Férfi társaim, Ti hogyan köteleztétek el magatokat a gyerekvállalás mellett?

Egy biztos: ha hagyod magad rábeszélni (azaz kizsarolni) a gyerekre úgy, hogy nem vagy mellette 100%-osan, akkor előbb-utóbb csak kéthetente láthatáskor fogod látni.

A gyerekvállalás pokoli nehéz, rengeteg lemondással és kompromisszummal jár.

Becsapós az eleje, amikor még nem kell annyit költeni, nem mozdul el onnan, ahova lerakod, de ez nagyon rövid időszak. Onnantól a költségek emelkednek, a magadra és magatokra fordított idő csökken. A gyerek teljesen rátok van utalva és nincs szünet. Ha vannak nagyszülők akik segítenek, az sokat számít. De őket sem lehet mindig ezzel terhelni, elvégre a ti gyereketek.

Ha különleges igényű gyerek lesz, akkor az hatványozza az ellátási gondokat/költségeket. Nem kell komoly dologra gondolni, elég ha valami miatt fejlesztésre kell vinni, pl mozgásfejlesztésre heti kétszer. Még kevesebb idő magatokra, több aggodalom. Azt tudni kell, hogy egy "foglalkozós" gyerekre úgy rászállnak a fejlesztésre szakosodott helyek, mint zsidó a húszfilléresre.

Ez a gyerekorvossal karöltve működik, ahol egyenesen kötelezik a szülőket X fejlesztésre. Persze Y hely le akar beszélni róla, mert ezek egymás riválisai és pénz beszél. Végül azt veszed észre, hogy már 4 helyre vitted a gyereket, de javulás nincs.

Komolyabb születési rendellenességbe jobb nem is belegondolni. Minél később vállaltok, annál nagyobb az esélye egy rendellenességnek.

Gyereket vállalni csak erős házasságba érdemes. A karrier is megsínyli, mielőtt a gyerek elkezdené a bölcsit. Onnantól lehet agyalni, ki vigye-hozza a gyereket? Mikor van időtök randizni? Hobbik? Barátok? Szex?

A feleséged teste változik, anyamódba lép, óhatatlanul a gyerek érdekei az elsők. Egy férfi ezt nehezen tudja feldolgozni, pláne ha a feleség nem kívánja visszakapni a szülés előtti alakját.

Ha szabadosabb szexuális életetek volt, akkor az most parkolópályára kerül. Nem csoda, hogy sokan negyvenes-ötvenes korukban (gyerekek kirepülése után) kezdenek párcserébe és hasonlókba, mert 25 éven át a gyerekek foglalták el az idejüket.

Egy férfi nem számíthat segítségre, míg a nőknek ott a védőnő és a számos terhesség alatt igénybe vehető szolgálat. A férfi érzései nem szoktak számítani, nem ő van otthon a gyerekkel, ő inkább csak pénztárca. A legtöbb gyerekkel kapcsolatos mérföldkőből kimaradnak az apák, jó esetben láthatod majd egy videófelvételen, ahogy megteszi az első lépéseket a fiad.

Szándékosan a negatív oldalt mutattam be, mert először ezekkel kell szembesülni és így eldönteni, vállalod -e. Mindent leírni persze lehetetlen.

Nekem az volt a legnehezebb, hogy nem tudok leülni úgy egy órát magammal foglalkozni, hogy ne kelljen a gyerek valami ügyes-bajos dolgát intézni. A gyerek mindig menni fog utánad ami nagyon aranyos, de nagyon idegesítő is néha. A dackorszak, a hisztik, az állandó aggodalom hogy baja eshet se annyira vonzó.

De majdnem biztos, hogy akkor is belemész a dologba, ha nem tudod ezeket vállalni. Én is belementem pedig mindenem tiltakozott ellene, de tudtam: ha nem vállalom, akkor vége a házasságnak. A depressziód is azt valószínűsíti, hogy vállalni fogod mert nem akarsz egyedül maradni. Készülj fel lelkileg.

Egy jótanács: kezdj el félretenni apránként, havonta magadnak (és csak magadnak) pénzt. Ez azért kell, mert mindig minden pillanatban valami fontosabb lesz a gyereknek, és magadra nem jut majd semmi. Akkor hozzányúlhatsz ehhez a pénzhez és csak magadra költheted. Ez segít.

A tegnap 22:16 nagyon jó.

A szülőtől nem kevesebbet várnak el mint a totális önfeláldozást.

Ha magadra merészelsz gondolni akkor rossz szülő vagy.

Szerinted miért választják egyre többen a gyerekmentes és így messze gondtalanabb életet?

A palit ráadásul semmibe veszik a szó minden értelmében.Jogilag a párodnak lesz gyereke te pedig besegíthetsz a nevelésben az időddel és pénzeddel.De jaj nekd ha elválsz(vagy megcsal az asszony)!

A dédelgetett gyereked elveszik tőled és majd felneveli az új apja akit szerez az ex.Beleszólásod se lesz semmibe mert elmennek 200 kmre vagy külföldre.

Fizethetsz majd mint a katonatiszt.Ez persze távoli és lehetetlennek tűnő esemény de a házasságok fele válással végződik.

De a nevelésnél is a nő szava a szent szóval készülhetsz a veszekedésekre ha úgy merészeész csinálni valamit,ahogy a nő nem akarja.A másik oldalról majd az anyós vagy család dumál bele mindenbe ahogy most is tapasztalod.

Megy a bűntudatkeltés teljes gőzzel ha magadra költesz.Méénem a gyerekre?!Ismétlem,maximális áldozatot várnak el a szülőtől.

Az asszony meg szépen elengedi magát mert már ott a gyerek és a biztonság,nm kell figyelni a külsőre.

Úgyse hagyod ott ha nem akarod a fizetésed felét tartásra meg útiköltségre költeni.

Majd szépen lemész kutyába és engedelmes férj leszel és bemászol kéthavonta asszonypajtihoz malackodni a menetrendszerinti 20 perces szexmaratonra.

Ember,ha a helyedben lennék akkor gyereket még fotón se akarnék látni nemhogy 20-30 évig.Mert a mai gyerekek már nem 18 évesen repülnek ki hanem 30 szóval mire öregember leszel és csak a lassú halál marad.

Én is nőként válaszolnék, remélem nem baj.

Ha tényleg így gondolod, hogy "megrémít, hogy már egész hátralevő életemet együtt éljük le", akkor ne vállaljatok gyereket!

2-es válasza tényleg nagyon sokat segít, hozzáteszem, nő vagyok.

6-os válasza is sok mindenre rámutat, habár ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy nem minden anya ilyen. Ha egy nő komolyan veszi az egyenlőséget a kapcsolatban és a szülőségben, az nem fogja lehurrogni a párját, ha úgy akar pelenkázni meg fürdetni, ahogy ő gondolja. Ha közösen vállaltuk a felelősséget a kicsiért, akkor nem zárhatom el tőle, ráadásul ha mindig én mondom meg neki, mit hogy kell csinálni, akkor óhatatlanul magamra rántom az összes létező felelősséget, ami a gyerek ellátását illeti, és ettől kb automatikusan leszek idegbeteg, és persze a férjet hibáztatom, hogy miért nem segít, holott amikor meg csinálná, akkor kioktatom meg elveszem tőle a kicsit, hogy nem is úgy kell... ördögi kör. Szerintem üljetek le és ezt MINDENKÉPPEN tisztázzátok. A férjemet apaként is szeretni akarom és tudom is, de csak akkor, ha nem magamhoz viszonyulok rajta keresztül, hanem ő maga bontakozik ki apaként, és ez egy plusz dolog, ami miatt felnézhetek rá és imádhatom. Nekem ez nagyon fontos.

Szerintem az énidőt is meg lehet oldani. Az a helyzet, hogy a mai világban olyan hisztériát keltenek a gyereknevelés körül, ami totál indokolatlan. Ha nem nyalod a gyerek seggét napi 24 órában, fel fogja találni magát egyedül. Viszont a sok külső hatás, okoskodó nagyszülők meg reklámok meg hasonlók nyomnak az ellenkező irányba. Ha nem hagyjátok magatokat, jó lesz. Persze a gyerek személyiségétől is függ ez, szóval fel kell készülni rá, hogy vannak társaságigényesebb és magukban jobban ellevő gyerekek is.

Ha a depressziód miatt kell neked a magányos idő, az szerintem nagyon fontos, hogy ezt előre tisztázzátok. Neked az kell, különben visszaesel. Ezt mindenkinek meg kell értenie. Ugyanakkor ha letelt, akkor vissza kell állnod apaszerepbe, nem teheted meg, hogy örökké a depresszióra hivatkozva kivonulj a feladatok mögül. A pszichológus javasolt bármit ezzel kapcsolatban? Szerintem kérdezz rá.

Igazán felelősségteljesnek tartalak, hogy ilyen jó előre fel akarsz készülni a feladatra. Ilyen hozzáállással és sok szeretettel, jóindulattal szerintem nem lehet gond.