Hogyan reagálnátok, ha a babakocsinak miközben épp toljátok, nekihajtana egy rolleres a járdán?
A helyzet az, hogy egy roller nem a semmiből tűnik elő, úgyhogy biztos előre látnám, próbálnék kitérni előle, rákiáltanék stb.
De ha mégis nekimenne a járdán, ami ugye alapesetben mégiscsak a gyalogosnak fenntartott terület, akkor nagyon leordítanám a fejét.
Rendszeresen rollerezek (nem elektromos), így viszem a lányomat oviba, de nálam alapszabály, hogy babakocsi, kisgyerek mellett csak nagyon lassan haladok el, nehogy baleset legyen. Én mérges lennék, hogy nem tudott figyelni.
Rolleres szempontból viszont őrületes, mennyire nem figyelnek az emberek. Most mindegy, hogy rolleren vagyok vagy sem, mennek csőlátással úgy, mint az ökörhugyozás, helyettük is én szoktam figyelni. Ritka az, aki figyelmes, de annak mindig hálás vagyok.
Mondjuk elsőként ellenőrizném, hogy nem esett-e baja a babának a kocsiban. Nyilván függ a becsapódás helyétől, mértékétől, hogy egyáltalán fennáll-e ennek a veszélye.
Másrészt leszedném a fejét a nyakáról, attól függetlenül, hogy történt-e baj/kár vagy sem.
Nyílván nem hagynám annyiban,főleg amilyen hirtelen robbanok..
De az is biztos,hogy nem mindig a babakocsis az akinek függetlenül a helyzettől rikácsolnia kell.Én alá írom sérülhet a baba,de még sokszor én is tapasztalom,hogy másoknak babakocsival úgy közlekednek,hogy "engedj át,kerülj ki,ne állj az útba,különben neked megyek".Ez undorító közlekedési módszer,nem kell tanknak használni a babakocsit és akkor biztos senki nem megy neki senkinek. :D
A 9-el értek egyet!
Sok a félisten azok között akik összedugtak egy gyereket, azt hiszik nekik mindent szabad mert gyerekük van.
Lekezelő, flegma, suttyók.
A múltkor egy utcából jobbról tolta ki a porontyát egy félisten, én lassan mentem autóval, de nem álltam meg, erre elkezdett ökölrázva üvölteni utánnam, hogy “nem látsz?”
De, látok, csak nem tudom mit kellett volna csinálnom azért mert ő tolja a fattyát.
Én ezeket mind kerülöm mint a kovidot..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!