Miért elítélendő, ha a baba körül anya-apa együtt csinálnak mindent, nem csak az anya van 0-24 készenlétben?
Mi már a terhességem előtt, alatt beszéltünk róla, hogy a szülőséget hogyan képzeljük el. Ebben az is benne volt, hogy nem szeretnék kb. egyedülálló anyukaként mindent megoldani a gyerek körül, a férjem pedig mondta, hogy nem az az apuka szeretne lenni, akit a gyerek az esti alvás előtt lát fél órára, vagy aki kétségbeesik, ha egy délutánt vigyázni kell rá.
A babánk 8 hetes koráig itthon volt velünk, azóta is 5-6 órákat dolgozik csak. Velünk, a babánkkal tölti a legtöbb időt. Van, hogy itthon vagyunk, csinálja ki-ki a maga dolgát, van, hogy hármasban megyünk valahová, programozunk, de igen, arra is van példa, hogy ők kettesben mennek sétálni, vagy itthon vigyáz rá, én pedig "énidőzöm", ami lehet akár edzés, barátnős kimozdulás vagy annyi, hogy egy jó könyv társaságában habfürdőzöm 1-2 órát.
Nekünk ez a rendszer bevált eddig, de sokan meglepődnek, mert "ez mind az én dolgom lenne". Hétvégén babalátogatóban volt nálunk egy baráti pár, közben a pici felébredt, mondta a férjem, hogy elviszi tisztába tenni, megetetni. A vendégeink meg csak néztek, hogy miért ő, a nő meg is jegyezte, hogy én ezért kapom a "fizetést", ez az én dolgom lenne. Hát, nem akartam mondani, hogy abból a hatalmas pénzből, amit kapok az államtól, nem megyünk messzire.
Anyósom is megjegyezte, hogy nem kéne a fiának ennyire papucsnak lenni, hogy ugrik a gyerek minden nyikkanására... De tényleg az a gond, ha egy apuka tud gondoskodni a gyerekéről, nem esik kétségbe, ha éppen pelenkát kell cserélni, vagy ha megéhezik, tudja, mit tegyen?
#23!Nem tudom, mit értettél félre. Erre írtam, hogy abban a 2 hónapban irigykedtek rá, mert írtad, hogy arcokat vágtak, mert otthon volt veletek nyáron.
"Nekem már akkor arcokat vágtak, mert a férjem pedagógus és amekkora szerencsénk volt pont úgy született az első lányunk, hogy az egész nyarat együtt töltöttük hármasban. :)"
Tényleg off, mert se azt nem írtam, hogy engem a férjem tart el, se azt, hogy pedagógusként dolgozom iskolában 😉 A végzettségem pedagógus, és igen dolgoztam is vele suliban valamikor. Hát, az a fizu csak az éhenhaláshoz sok. Én például nem nagyon emlékszem olyan férfi kollégára, aki családos lett volna. Illetve egy volt, de ott annyival jobban keresett az asszony, hogy úgy volt, a pasi megy gyesre, hogy az dolgozzon, aki visz is valamit haza, amiből el lehet tartani egy gyereket. Tudom, most el kell aájulni attól, hogy 100 év után emeltek valamit🤣 Mindjárt kitalálod, hogy a pedagógusok jól keresnek🤣
" 5órát meg nem a tanulatlan fog dolgozni."
Hú, de sokat tanultak tényleg a 3 év szakmunkásban, meg előtte a végig lógott általánosban, ahova csak melegedni jártak.
"És de, ha nem irigység, mi másért néznéd le? El tudnád végezni? Akkor hajrá a terhesség végén. Én inkább csinálom azt amit szeretek, kevesebb szabadidővel és kevesebb bérért, nem vagyok irigy a villanyszerelőkre például. Mert én nem csinálnám."
Pont ezt írtam az előbb. Én vagyok olyan szerencsétlen, hogy olyan szakmák érdekelnek, amik sz@rul fizetnek. Amíg egy buta, lusta pasi nem tud olyat választani, mert nincs rá lehetősége. Csak a szakmunkás gyűjtő sulikból választhat és bármelyikkel jól fog járni. Hogy jól értsd, jelenleg azt jutalmazzák, ha lusta vagy és buta. Egy szóval nem írtam, hogy irigy vagyok a villanyszerelőkre. Azt írtam, ezért lehetnek irigyek a kérdezőre azok, akikre panaszkodik és annyiban jogos, hogy tényleg nem fair. Nem tartom fairnek. Ennyi. Most ennél érthetőbben nem tudom leírni.
"12 órát zsákokat pakol."
Ezen azért felnevettem. Mert csakis azt lehet 12 órában csinálni? :D PLC vezérlés, vegyésztechnikus, de pc előtt ülő munka is létezik 12 órás, csak szólok, és akkor csak 3 munkakört mondtam a rengetegből, mert ezek fordulnak elő a rokonságomban. Nem az óraszám határozza meg a munkakört.
#32! Nem mindenkit, és senkit nem nézek le, csak épp fel se nézek rá, ha nincs mögötte teljesítmény.
"Ez van, keress jobbat. :) Akkor tényleg látszik, hogy nem dolgozol pedagógusként. Miért, te mennyit keresel most, hogy kiléptél a szar fizető pedagógus pályából? 1 milliót havonta vagy a férjed legalább megkap annyit, hogy eltartson? Ezek után remélem."
Megint nem olvastál pontosan. Írtam, hogy engem kizárólag a rosszul fizetett szakmák érdekelnek. Akkor hogy keresnék már jól?🤣
"Úgyhogy szerintem nem olyan rossz az havonta, hogy pár órád van pluszban és majdnem 600-at hazaviszel, plusz rengeteg a szabadidőd, szabad hétvége, szabad karácsony és éjszaka. :)"
Nálatok a férjed az igazgató? Nem pár órám volt pluszban, hanem rengeteg. INGYEN. Ugyanis nem fizették ki a túlórákat és ez nem volt egyedi eset a tv is tele volt vele. Amikor utoljára pedagógusként dolgoztam alig 100ezret kerestem. Annál bárki többet, szóval nem tudom, abból hogy lett volna hitelmentes házam. (Egyszer kíváncsiságból kitöltöttem egy banki hitel elbírálashoz szükséges online kérdőívet. Azonnal visszajött, hogy hitelképtelen vagyok, hiába volt éve ota stabil állásom.)
"Ha neked ez kevés, akkor egy pénzéhes nő lehetsz a férjed iránt."
Hát, ez megint nem jött be. Én pasiból is mindig a csórókat szerettem🤣
Miért lennék frusztrált attól, hogy van valamiről egy véleményed? Neked otthon kuss a neved, vagy mi?
Egyébként, ha ennyire érdekel leírom neked mivel van gondom. Alapítványi suliban dolgoztam éppen. A szülők annyit kerestek 1 nap alatt, mint én egész évben. A gyerek 3 tárgyból állt bukásra. A szülők bejöttek fogadó órára és csak néztünk egymásra bután. Ők mondták, hogy a gyerek utál tanulni, nem érdekli az iskola. Én végtelenül sajnáltam, de mit kezdjek ezzel? Mondjam neki, hogy tanulj fiam, hogy éhen halhass? Mondta volna, hogy inkább leszarom és annyi pénzem lesz, mint apámnak. 1heti bevételéből megvehetné az egész sulit. (A kérdésre, hogy mi akar lenni felnőtt korában, a válasz a strici volt.)
Na, most engem végtelenül elkeserít, hogy az említett szakmáknak a képviselőire azért kéne felnézni, mert lustaságuk ellenére mégis csak csinálnak valamit, azokhoz képest, akik még náluk is jobban élnek és náluk is kevesebbet dolgoznak. (Pl.strici, politikus, valóságshow hős, influenszer stb.) Ez nem irigység, hanem egyszerűen nem fér össze az értékrendemmel és hányni tudnék tőle.
#38! Hát, régen. Nem is mondtam, hogy most. De nem a százezren volt a hangsúly, hanem, hogy sosem voltak túlfizetve. Az összes sima érettségizett barátnőm többet keresett. Megint nem az érettségizetteket lenézve, mert nem lenézés, hanem egyszerűen röhej, hogy érettségim special nekem is volt, csak diplomám is. Mintha megbüntetnének, ha nem hagyod abba a tanulást 🤣Nehogy azt mondd, hogy ez normális.
Miért, a tanítás nem munka? Azért írtam a bankos példát is, mert felháborít, hogy tisztességes munkát végző embert ugyanúgy kezelték, mint a munkanélkülit. Nem azt mondom, hogy a kalauz nem érdemel normális fizetést, hanem, hogy a pedagógus IS érdemelne. Többet pedig azért érdemelne a kalauznál, mert valamikor ő a "jobban kereséshez" többet tett.
Nem, a villanyszerelő nem érdemelne ennyit, meg a többi szakmunkás se. Tisztességes fizetést érdemelnének tisztességes munkáért. De ez bőven túl van a tisztességes fizetésen. A tisztességes munkáról meg annyit, ha kihívsz egy random villanyszerelőt, 10 percen belül szidni fogja az előzőt, aki "egy kókler volt", a következő meg őt. Akkor most döntsd el, melyik nem érdemli meg a pénzét. Szerintem egyik se. Egyébként volt villanyszerelő párom. Jó volt a szakmájában, csak éppen tök alkoholista. (Nyugi, amikor az én párom volt, még csóró volt😂) Szóval, de, akármilyen bután állhat, megkapja, mert a "megrendelő" rá van szorulva. Ezzel pedig visszaélnek, szóval sajnálom, de nem fogok erre felnézni.
Na, erre ráéreztél. A kedven női szakmám pont a fodrász. Hülyék kánaánja. Oda is az ment, aki semmi másra nem volt jó, és halálra keresi magát. Ettől függetlenül a JÓ fodrászra fel tudok nézni, mert nekem annyi kézügyességem sincs, hogy csináljak egy normális copfot🤣
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!