Mit csináljak, ha megőrülök, mikor babalátogatóba jön valaki?
Nem vagyok kifejezetten introvertált, mert szeretem a társaságot. Ha én válogathatom meg, kik vannak benne.
5 hete szültem, a terhesség és a szülés csodálatos volt, a kórházban töltött napok is (férjem végig ott maradhatott, hármasban vagyunk a babánk egy percétől). A piciért rajongok, úgy érzem, mintha mindig is velünk lett volna. Úgyhogy nem gondolom, hogy ez szülés utáni depresszió lenne.
De konkrétan gyomoridegem van, ha valaki jönne hozzánk, vagy ha itt van valaki. Legszívesebben a szememet forgatnám, mikor hallgatom, hogy az éppen 1 hónapos gyerek már most tiszta apja, vagy melyik hatvanadik rokonra hasonlít az orra. Vagy ha kérdezik, mit szeretnénk ajándékba, mondjuk, hogy van mindenünk, nincs szükségünk semmire (és ez így is van, enyhe vásárlásmánia, a gyereknek már olyan cipője is van, ami jövőre lesz rá jó). De ideállítanak így is olyasmivel, ami felesleges, telepakolt ételhordókkal, hogy "ha már ebéd előtt jöttek, hoztak egy kis ebédet is". Szerintem 1, max. 2 dolog lehetett, aminek tényleg örültünk.
Kapom a kéretlen tanácsokat, a testemmel kapcsolatban is úgy érdeklődnek, mintha egy pár zokniról lenne szó. Az egyik rokon végig "Böbézte" a gyereket, amíg itt volt, nem értettem, miért, igazából azt hittem, félreértette a nevét (Bella). Utána, mikor szóltam, hogy amúgy a neve Bella, nem Böbe, mondta, hogy ja tudja, dehát tiszta nagyanyja, azért hívja így...
Ha a legjobb barátaink, vagy olyan rokonok jönnek át, akiket amúgy szeretek, tartjuk a kapcsolatot rendesen, az nem zavar (pl. anyukám). Sőt, olyankor van, hogy elviszik a babát sétálni, vagy amíg szusszanok egyet, ők figyelnek rá. Szóval ezzel nincs bajom, de ez a kötelező jópofizás, meg hogy elemezgetjük, kire hasonlít a gyerek, akinek folyamatosan változik még mindene, kiborít. Ez a hormonok miatt lehet?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

De minek tartod velük a kapcsolatot, ha nem érdekelnek? Ém nem tartom a rokonokkal, akiket lesz*rok, nem ismeröseim sehol, nincs meg a számuk, nem tudnak szólni sem, hogy jönnének, mert nem érdekelnek.
Ez meg továbbra is suttyóság, hogy jönnek a férjed rokonai babalátogatóba és te elmész. Nem érdekelnek, hát bmeg, de attól még a férjedet esetleg igen. Te mit szólnál, ha ez a legjobb barátnőd szülne, mennél hozzájuk babalátogatóba, a férjed meg nem akarn menni, merthogy őt nem érdekli a barátnöd? Le merem fogadni, hogy szégyellnéd magad te is.
Mikor férjet választottál, tudtad, hogy van családja. Nem kell keresni a társaságukat, de annyi minimális tiszteletet megadhatnál a férjednek, hogy ha életedben 2-szer odamennek babalátogatóba a rokonai, mert őket érdekli a férjed gyereke, akkor kibírsz egy órát, és nem lelépsz bunkó módon.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én baba látogatóba sosem viszek semmit a gyereknek, mert manapság már születése előtt megvan mindene. Legalább is az én ismerőseim esetében biztos.
Azért tudom mit szeretnek, így anyuka kaphat esetleg egy szatyor gumicukrot és/vagy csokit, apuka meg egy jófajta töményet amit szeret. Mostani árakkal kb 30000et simán elszorok ilyen hülyeségekre 😁. Nekem ez az összeg nem számít soknak🤷. A rokonságot sokkolja a szülöknek tetszik.
Bár egyszer megkaptam, hogy "így is kövér vagyok...🤬" Amíg ott voltunk megevett 1 tábla csokit😅, és már nézegette mi legyen a következő.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!