Mivel tudnám segíteni, ösztönözni 15 hónapos babámat, hogy elkezdjen sétálni?
Tudom, hogy nem kell erőltetni, majd elindul magától. Ezt vallom én is. Védőnő szerint sincs elkésve, nem lát semmi bajt.
Kicsi korában feszes volt a válla és kicsit a csípője is, ezért gyógytornászhoz kezdtünk járni. Azóta is járunk. Azt mondta, hogy addig járjunk, amíg elindul a kicsi. Ez személyes foglalkozás, ahol én is bent lehetek, de egyáltalán nem foglalkozik a gyógytornásszal. Azzal játszik, amivel akar, hozzám bújuk, velem akar játszani. Szinte minden olyan, mint itthon, csak más helyen. Így már nem láttam annyira értelmét, de mivel kis kikapcsolódás, új játékok, nem volt baj, szívesen vittem.
Lehet, hogy át fogunk kerülni másik gyógytornászhoz, ahol egy másik gyerkőccel lesz bent. Csak a két gyerek és a szakember, csoportos foglalkozásra nem mehet be a szülő. Eddig nem nagyon volt nélkülem. Pár alkalommal volt csak, ha vissza kellett mennem orvoshoz, de akkor is az apja volt vele. Nem jár bölcsibe és nem is akarjuk beadni. Mindig nézi a gyerekeket messziről, felnőtteknél nem szereti az idegeneket. Nem szeretném, hogy trauma legyen neki, hogy ott hagyom idegenekkel. Igaz, hogy csak egy óra, de nem szeretném kint a sírását hallgatni.
Jelenlegi gyógytornász szerint inkább lustaság és biztonság érzete miatt marad a mászásnál. Szerinte jól tartja a lábát, erős a törzse és jó az egyensúlyérzéke, úgyhogy képes lenne az elindulásra. Sokszor feláll, bútorok mellett sétál is.
Próbáltam itthon járássegítővel, gyerekbabakocsiba is tettem kedvenc babáját, hogy azt toljuk meg, de semmi. Apával is próbáltuk, hogy közel voltunk egymáshoz és egyikünktől átmegy-e a másikhoz.
13-as vagyok, nálunk rosszabb volt a helyzet, mert akkor már csak egyszer aludt, általában 12-15 között, a torna meg 13-kor kezdődött... szóval próbáltam picit hamarabb lefektetni, de ébresztésnél mindig sírt, torna után meg már nem aludt vissza, és azt se tudtuk megvárni az altatással, hogy hazaérjünk, szóval teljesen bukó volt az aznapi nappali alvás... 🫤
A többi gyerek a csopiban messzebb lakott, őket nem érte meg lefektetni előtte, de ők meg így sokkal nyűgösebbek és kezelhetetlenebbek voltak, szóval tényleg nem volt jó megoldás 😠
Szerencsere kereken 13 hónaposan elindult, 3 nappal a kontroll előtt 😀
Mi is fél éves korától kezdtük járni heti egy alkalommal. Az elején volt is tornáztatás rendesen. Meg is mutatta, hogy én is itthon mit hogyan csináljak, hogy tornáztassam. Ezeket minden nap többször csináltuk.
Szépen rendbe is jött szerencsére. Nem sokkal később el is kezdett hernyózni, aztán meg mászni. Ez jó pár hónapja volt. Azóta nem nagyon tudta tornáztatni, mert mindig sírt, elmászott, ellenkezett. Azóta próbálkozik olyan játékokkal, ami segíti a felállást vagy valahogy fejleszti a babát, de általában sikertelenül. Többnyire tényleg azzal játszik, amivel akar. Mellettem marad, nekem adogatja a játékokat, nekem mutatja a játékokat, ami érdekli. Tényleg olyan kb, mint itthon, ezért már nem sok értelmét látom. Azért ott igyekszem kimaradni, de attól még nem fogom eltolni a gyerekemet magamtól, hogy foglalkozáson vagyunk.
Vizes foglalkozás lehetősége itt nem megoldott. Elhiszem, hogy a vizet jobban szerette a babád. :) aranyos lehetett. Fürdés után nálunk is ordítás van hogy kivettem a vízből. :)
26-os válaszoló a kérdésemre vagy valamelyik hozzászólásra írtad a véleményedet? Elnézést, de nem értem, hogy ezt miért írtad. Nekem írtad-e és ha igen, akkor miért. A gyermekem már jó ideje mászik kb 8 hónapos kora óta, 5 és fél hónapja áll és kb 4 hónapja lépeget-sétál bútorok mellett.
Tudom, hogy időben van még az elindulás is.
Nem kell annyira a nyakán lenni. Ne szolgáld ki, ne vigyél neki oda semmit. Nem kell motiválni, de mozogjatok sokat, kergetőzzetek, fogócskázzatok, labdázzatok sokat, gurítod ő meg visszaviszi neked. Rá fog jönni, hogy lábon könnyebb és gyorsabb. Ja és sose lásson titeket mászni, kúszni. Csak két lábon állva közlekedjetek. Nem szabad felkapkodni mindenre, legyen sokat a földön.
Ugyanez a beszéddel, mert az lesz a következő kérdésed nemsoká. Amíg nyög meg mutogat, ne értsd meg, csak ha rendesen beszél.
A szocializáció érdekében a helyedben vinném játszóházba, közössègbe. Zenebölcsi, babaúszás, ilyenek. Mert ezzel elrontod az egészet, muszáj neki ismerkedni más gyerekekkel, ha nem is hagyományos bölcsiben. Nem szabad ennyire ráfeszülni és megfojtani. Nyugodtan vigyázhat rá más is és kell is, hogy más vigyázzon rá. Mert ha ennyire magadhoz láncolod, akkor pokol lesz neki az ovi is. Ezt úgy mondom, hogy anyám pontosan ezt csinálta velem meg az öcsémmel is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!