Pszichológushoz kéne mennem, hogy feldolgozzam, ugye?

3 hónapos babával volt egy balesetünk, nem én hibáztam. Hátulról belénk jöttek, én vezettem, ketten voltunk csak az autóban.

Eltelt azóta 3 hónap, a kislányom egy karcolás nélkül megúszta, nekem zúzódásaim lettek zömében és eltört a bal karom. Az autónk totálkáros lett, de az mindegy. Hálás vagyok, hogy így megúsztuk. És itt zárhatnánk is happy enddel, de ha egyedül maradok, főleg ilyenkor este, akkor gyötörnek a rémképek és egyszerűen nem tudom kitörölni. Ahogy feleszmélek mi történt, hol vagyok, észlelem, hogy vérzek, majd azt, hogy soha nem hallott módon sír hátul a kislányom keservesen. Kitéptem magam az autóból és nem nyílt a hátsó ajtó az oldalán. Hisztériás rohamot kaptam kb., hogy ilyen szívet tépően sír, nem tudom, hogy jól van-e és nem férek hozzá, nem tudom megnyugtatni. Annyira hajtott az adrenalin, hogy fel sem tűnt, hogy fáj valamim. Közben a vétkes sofőr próbált nyugtatni, hogy talán jobb is, ha nem tudom kivenni, ha megsérült, jobb ha szakavatott kezek emelik ki a hordozóból. Egy részem igazat adott neki egy másik részem meg üvöltve elküldte az anyjába... Azt a mérhetetlen aggodalmat, amit ott átéltem, nem tudom kitörölni. Nem esik nehezemre vezetni, itt van velem a gyönyörű mosolygós kislányom és egyszerűen nem tudom hogy tudnám ezt feldolgozni, "elfelejteni" végre.

Volt esetleg valaki hasonló helyzetben? Örülnék, ha megosztaná a tapasztalatát az, aki élt át ilyet.