Hogyan gondolhatnék mindenre, lehetnék (megint) normális?

A pszichológust én is tudom, de mondjuk valami más megoldást is szívesen meghallgatnék. A problémám, hogy szörnyű meny lettem. A viszonyunk anyósommal valahogy nagyon megromlott, de tudom, hogy nagyon próbálkozik, viszont nagyon nem könnyű velem.

Pl. tegnap egyedül hagytuk egy órára. Kifelé menet még mondtam, hogyha nagy gáz van, akkor tud adni a babának pépet, mert tudtam, hogy retteg a blw-től, folyton azon aggódik, hogy megfullad a baba. Mire visszajöttünk megetette kanállal.

Az én (mi) hibám, hiszen el kellett volna magyaráznom, hogy hogyan etetjük a babát, vagy nem is kellett volna mondanom neki, hogy etesse meg, ha gáz van (mondjuk azt gondoltam, hogy lehet 2 órát is elleszünk vagy többet és előtte nem evett, nem tudom ténylegesen nem gondoltam bele, hogy lehet meg fogja etetni, de ő meg büszkén mondta, hogy sikerült).

Ráadásul nem elég, hogy én voltam a hülye még jól be is pánikoltam és rosszul is kezeltem emberileg a helyzetet, elmondtam, hogy nem így szoktuk és kissé vádlóra sikerült (na jó lehet nagyon). Pedig nem akartam, csak hazajőve szembesültem vele, hogy mit tettem. (Sajnos a baba nekünk 2-3 alkalom után nem fogadta el a pépeset, azért blw-zünk, ráadásul most tisztára nem tudom mit csináljunk, térjünk vissza a püréhez, hátha megeszi mostmár azt is?)

Hogyan lehetne rendszerszinten elkerülni az ilyen helyzeteket? Volt veletek is ilyen? Tudom, hogy szörnyű ember vagyok, már többször bocsánatot kértem, amiért rátámadtam, de még mindig rosszul érzem magam.