Hogy reagálnátok le az ilyen helyzeteket?

3 hónapos a kisfiam. Alapvetően már jól elvan a nagyszüleivel, ha náluk vagyunk, de nyilván van olyan, hogy csak anya kell, és a többiekre csak úgy nyitott olyankor, ha az én ölemből szemlélődik.

Mindkét nagyszülőpárnál az érzelmi elfojtás volt a családi minta, még mi magunk is dolgozunk a problémán a férjemmel, de a gyerekemnél soha nem akarom azt, hogy ne fejezhesse ki, amit érez.

Tehát ha sír valamiért, akkor nem "jaj, nem szabad sírni"-vel akarom lerendezni, hanem elismerni a problémáját, és megvigasztalni.

Tartok tőle, később, amikor már nagyobbacska gyerekként is lesz ilyen "csak anya/apa kell" pillanata a nagyszülőknél vagy bármi olyan, akkor próbálnák azokat az érzelmi elfojtási módszereket nyomatni, amivel minket is neveltek. Főleg a "fiúknak nem szabad sírni" féle mantrákat nem akarom soha hallani. Látom is rajtuk, ha elsírja magát a kisfiam (ami egyébként nem gyakori, mert nyugodt baba), máris nem tudnak mit kezdeni ezzel, hiába vannak oda érte.

Ha voltatok hasonló helyzetben, hogyan kezeltétek? Ott a gyereketek füle hallatára javítottátok ki az öregeket, mit mondtatok nekik vagy a gyereketeknek?