Kb meddig tart a szeparációs szorongás első felvonása?
10 hónapos a kislányom, kb 2 hónapja kezdődött, hogy állandóan a fenekemben van, mindenhová követ, sokszor oltári sírások közepette.
Tudom, hogy normális van ilyen időszak, de egyre nehezebben élem meg, hogy kb egy perc nyugtom sincs tőle.
Reggel, és este van úgy, hogy fél -fél órát el van magában és játszik, de egyébként folyamatosan engem nyúz. Ha leülök vele játszani 5 percen belül az a vége, hogy mászik rám, és engem nyüstöl. Van, hogy ülök a kanapén és nézem mit csinál, de akkor jön, és szintén mászik rám.
Amikor nem vagyok a szobában, akkor jön utánam.
Igazából az a fárasztó, hogy még este sem tudok pihenni, mert csak velem akar elaludni, a férjemmel képtelen. Vele csak akkor, ha épp egy pillanatra sír fel, feláll a kiságyban, ha a férjem kiveszi, visszaalszik vele, de maga az altatás csak velem működik.
2 hónappal ezelőttig anyukám is rengeteget tudott segíteni,de most semmit, mert vele se akar aludni napközben, ha mondjuk ott vagyunk a szüleimnél vagy ők vannak itt.
Mikor várható, hogy vége lesz ennek? Tudom, hogy lesz még egy felvonás kb 1,5 éves korban, de akkor már pont bölcsibe megy, így nem tud majd rajtam lógni egész nap. (Nem ezért adom be egyébként, még mielőtt valaki beszólna 😅)
Ne már. Én azért a családban nem láttam még ilyet, hogy 3 évesen is üvöltsön a gyerek, ha nincs ott az anyja.
Kicsit túlzásnak érzem ezt az 5-6 évet.
Talán elégítsd ki az igényét és akkor biztos lesz benne, hogy mindig ott vagy amikor szüksége lesz rád. Nem is értem.. 10 hónapos és testkozelben akar lenni az anyjával, borzasztó.
Csináld meg vele együtt a dolgodat, vagy tedd hordozóban magadra vagy csináld meg amikor van segítseged vagy alszik. Addig meg bújj össze vele, simogasd, oleld, puszild rengeteget. Ő most kicsi, neked még lesz jó pár éved nélküle. Ha mindig sírva kell utánad mennoe és keresnie tovabb fog tartani.
Lányom 8 hónapisan kezdte. Kb 3 hónap volt, ami extrém durva volt. Utána is maradt, csak akkor már pl pisilni tudtam egyedül. Aztán 16hónaposan kezdtük előről, most 18hónapos, es meg kindig nagyon durva.
Fiam 4 éves. Nála kb 3 évesen, amikor oviba ment, akkor lett jó a dolog
Mindig velem van, 0-24. Kb egész nap játszunk, sétálunk,stb. Igen, van,hogy 10 percre leülök a kanapéra és csak nézem, vagy elmegyek pisilni. De nyilván szarul csinálok valamit, ha sírva jön utánam, csak megpróbáltad kihozni belőle 4-es, hogy miért vagyok szar.
Nekem az a rengeteg segítség, hogy heti egyszer ott vagyunk napközben a szüleimnél, és olyankor anyukám altatja vagy eteti, de most ez nyilván nem megy. Gondolom a te észjárásod szerint ebből szokta meg a gyerek, hogy én nem foglalkozom vele.
És nem egyáltalán nem várom, hogy bölcsibe kelljen adnom, de ez van.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!