1 hónapos babával mennyire járkáltok sok helyre? Családi összejövetel étteremben nálatok belefér?
Mondjuk én vittem nagyjából mindenhova akkor is, ha meg tudtam volna oldani máshogy. Úgy láttam jónak, ha már az elejétől be van vonva ezekbe. Akkor is, ha nekem aktuálisan szívás. Meg kellett tanulnia kicsi korában, hogy nem bontjuk ki, amit még nem fizettünk ki, nincs kiflicsücsök, nem rágcsáljuk a bevásárló kocsit, amire azt mondom, hogy nem, azt nem vesszük meg és bizony, hogy kiálljuk a sort mindenhol, mert ez a normális. Igen volt hiszti. Igen, lehet hogy akkor pont idegesítettük az embereket. De megtanultuk és már nincs semmi baj. Tudja, hogy az utcán fogja a kezem, met megtanultuk, hogy azt akkor is kell, ha a földön vergődik. Ha nagyon elborul, akkor a legjobb játszótérről is hazamegyünk, és a többi. Tudjátok.. Olyan dolgok, amiket elnézve a legtöbb mai gyereket, a szülők már nem csinálnak. Pedig nem szobanövény típus a nagy, hanem adhd-s.. Csak nevelni melós, beülni a kva sarokba és elbújni inkább a gyerekre hivatkozva és ujjal mutogatni, na az könnyű..
Itt nyilván nem arra gondolok, hogy ha ülni se tudsz a gátsebtől, vagy nem tudsz mozogni a császárhegtől meg ömlik a tejed meg hasfájós a kicsi, akkor is menjél világba.. Mert ne. De amit itt egyesek tolnak, hogy a nap se süthet rá a babára vagy 6 hétig, az baromira nincs a realitás talaján.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!