Második baba mellett meddig jó a segítség a háznál?
Igazából felesleges arra rástresszelned, hogy a második szülésnél is nehéz lesz a felépülés, lehet, hogy meg sem érzed, szóval nincs értelme ennyire előre gondolkodni ezen, majd meglátod. Ettől függetlenül nincs gond a segítséggel, nekem is jött anyósom 1 hetet, ő imád unokázni, most a másodiknál is jön majd.
Az elsőnél egyébként nekem senki bajom nem volt, szóval kb. felesleges volt a segítség, most a másodiknál szerintem sokkal jobb lesz, hogy van, aki lefoglalja valamelyik gyereket, amíg a másikkal vagyok, nekem ez nehezebbnek tűnik egyelőre, mint a felépülés.
De mondom, most ezen így előre gondolkodni nincs értelme, majd adja magát a helyzet. Én se érzem ezt amúgy kiszolgálásnak, nálunk is szívesen jött segíteni anyósom, én is szívesen megyek majd egyszer segíteni a gyerekemnek, ha szüksége lesz rá és szeretné, nem hónapokról beszélünk, szóval nem is értem az ide kommentelőket.
Elsőnél sem kellett a segítség, ahogy a 2.után sem. Nekem csak nyűg lett volna. Férjem is 2 illetve 3 napot volt itthon és ennyi.
2.5év van kereken a gyerekek közt
Változó
Nekem a férjemen kívül az elsővel sem volt igényem..
Anyukám hozott 3-4 napra ebédet, hogy ne kelljen egyikünknek sem ezzel foglalkozni.
Így volt a 2. Gyereknél is.
Most ikreink lesznek.
A nagy 4 éves
Kicsi 3
Talán nem lenne rossz pár napig a férjemen kívül valaki..
Meglátjuk..
De főzni nem fogok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!