Érdekelné tapasztalat olyan családból, ahol 2.5 év a korkülönbség a két gyetek között. Hogy viseli a nagyobb a kicsi érkezését? Mikortól tudtak együtt jatszani?

Én is úgy gondolom, hogy az idegrenszeri túlterheltség az oka mindennek az eleje óta. Plusz nyilván tűzról pattant na, én és férjem is indulatosak vagyunk, szenvedélyesek. Mármint nem üvöltünk egymással álló nap ne úgy értsd hanem hogy nem ilyen csendben sarokban megülő halk emberek vagyunk akiken sosem látszik mit éreznek.

Kétlem hogy ez a helyzet nálunk majd más lesz, pont erre számítok amit írtál. Nekik lassabban esnek le néha ezek változások, pl én fiam ha itt hagyom egy napra akkor levegőnek néz, majd két hétig mint a vadállat olyan, majd ez átcsap ilyen brutális anyás időszakba hogy csak én kellek. Ahányszor eddig el mentem (na nem sűrűn pl kórházba két napra műtétre) ez volt, hazaértem csak apa és én nem kellek, ketten maradtunk akkor vadállat üzemmód majd két múlva beteges ragaszkodás. Pontosan tudom hogy rohadt nehéz lesz mert ő pl születése óta nem bírja változást, iszonyat kis lépésekben haladunk néhány téren pl. mással is lehessen hagyni egy órára, még mai napig két éves nem marad nagyszülőkkel, jó nem is sokat foglalkoztak vele na az tény. Utazás is most már élvezi de vele egy másfél évig nem volt nagy élmény nem tudott máshol elaludni este, nagyon kell neki a megszokott minden, ragaszkodik napirendjéhez, plüsséhez, mindenhez. És láttam én rengeteg picit akit meg akárhová hoztak vittek mindegy volt neki. Idegenekkel is borzalmasan óvatos, nem mer odamenni még olyanhoz se akit ezer éve ismer nélkülem. Szerintem nagyon fontos hogy ember ismerje saját gyerekét és odafigyeljen a kis igényeire. De ettől még kellenek határok, következetesség és nyilván nem lehet hagyni hogy idegeidre menjen. Ettől ne érezd magad rosszul és megértelek én már most is terhesen ha hulla vagyok és rosszul érzem magam türelmetlenebb vagyok hiába nem akarom.