialakult egy olyan bizalmi viszony, ami máshogy nem alakult volna. Ma már 1 éve az életünk része rendszeresen a bébiszitter, betéve tudja a lányunk napirendjét és kattanásait, a lányunk imádja, kötődnek egymáshoz és egy pillanatig sem fordul meg a fejemben, hogy félnem kéne bármitől is, ha kettesben hagyjuk őket.

Szerintem ez valahogy így működőképes, úgy nem hogy felhívok egy céget, hogy küldjenek valakit holnap 6-ra. Szerintem akik tartanak ettől, meg kijelentik, hogy sosem bíznák idegenre a gyereküket, az inkább az utóbbi opcióra asszociál és így meg is értem a hozzáállást.