Nagyon el vagyok keseredve!? Kudarcot vallottam anyaként.
Lányom 15 hónapos, sosem volt különösebben probléma a viselkedésével mostanáig. Néhány hete borzasztó hiszti-sírógörcs rohamokat tud kapni főleg ha fáradt, de az sem feltétlenül kell hozzá. Ha az apja, vagy anyukám vigyáz rá,(iskolába járok) érdekes módon ez nem jellemző, sosincs vele gond. Az a legnagyobb gond, hogy ilyenkor annyira sír, hogy csapkod, veri magát, ordít, engem eltol, szóval vígasztalni sem tudom, teljesen tehetetlen vagyok, mert ha otthagyom, mégjobban sír, ha magamhoz húzom, úgyszintén. A mai délelőttöt így bőgte végig, fáradt volt, de az altatási próbálkozásokra is csak ordítani kezdett,csinálni nem tudtam tőle semmit, ott voltam végig vele, de az sem volt jó., mint akire rájön az 5 perc, elkezd bőgni. Ha meg megyek a dolgomra, csak rosszabb,tehát semmmi nem jó neki. Oké, hogy fáradt, de ez szerintem már nem normális dolgog. Ez egyedi eset, vagy Nektek is csinál ilyet a gyereketek?
Teljesen tehetetlen vagyok ezekben a helyzetekben, nem tudom, miért lett ilyen, hiszen szerető, törődő családban nevelkedik, nem szoktuk sírni hagyni, és ez van. Talán túl sokat is van vele foglalkozva? Mit rontottam el, hogy csak ha velem van, akkor csinálja? És miért olyan ambivalens vele, hogy el is tol meg kellek is neki egyszerre? Mit tegyek? Hol olvashatok utánna, hogy mi lehet az oka ennek a viselkedésnek? Kérlek segítsetek, mert teljesen kész vagyok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Dehogy vallottál kudarcot! és ne higyj a sok butaságnak, hogy nem kötődik hozzád! azt az oldalt amit mondtál, jobb ha elfelejted, ha nem akarsz teljesen összezavarodni :)nagyon jó anya vagy, a gyereked szeret téged és kötődik hozzád, csak itt a hisztikorszak. az én babám 14 hós és hányszor csinált már ilyet!
az meg teljesen normális (gyerekorvos és védőnő szerint is) hogy veled szemben enged meg többet magának, hiszen te vagy az anyja. Nálunk is a nagyiéknál egy tündér a fiam, én megérkezek és anyu döbbenten néz, hogy milyen hisztit levág... Ha belegondolsz te is azzal szenben engeded el az indulataidat, akit maximálisan közel érzel magadhoz, akinél tudod, hogy mindent megtehetsz (hiszen anya mindenképp ott van és szeret, mindegy mit csinálok). Feszegeti a határait, próbálja az akaratát érvényesíteni. Azért tol el magától, mert dühös. De ugyanakkor persze kellesz is. Tudom, hogy nehéz ez lelkileg, de próbáld meg figyelmen kívül hagyni ilyenkor a hisztijét. Először csak felerősödik, de aztán előbb-utóbb rájön, hogy ezzel nem ér el semmit. Én ha már kész vagyok, beteszem a járókába és kimegyek friss levegőt szívni. 5 percig hagyom ordítani, aztán visszamegyek, ilyenkor már örül annyira annak, hogy visszamentem, hogy lenyugszik.
Jó anya vagy, hiszen különben nem érdekelne az egész, fel sem tetted volna a kérdést. a gyereked maximálisan kötődik hozzád, ne félj!!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Nem vagy rossz anya, ez teljesen normalis viselkedes.
Eloszor mondom, amit hallottam: anno tv musorban egy gyerekpszichologus beszelt arrol, hogy a hisztikorszak termeszetes es vegulis jo dolog, csak idegesito. A lenyeg, hogy a gyerekek addig azt hiszik, hogy Ok maguk a vilag es a kornyezetuk, emberek, minden csak az o reszeik. Viszont a hisztikorszak kezdeten rajonnek, hogy ez megsem igy van, nem mindent szabad, illetve nem mindig tortennek a dolgok az o elgondulasuk szerint.
Ha ez rajuk van hagyva es folyamatosan minden ugy tortenik, ahogy elgondoltak, mert az anyuka, csalad igy intezi, akkor tovabbra is bennuk marad a teveszme, beloluk lesznek az elkenyeztetett gyerekek, majd beloluk az elkenyeztetett felnottek, a doki szerint itt kezdodik a katasztrofa.
A szulo dolga pedig nem csak az etetes, altatas, biztonsagadas, szorakoztatas, hanem az is, hogy realis, ertekes embert neveljenek.
Epp emiatt kell iranyitani a hisztikorszakot.
Ami azzal kezdodik, hogy kulonosebb tores nelkul ra kell eszmeltetni a gyereket idorol-idore, hogy nem minden ugy van, ahogy o akarja.
Nem az apro hisztikrol van szo, olyankor eleg egy figyelemeltereles, hanem arrol, amikor folyamatosan ordit, neha vigyorog, ha elfelejtkezik magarol, majd ismet ordit, toporzekol, lefekszik, huz teged, hogy vedd fel, de ott sem jo, utana loki magat az oledbol, hogy rakd le, egy ido utan mar elfarad, azt sem tudja, hogy miert sir, minden rossz, minden baj. Bevorosodik a feje, esetleg mar hiheg is, mert levegot sem kap, bereked.
Iszonyat ijeszto, idegesito, kellemetlen tud ez lenni, de NORMALIS.
Az en taktikam: gyereket nem verunk, max a falat csapkodod, ha a baba mar nem latja.
En ilyenkor (meg a vegso stadium elott) hatarozottan beviszem a sracokat a furdoszobaba, kapnak egy arcmosast, meghokkennek, esetleg meg duhosebben sirhatnak. Maj beviszem a szobaba, berakom az agyra, kimegyek a szobabol, az sem baj, ha sotet van, megallok az ajtonal. Hamarosan a siras duhodtrol bocsanatkerore valtozik, ilyenkor vagy bemegyek, vagy a nagyobb baba mar kijon. Ezutan visszaviszem, simogatom, visszarakom az agyba es vagy tv-t, vagy zenet, vagy valamit kapcsolok, amitol megnyugszik, eltereli a figyelmet, kikapcsol az agya, relaxal. Magara lehet hagyni, meg talan jobb is, tiz perc mulva visszamegyek es megolel, mosolyog, mint akit kicsereltek.
Ennyi.
A tiz percet ki lehet arra hasznalni, hogy hallotavolsagon belul kivonulsz egy pohar vizzel, teaval, kaveval es te is kiszellozteted a fejed, lehiggadsz.
Az elejen en sem tudtam kezelni ezt (nalunk 14 honaposan kezdodott), de hamar megoldast kerestem, ez lett. Es mukodik. Most 22 honapos es nagyon ritkan van, inkabb akkor, amikor mas baja is van, faj valamije, beteg, faradt, vagy tobb dolog osszejon. De max havi egy es gyanitom, hogy egyre kevesebb lesz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Dr. Sófi Gyula honlapját ajánlom figyelmedbe, aki kb 1,5nap alatt válaszol a leveledre, hogy mit a legjobb tenni ebben az esetben. Ő gyermekpszichiáter szakorvos, gyermekgyógyász szakorvos
(igazságügyi gyermekpszichiátria, családterápia)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
21.35-ös köszi:) Mi még csak most állunk előtte de jó felkészülni:)
Amúgy barátnőm, 22 éves, velem egy idős és iszonyatosan jó anya.Amikor még én csak várandós voltam, vigyáztam a lányára amíg ő suliban volt és elmondta ugyanazt amit te:)Megtettem és bejött:)Nagyon jó volt látni,hogy nekem is "engedelmeskedik" az a pici kicsi több mint egy éves gyerek:))
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szia!
Nem bűn ha másra is hagyod!Meg kell szoknia hogy ne csak veled legyen mindig.
Az enyém is 15 hónapos,a múltkor azért üvöltött mert nem vettem fel,próbáltam vele nem foglalkozni "hátha abba hadija magától",nem ez történt.Annyira üvöltött,hogy elkezdett öklendezni,majd hányt is(nem sokat).
Szóval ilyenkor én se tudom ,hogy mit csináljak.
Nem vagy rossz anya,ne aggódj szerintem minden kicsinél van ilyen időszak(vagyis remélem ,hogy ez egy időszak ,és el fog múlni)!!!!!!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!