Hogy tartjátok rendbe a lakást, főztök ételt első gyerekesek? Valamit elrontottam?
Most 4 hónapos a fiam.
Az első 2,5-3 hónapban: SEHOGY.
Miután hazajöttünk 2 hétig csak rajtam vagy az apján volt hajlandó aludni, ha letettük azonnal ordított. 3 óránként kellett etetni, utána 1-1,5 órát sírt, utána 1-1,5 órát aludt rajtunk, majd kelt megint enni. Volt olyan, hogy reggel 6-tól délután 5-ig (amíg a férjem hazaért a munkából) egyszer voltam kint pisilni, akkor is végig üvöltötte azt a fél percet, és enni is akkor tudtam, mikor a férjem hazaért és átvette.
Aztán egyik napról a másikra mintha kicserélték volna. Evett, aludt, így onnantól kezdve bármilyen házimunkát meg tudtam csinálni. Ha már nem tetszett neki az alvás, akkor sírdogált kicsit, hogy ugyanmár, ő unatkozik, olyankor kivettem a pihenőszékbe, ott elnézelődött, “beszélgettünk” miközben mosogattam/főztem. Azóta éjszaka is 1, max 2 alkalommal kel. (Bár valószínűleg a fogzás majd megint megborítja a napirendünket, de egyelőre ezt élvezem amíg tudom)
Esetleg kösd magadra rugalmas hordozókendővel (vagy akármilyen hordozóval) akkor testközelben van, mégis szabad a két kezed.
Bar nekem a masodik gyerekem,de egy ideig este foztem amikor mar a ferjem is itthon volt.o volt addig a babaval.meg a nagylanyom.
Az elso harom honapban a takaritas is csak felszinesen ment,csak ott volt rend ahol a papok tancolnak.isten ments lett volna,hogy valaki benezzen a szekrenyekbe.
De tuleltuk,olyan 3-4 honapos korara mar siman elvolt kocsiban,pihenoszekben.
3#-as Nálunk is ez volt. Rendeltünk kaját legtöbbször,ha nem értünk oda főzni,vagy felváltva megfőztünk előre. Mázlim volt,hogy a férjem imád főzni és rendszeresen szokott munka után is. Takarítani vagy ha aludt,vagy ha a férjem átvette, vagy volt olyan hogy elvolt mondjuk a feléig,akkor abbahagytam amit csináltam és később folytattam,de őszintén én is elég hamar elengedtem,sokszor inkább pihentem. Ami lényeg volt megcsináltuk,ami többet igényelt azt ketten a férjemmel,úgy gyorsabban kész lett. Én is azt hittem akkoriban,hogy majd egy 2 hónapos ellesz,dehogy... :D Nekünk is kérdezte a védőnő. Akkor volt a legkönnyebb időszak nekem,amíg már elnézegette a játékait,forgott,de még nem indult el sehova 5-6 hónaposan. Nyugis időszaka volt,nem volt fogzás sem még ennyire,már lekötötte ez az. Akkor tényleg kávézni is tudtam mellette meg enni,vagy bármit,vittem magammal a pihenőszékkel. :D Mióta most már mászik,lépeget,most érzem azt,hogy én esküszöm visszasírom picit az elejét,pedig akkor azt hittem,hogy az a legnehezebb. Még mondtam is,hogy az elején túl vagyunk,szuper lesz. Most érzem kihívásnak én személy szerint amúgy mellette a takarítást,úgyhogy részletekbe csinálom. Nincs el a konyhába sem amíg elmosogatok pár db. tányért például. Porszívótól fél,kivéve ha a kezembe van,úgyhogy azt fél kézzel szoktam. :D Igazából mindent megcsinálok meg kész délutánra(ha nem,se érdekel őszintén,majd másnap,ettől nyugodtan alszom este),míg tízóraizik az ebédet is felrakom,ilyesmi,csak azt érzem hogy duplán elfáradok abba,hogy kétfelé figyelek folyamatosan. De nekünk azóta ilyen nehezebb,hogy tényleg pörög ezerrel mindenhova is és mellé szeparációs szorongása van.
Kitartást! Túl lesztek ezen az időszakon is. Amit el lehet engedni engedj el,rendeljetek kaját. Részletekbe csináld meg ami olyan.
Teljesen normális.
Vannak babák akiknek szükségük van a közelségre másoknak pedig elég ha lát és hall.
Hordozást nem próbáltad?
Nekem se volt el egy percet se. Kaját rendeltem, takarítást a férjem csinálta vagy nem csinálta. Enni se volt sok lehetőségem. Örültem ha éltem. Napközben is csak rajtam aludt hordozóban így tudtam egy idő után néhány dolgot halkan csinálni mert szabaddá tette a kezem.
Később volt egy jobb időszak mikor még csak kúszott, de akkor sírt ha kimentem a szobából. Mostmár feláll és esik kel szóval megint nem tudom ott hagyni egy percre se.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!