Hogy bírtátok ki egész nap síró, nyűglődő, ordító gyerek mellett?

Hasonló a szitu.

Első álomgyerek, második 0-24ben síró.

Most 2 és 4.5 évesek. Nálunk egyre rosszabb csak.

A kicsi elment bölcsibe, én dolgozni. Vártam, hogy jobb lesz, itt mindenki azt mondta.

Nagy szart 😅

Most intenzívebben, egy délutánba tömötítve kapom meg amit eddig 1 nap alatt kaptam.

A naggyal max akkor tudok foglalkozni, ha a kicsit elviszi valaki. Lehetetlen tőle. Iszonyú féltékeny a nagyra.

Tanácsot,tippet nem tudok, caak együttérzést.

Ja és a hordozás is kb halottnak a csók volt nálunk. 3 féle hordozót próbáltunk, egyikbe jobban ordított mint a másikba.

Nem vagyok rá büszke de volt, hogy fülhallgató, zene, jó hangosan (hogy ne halljam az ordítást) azt énekeltem, hátha legalább ez segít valamit a helyzeten. Bár szerencsésebb voltam, hogy 8 hónaposan kezdett kúszni és ő lenyugodott onnantól, de addig én se tudtam a mosdóba se elmenni a babától. Ezt tényleg csak az tudja megérteni, aki átélte vagy átéli. Na de engem a zene gyorsan megnyugtat, inkább sírjon pár percet, minthogy tényleg kiboruljak. Miután elaludt este is sokszor zenét hallgattam, segített levezetni a napot. Nappal aludni is baromi keveset aludt, valami 2x 20 percet pont mászás kezdése körül.

Ő már 6 éves és amúgy nehéz elképzelni most róla, hogy babaként ilyen volt. De azok a hónapok emlékeit az az 5-5,5 év se szépíti meg...

Nálunk az első gyerek ilyen. Mostmár azért jobb a helyzet (1,5 éves) és nagyon szeretnénk tesót, de konkrétan RETTEGEK, hogy mi lesz, ha ő is ilyen lesz.

Őszintén szólva csak úgy tudtam túlélni, hogy 1-2 hetente a férjem kezébe adtam a gyereket amikor hazaért, én kisétáltam az ajtón és altatásra jöttem haza. Ez 4 hónapos korától ment. Közben meg volt hogy arra ért haza, hogy én sírok, a gyerek meg a kezemben sír... Egyszerűen nem tudom. Mentálisan sok ez. Én is volt, hogy ráüvöltöttem, hogy "fogd már be a szádat, csak egy kicsit", de egyrészt azóta is borzasztó bűntudatom van miatta, pedig nem most volt már, másrészt meg rájöttem, hogyha ideges vagyok, az csak olaj a tűzre.

Próbáltam minél többet mellette lenni és mindent hagyni szaladni, ha pedig elmentem, akkor rendesen elmentem, hallgatta a férjem helyettem.

Amióta jár (14 hónapos kora óta), sokat javult a helyzet. Most sem tudok mellette sokmindent megcsinálni, de már tesz-vesz, jobban le lehet kötni, illetve én azt szoktam mondani, hogy akkor kezd nyűgösködni (már ha nincs más egyértelmű oka), amikor lemerült a szeretet tankja. Ilyenkor leülünk, összebújunk, puszilgatom, simogatom, amíg tűri, aztán megy a dolgára. Kicsit töltődik és megy tovább az élet. Rá kell szánni az időt, hogy legyen egy kis nyugi.

Kitartás és idő. Leginkább ezek segítenek.

11: a nagyobb gyerek meg le van szarva, ugye? Neki ne legyen szüksége az anyja figyelmére, mert a kicsi üvölt. Egyenes út, hogy visszafordíthatatlanul megutálja a testvérét.

Én rohadtul pártolom alapból a sírni hagyást, de ha van másik gyerek is, nem lehet mindent alárendelni annak, hogy a kicsi matrica.

Most ez lehet csúnya lesz, de én bedugtam a fülem és hagytam sírni.. másképp kise bírtam volna. Egy idő után abbahagyta amikor látta, hogy nemérdekel. Körültettem játékokkal és elkezdett játszani velük, lefoglalta magát.

Főzni úgy főztem, hogy odahúztam az etetőszéket mellém, beletettem, távolabbra tettem a tabletet és lejátszottam neki meséket. Nekem egyedül ezek váltak be. Egy idő után kezelhetbb lett a helyzet.