Meritek egyedül vinni autóval 6-8 hetes babátokat?
Mi majdnem mindig kettesben autózunk a babámmal, kb 6 hetes volt, mikor először mentünk. Ő mindig hátul ül, régen hordozóban, most már a gyerekülésben, az anyósülés mögött. Kicsi korától így van, megszokta, hogy én vezetés közben nem foglalkozok vele. Sose volt gond. A lényeg a megszokás.
Szerintem a gyereknek hátul a helye, én soha nem ültetném előre, még ha szabályos is.
Mondjuk amúgy pici volt, addig mindegy volt, de most már szabály nálunk, hogy utazás/autózás közben nincs evés-ivás a kocsiban, nehogy félrenyeljen. Az kéne még, hogy eszeget hátul, félrenyel, én meg nem tudok hirtelen félreállni.
Persze, ha velünk van az apukája, az más, de ez a ritkább.
A lényeg, hogy ne félj, nyugodtan menjetek, a babád meg fogja szokni, hogy nem lát téged, nem olyan védtelen ő ott, és vezetés közben eszedbe se jusson a hasára tenni a kezedet. Vezetés közben vezess, a babádnak semmi baja nem lesz!!!!
Túlaggódod, de ez szerintem normális. Én vittem a fiamat, de utáltam, hogy nem látom, nem tudom mi van vele. Ráadásul az én fiam kb 2 hónaposan elkezdett az autóban ordítani. Amint betettem kb. addig, amíg ki nem vettem. Borzalmas volt. Én nagyon sokáig vártam, mert kb 4-5 hós volt, amikor megvettem a Béka-tükröt. Ezt mindenképpen szerezd be asap. Leköti a babát és látod, mit csinál. Így utólag minden pénzt megér :).
Sokkal nyugodtabb leszel. A hordozót pedig, ha bekötötted, ellenőrizd. Rángasd meg. Ha nem mozdul, akkor biztonságosabb ott a babának, mint neked a vezetőülésen!
Bátorság!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!