Én rontottam el valamit?

Egy két éves nem debil, megérti, hogy ha földhöz verte magát és anya gyorsan megvette neki, amit akart, vagy megengedte neki, amire addig nemet mondott, akkor legközelebb is földhöz veri magát, mert az működik. Nem manipulál, hanem ha úgy tetszik, akkor úgy veszi, hogy szintet lép az igénye kifejezésében, ha az működik és nem az ellenkezője történik és például félbeszakad a tevékenység, elmennek onnan, ahol hisztizni kezdett stb.

A szülők egyszerűen következetlenek. A múltkor olyan jót mosolyogtam az egyik anyukán aki épp a csoportunkba szoktatja be a két és félévesét. Nálunk úgy működik, hogy a szülők ülnek a csoport szoba előtt a padon, hogy a gyerek tudja, hogy ott vannak, de nem mennek be, mert akkor a gyerek csak velük foglalkozna bent is. Így viszont, ha hozzá kell férni a játékokhoz, meg tevékenységhez, ami épp megy, akkor be kell menniük egyedül. De bármikor mehetnek egy kicsit töltekezni anyához. Anya meg ideális esetben olvasgat, köt, horgol vagy valami, szóval a lényeg, hogy lássa a gyermek, hogy ugyan ott van, de nem azért van ott, mert arra vár, hogy ő kijöjjön hozzá. Na ez az anyuka nem csinált semmit, csak ült az ajtóval szemben, a gyerek meg hordta ki hozzá a játékokat. És akkor ő elmondta, de nem szabaaad kihozni a játékokat, jóóó? Ne hozd ide ki, ezekkel bent kell játszani, jóó? A gyerek ennek ellenére letette a szülő mellé, majd visszament, hozott még többet. Aztán a szülő kezébe adott egy kis csészét, meg egy kistányért és elkezdte játszani, hogy teáznak. Anyuka meg, jaj de finomat főztél, nyam-nyam, ez nagyon jóóóó. Hát ez mi? Ezt is te sütötted? stb. Utána a kislány még kihozta a fél babakollekciót, kitolta a babakocsit és így tovább...

És akkor ez az anyuka is csodálkozik, hogy a gyerek leszarja, amit mond. Mert mond neki valamit, aztán meg az ellenkezőjét csinálja. Nem manipulálja, csak elég okos ahhoz, hogy tudja, hogy mindegy anya mit mond, ha én csinálom tovább, amit én akarok, akkor úgyis játszunk együtt, úgyis az van, amit én akartam csinálni.

A másik kifejezett kedvencem, mikor a szülő MEGKÉRDEZI két éves gyereket, hogy hazamegyünk akkor Szandika? Szeretnél hazamenni?? Holott már annyi az idő, hogy fél órája el akart indulni, mert késő van, Szandika fáradt, már látszik, és akkor MEGKÉRDEZI a gyerektől. Nem azt mondja, hogy itt az ideje annak, hogy menjünk. A negatív csúcs a kérdezősködésbe egy olyan anyuka volt, aki megkérdezte a buszon a babakocsis kisfiát, hogy leszállhatunk Dávidka? Mindezt mikor az ő megállójukba érkeztek. És akkor csodálkoznak, hogy miért kell harcolni, szenvedni a gyerekkel. Ja, hát ha mindenre a két évestől kérsz engedélyt, meg mondasz neki valamit, de aztán meg mégse csinálsz semmit csak irányít tovább a gyerek, akkor nem kell csodálkozni, hogy mi lesz belőle.

Ez nem keménység meg bántalmazás, ez a normális élet és józan paraszti ész, nem mini zsarnok lesz a gyerekből, mert olyan pici és cuki, aztán meg kapkodod a fejed, hogy hol ment félre és mit csináljak vele, azt hiszi neki mindent lehet meg mindent ő dönt el.