Párotok hogyan reagált a kisbabátok nemére? Vagy te hogyan reagáltál a kisbabátok nemére amikor kiderült, hogy nem az a nemű baba növekszik a hasadban, amit " elképzeltetek"?

Lányt szerettem volna, a férjem is. Először úgy nézett ki a dolog, hogy lehet kisfiú lesz. Mosolyogtam a hírre, de őszintén bevallom, hogy belül szomorú voltam. Aztán nipt eredményből kiderült, hogy kislány. Olyan boldogok voltunk. Lány nevünk már évek óta megvolt, kisfiút viszont sehogy sem tudtunk találni.

Természetesen ha mégis kisfiú maradt volna, akkor is a kezdeti meglepődés után biztos ugyanígy imádnánk.

De reménykedem, hogy a következő is kislány lesz.

Mindketten kislányt akartunk, sőt két lányt, fiúra nem vágytunk.

Természetesen két fiunk lett :D

Az elsőnél én voltam a csalódottabb, a férjemben még benne volt, hogy hátha a második, de én már másodjára úgy mentem hu-ra, hogy biztos fiú lesz, akkor viszont a férjem volt csalódott.

De imádjuk egyébként a fiainkat, a mindeneink. Viszont nem tagadom, hogy van bennem hiányérzet, szomorúság, némi irigység amiatt, hogy sosem lesz lányom.

Van egy lányom az előző házasságomból. Nála éreztem, hogy lány lesz, mindig is lányos anyaként képzeltem el magam. Aztán egyedül maradtam vele, amikor 15 hónapos volt. Onnantól 9 éves koráig egyedül neveltem. Szóval maximálisan egymásra voltunk hangolva.

Aztán megismertem a mostani férjemet, belevágtunk a babatervezésbe. Ő mindig is fiút szeretett volna. Én mondtam, hogy nem lehet, tuti lány lesz, én lányos anya vagyok, nem tudom, hogy mit kell csinálni egy fiúval. :D

Persze kisfiú lett. Eleinte fura volt. Nem voltam csalódott, csak elképzelni sem tudtam, milyen lesz egy fiúval. De azóta már másfél éves, és egy igazi kis csoda Ő is. Soha egy pillanatig nem volt nehéz vagy furcsa vele. Amint megszületett, minden teljesen magától értetődő volt. :)

Kislányt akartunk mindketten, de már 12 hetesen közölték, hogy kisfiú. Kicsit szomorú voltam, mert ötletem nem volt, hogy mit lehet kezdeni egy fiúval.

Holnap lesz 11 hónapos, napról-napra egyre jobban szeretem, csak nézem, és bőgök. Mikor megszületett és odaadták is csak bőgtem, mert nála tökéletesebb kisembert még nem láttam. (Nem vagyok/voltam sírós fajta, de mióta megszületett állandóan sírok valamin :D)

Mindketten lanyt szerettunk volna, kisfiu lett. A ferjem par nap alatt tul volt rajta, utana mar nagyon orult neki.

Megmondom oszinten, hogy en egy darabig csalodott voltam,talan jobban is, mint azt illene, de nem tehettem rola, igy ereztem, szerintem a hormonok miatt is, mert visszagondolva hulyeseg volt. Csak legyen egeszseges, tenyleg ez a legfontosabb, de akkor valahogy tiszta zizi voltam. Sirtam is neha.

14 hetesen tudtuk meg, a nifty miatt biztos volt, szoval azert eleg sok ido eltelt, mire el tudtam fogadni.

Viszont amikor megmozdult a 22. heten es mar tenyleg ereztem, hogy igen, terhes vagyok es o a kisfiam, onnantol kezdve mar nem volt semmi gond. Mondanom se kell, azota megszuletett, 9 honapos es naprol-napra jobban imadom. Tervezunk masodikat is es mar remelem, hogy fiu lesz, de ez is a megerzesem. Engem az eg is fius anyanak teremtett szerintem, abszolut orulok, hogy igy alakult.

6 hetes vagyok, kislanyt szeretnek. A ferjem is, neki az elozo hazassagabol van egy kisfia.

Biztosan csalodott leszek, ha kisfiu lesz, aztan szegyellni is fogom magam, de nem hagyom ott a korhazban, csak mert fiu lesz (ha az lesz, termeszetesen meg nem tudjuk)

Én kislányt szerettem volna a férjem kisfiút. A környezetemben minden egyes ember kisfiút "jósolt" sőt 2x álmodtam azt hogy fiú lesz, úgyhogy már egy idő után kezdtem belenyugodni hogy hát jó kisfiú lesz biztos.

Egyetlenegyszer volt olyan hogy hirtelen rapillantottam a ferjemre csak úgy és jött egy másodperces érzés hogy én csak lányos apukának tudom őt elképzelni.

Aztán babamozin 24 hetesen kiderült hogy kislány, és olyan boldog voltam hogy alig bírtam nyugton maradni a mozi maradék ideje alatt.

A férjem is örült neki természetesen. :D