Aki gyerek mellett depresszióban szenved mit érez?
válasza:
válasza:Hát nemtudom mire vagy kíváncsi..
De mesélek
Tervezett gyermek (6 évet vártunk hogy teherbe essek)
Egy kő kemény terhesség(vészes hányás,vérezgetés,mélyen tapadó lepény miatt kényszer pihenő,pár méter után haskeményedés,görcsölés,brutális hát fájás...stb.)
Császárral született. Maga a műtét nem volt gáz
A mozgás viszont...huu...
De ami mai napig fáj ha rá gondolok az a kórházban töltött napok. A tehetetlenség hogy sírva tudtam csak menni,a gyerek éhes volt nem volt elég tejem,nem adtak neki enni (pedig gyerek orvos utasította hogy kapjon pótlást mert nagyon nagy súlyú és keves volt neki az előtej,később indult be a tejem)
Sírt a gyerek,sírtam én is.
Nem aludtam szinte semmit bent...
5en voltunk egy szobába plusz a babák...
Na de az itthoni időszak...
Amikor már ezekből úgy ki jöttem
Jött az hogy fáj a szex
Nem is kívántam
Most se nagyon...
A férjemmel csak egymásra dobáltuk a gyereket hogy legyen időnk a dolgunkat elvégezni.
Egymásra nem volt időnk..
Most sincs olyan sok...
Egy több emberes gyerekünk van
Aki ismer minket és a fiunkat az sajnal minket kb. Hogy hogy bírjuk...
Semmi nem megy simán...
Nem áll meg 1 percre sem
A házban nincs egy normális rend
Zavar a kosz és az hogy nincs időm általában semmire nemhogy takarítani..
Hát kb ezek amik úgy zavarnak
Jaa és hogy semmi azaz SEMMI segitsegem nincs és nem is volt a férjemen kívül
De ugye ő is dolgozik
Fáradt
Nem adhatom rögtön oda neki a gyereket...
Nincs én időm
Ami idő van az a házi munka,főzés,mosás
És néha igen csak szar a lelki világom..
Bízok benne hogy idővel jobb lesz
Köszönöm az őszinteséget! Kitartást kívánok!
Én is ilyesmi cipőben járok, mint te, 2-es. Sajnálom, hogy nehéz terhességed volt, de megérte.😊
Nálam ez vezetett depresszióhoz. Nagyon hosszú és bocsánat, de ezt csak úgy jól esett leírni.
4 éve és 7 hónapja nem voltam kikapcsolódni gyerek nélkül. (A férjem sokszor ment már haverokkal vagy cégesre, de én még zuhanyozni is viszem sokszor őket.)
Gyerekkel mindig mentünk, de mivel nekünk is többemberes a nagyobb születése óta, ezért egy pillanatra nem szusszantam még és bárhol voltunk ugyanazna cirkusz ment, mint itthon csak szebb környezetben. A horvátországi svédasztalos étkezések arról szóltak, hogy 1,5 óráig könyörőgtünk a majdnem 3 éves gyereknek, hogy egyen. Végül szalvétába csomagolt üres kenyeret evett fenn a szobában...
A covid alatt rákattam az eü-re és teljesen elzárkóztam a normál élettől, a nagy gyerekem nehéz eset, így kiskorában senkire nem mertem rábízni, a saját apjára sem. Refluxtól fulldoklott állandóan, az ágyon dobálta magát, fejét 3x majdnem szétverte stb. Amikor azt hittük kicsit könnyebb lesz már vele, hogy jön az ovi bevállaltuk a kistesót. A viselkedése akkor jobbnak is tűnt, majd miután megjelent a 2 csík a teszten a lányom kifordult magából és azóta abszolút nem fogad itthon szót, brutàl hülyeségeket csinál.
Vigasztalt, hogy amit ovizik addig majd terhesen pihenek + beülök a belvárosba mindenfelé, mozizni, kávézni stb. és majd a 2 mamára bízzuk egyszerre a 2 gyereket, mi meg megyünk utána a férjemmel 2-en is. Szép is lett volna, de a lányom összefüggően nem járt 1 hetet oviba idén, a sok ovis, terhességre és újszülöttre veszélyes szépségek miatt hónapokig nem ment... Amikor éppen ment pár napot akkor a betegségfóbia rámjött az influenza miatt + elkezdtem szekrényeket pakolni (amit azóta sem fejeztem be), így megint rohadtam itthon.
Már megszületett a pici, de 95%-ban hárman vagyunk itthon. Segítségem csak a férjem, aki amúgy bevásárol, takarít es játszik a naggyal, de annyira lefáradok estére, mire ő hazaér, hogy onnantól jön a lassú esti fürdetés + konyha rendrakás. A gyerekeim nagyon későn alszanak el, hiába próbálom kelteni őket reggel.
Segítségemnek anyukám ott van, de 3 órás távra. 2 hetente jön fel napra, de az kb a nagy evésével meg dilijével el is megy anélkül, hogy legalább a takaritással haladnék. Anya vigyázna ràjuk amúgy amíg elmegyek pl moziba, de a pici 4 hós, nem merek sok időre elmenni, de ha el is mennék, akkor meg a férjem generálná a feszültséget, mert utálja anyukám és meg van sértődve, hogy az ő anyukájára nem bíztam a gyereket, amíg élt. Igen, sajnos amit a kicsivel terhes voltam meghalt szegény anyósom, aki egyebként közelebb akart költözni, hogy segítsen és mi is nekik, ha idősek lesznek. Nem rajongtam az ötletért, de most aranyat érne, ha itt lenne.☹️
Az meg mellékes, hogy mielőtt a férjemmel összejöttem sosem voltam otthon, televoltam barátnökkel, allandóan buliztam, majd a férjem kedvéért elnyomtam az életet magamban, eljártunk otthonról, de velem sosem jött bulizni (persze ő cégesek végéről mindig ott kötött ki...), kiköltöztünk a forgalmas helyröl Pest szélére, ahol csak gyerekes programok vannak. Ha a belvárosba akarnék menni az kocsival 50 perc... Én azért akartam a költözést, mert gyerekeknek ennél jobb helyet nem tudnék elképzelni sem, csak ezzel a maradék lelkem is megöltem. A férjem egyre többet megy céges rendezvényekre meg barátokkal el (ottalvósra is). Ilyeneket csak azóta csinál mióta tudja, hogy nem tudnék "bosszúból" kimaradni a gyerekek miatt. Ő "ég" amíg legbelül én úgy làngolok, ahogy senki más. Megfolyt a kertvàros. Ha kiugrok egyedül a csomagautomatához (mert máshova egyedül nem megyek), üvölt a zene én meg "száguldok". Irritál, hogy ő megy helyettem, miközben velem öregesen élt, amig volt lehetőségünk otthonról eljárni. Biztos azt kérdezi az a szegény olvasó, aki eddig eljutott, hogy "Miért nem vigyáz a férjed a gyerekekre?" Azért mert fél a síró babáktól. A pici nekünk meg sokszor a cicin nyugszik meg és mivel a belváros rohadt messze van szegény gyerek lilává sírná az arcát mire hazaérek. Szeretem a férjem még most is (a miértjét az olvasottak után tuti mindenki megkérdezné), de a lányaimba biztosan arra fogom nevelni, hogy senkinek ne akarjanak megfelelni önmagukon kívül és ne hagyják elnyomni a valódi énjüket, mert elöbb-utóbb úgyis felszínre törne.
válasza:Én a depressziós periódusomban azt éreztem hogy utálom az életem, hogy sz*ranya vagyok, hogy teljesen maguk alá temetnek a feladataim, képtelen vagyok elvégezni őket, és felkelni sincs már kedvem. Már az teljesítmény volt tőlem, hogy elvittem oviba a gyerekeket és értük mentem. Sokszor egész nap csak feküdtem, mély önutálatban. Azt éreztem, hogy a férjem és az anyja sokkal jobb szülők, a gyerekek boldogabbak velük, és hogy a gyerekeim jobbat érdemelnének nálam. Azt gondoltam, hogy ha meghalnék, az első sokk után nem hiányoznék igazán senkinek. A hároméves pár év múlva arra sem emlékezne, hogy éltem. Azt éreztem, hogy elfáradtam, nincs erőm küzdeni, feladom.
Tudtam, hogy ez depresszió. Tudtam, hogy az agyam biokémiájában van a bibi, és hogy nem gondolkodom tisztán. Azt is sejtettem, hogy idővel lesz jobb is. De azt éreztem, nincs erőm kivárni, jobb volna meghalni. Ennek ellenére nem akartam igazán öngyilkos lenni, egyszerűen csak nem akartam létezni.
Szerencsére ez már a múlt. Miután kijöttem a gödörből, még sokszor tudtam sírni, ha visszagondoltam erre az időszakra. Borzasztóan sajnáltam azt a nőt, aki voltam. Legszívesebben odamentem volna a régi önmagamhoz és megöleltem volna, és azt mondtam volna neki, hogy nem veled van a baj, az élet tényleg nehéz, a jelen körülményeid között mindenki becsavarodna, szuper vagy, hogy küzdesz!
Nekem nem többemberes baba volt a gond, hanem építkezés, amit egyedül vittem+3 gyerek+bukások az egyetemen+családi konfliktusok+mozaikcsaládos nehézségek
válasza:Hoppá, elküldtem véletlenül. Szóval nehéz volt az élet, és ma már azt gondolom, nem velem volt a baj, hanem a körülményeimmel, és tök normális, hogy az akkori nehézségek közt magzuhantam. Azóta nagyon komolyan veszem a mentális jóllétünket, abszolút prioritást élvez mindennel szemben, hogy a férjem is és én is jól legyünk. Ha nem bírom a kupit otthon, előbb sétálok egy nagyot a patakparton, mint hogy berakjak egy mosást. És nem bánt, ha a férjem teszi ugyanezt. Feltöltődve sokkal könnyebb dolgozni a megoldásokért.
Mindenki, aki most maga alatt van, a kérdező is és a kettes válaszoló is, tartsatok ki, keressetek segítséget a feladataitokban, vegyétek nagyon komolyan az érzéseiteket, azok jogosak, és fontosak, tisztázzátok a férjetekkel, hogy baj van, és most nincs helye annak, hogy "jaj fáradt vagyok babázni", meg "mi van, ha sír". Ti is fáradtak vagytok, ez van, nem élvezhet mindig a férj fáradtsága prioritást. Olykor egyikőtök pihen, aztán a másikótok, ne mindig csak az egyik szorítsa össze a fogát! És a kérdező férje meg készítsen oda egy cumisüveget és kötélidegeket. Igen, a babák sírnak. Mire számított?
Tessék felrázni őket, ha pedig nem megy, akkor keressetek külső, akár fizetett segítséget.
De ennyi még nem lesz elég. Szeressétek, gondozzátok magatokat! Ahogy a gyerekeitekről is gondoskodtok, olyan odaadással és együttérzéssel forduljatok magatok felé is.
A klasszikus tanács a végére maradt: pszichológus. Nekem mondjuk nem segített, de azért ártani nem árthat. Van online is, ha nehéz eljutni.
válasza: válasza:Nekem az első gyereknél semmi bajom nem volt. Imádtam.
Tervezetten 2 év különbséggel bevállaltuk a másodikat. Vártuk őt is nagyon.
Igazából ami a depresszióhoz vezetett, az az voot, hogy a kicsi többemberes. Egyszerűen ha 0-24 ben vele van foglalkozva is kevés. Akaratos, mindenen sír, hisztizik. A nagy így iszonyat háttérbe van szorítva.
Emellett segítség csak a férjem. Ő hétfőtől péntekig egész nap dolgozik, 2hetente szombat délelött is.
Így a 2 gyerekkel otthon vagyok kb bezárva. Mehetnék, keret is lenne rá, autó is van, de én nem akarok így elindulni kb sehova, mert a kicsi kb mindenhol csak cirkuszol, a nagyra nem tudok így figyelni. Emellett nekem nem kikapcsolódás, hogy 2 gyereket egyedül huzkodjam magammal. Néha barátnőim besegítenek, az még jó, de fél évente ha össze tudjuk hozni.
Énidőm konkrétan semmi.
Férjemmel kettesben nemnvoltunk 5éve sehol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!