Szoktatok játszani a kisbabátokkal vagy felesleges?
Egy kisbabával nem ülsz napi 16 órát és nézed a semmit, lol :D Mikor hallottál utoljára olyat, hogy egy anyuka unatkozik a kisbabája mellett? Mert én általában azt hallom, hogy kb hajat mosni nincs ideje. Gondolhatod, hogy nem azért, mert a baba annyira unalmas lenne. Eleinte önmagában a baba ellátása, hogy ne sírjon folyamatosan és mellette a saját túlélésed pont elég időt tölt ki a napodból, hogy ne und el magad nagyon. Ez lehet, hogy nem feltétlenül örömteli, de egy újszülött csecsemő ilyen. Később meg már örömet is okoz, ahogy nézed amint fejlődik, meg nem is nagyon tudsz mást csinálni, vele kell foglalkoznod, mert egyrészt ő rád van utalva, tőled függ, másrészt meg nem is igazán hagyja, hogy mással foglalkozz. Amint egy gyerek képes az önálló helyváltoztatásra (az enyémek 5-6 hónaposan már simán kúsztak), onnantól kezdve folyamatosan keresi a veszélyforrásokat, figyelni kell rá, hogy mit csinál. Na meg sír, ha ott hagyod, és ezt akinek egy kávéskanálnyinál több empátiája van, ráadásul ha szereted is a gyereket (az anyukák zömében szeretni szokták a gyerekeiket), akkor nem hallgatja valami jó szívvel.
Egyébként tényleg nézz utána, hogyan fejlődik egy kisbaba, mik a fizikai és pszichés igényei, mert ha így állsz hozzá, akkor nagyonnagyonnagyonnagy meglepetés fog érni a szülés után.
Arra gondolj, kérdező, hogy jó pár millió éve hogyan megy a gyereknevelés.
A szülő nem teszi le a gyerekét, és nem hagyja ott fél napra soha!
Viszi magával, a gyerek kapaszkodik bele, és figyel mindenre, amíg még magától nem tud menni.
"nem szeretnek napi 16 órát ott ülni és nézni a semmit"
Azért ezt nem kell így. Elég, ha olyan közel vagy hozzá, hogy lát, vagy hall téged.
Tehát nem te őt, hanem ő téged, és akkor beszélni is kell!
Persze gyakran fel is kell venni, vagy például szoptatni.
31: Hű, ez egy nagyon jó kérdés. Nem, nem akartam szívből. Később azt hittem elbírok majd a feladattal, belejovok a dologba, és majd megkedvelem ezeket s feladatokat. Sajnos egyelőre nem így tűnik.
A párom jártasabb a baba-témában, már van 3 gyermeke. Ami a leginkább fájó volt az az, hogy megkaptam tőle azt, hogy én úgysem leszek így jó anya, majd ő gondozza a babát mert én úgysem tudom hogy hogyan kell.
Errol mit gondolsz? Ha csak az apuka gondozza ezekben a főbb dolgokban, az lehet megfelelő a babának? Vagy ha általában az apuka fog otthon maradni a babával napközben, az milyen hatású akkor?
Köszönöm szépen 😊
"az apuka jelenléte is megfelelően megnyugtató lehet neki?"
Ha már megszokta, akkor igen. Csak így lehet, hogy nagyon apás lesz, te nem érdekled majd annyira.
Viszont a nőkben elég komoly hormonális változások mennek végbe a szülés után (is).
Aki odáig nem is gondolta volna, hogy képes lesz gyereket nevelni, néha egészen megtáltosodik.
Biztos, hogy ha sokat foglalkozol vele, és közben tanulod is, hogyan kell, akkor te is jó leszel!
A párodnak meg mondd meg, hogy neki 3 gyerek előnye van, de majd te is belejössz.
A pici babához pont úgy kell beszélned, mint egy kicsi gyerekhez.
Ezt fogja megtanulni! Figyel rád, folyamatosan, már a születésétől... persze, amikor éppen nem alszik... és úgy fog tudni majd beszélni, ahogy te beszéltél hozzá.
Úgyhogy még arra is figyelj, hogy helyesen beszélj, a káromkodásokat meg lehetőleg mellőzd.
Nagyon könnyen tanulnak.
Nyugodtan mondhatsz neki mesét is, akárhányszor ismételve. Az ilyen pici gyerekek szeretik az ismerős dolgokat. Később is ezért fogja majd sokszor kérni tőled, hogy meséld el ugyanazt a mesét.
Nagyon köszönöm a kedves válaszaitokat!😊
Természetesen bezárni nem fogom ezek alapján soha, nem tudtam hogy ez ennyire rossz hatással lehet rá.
És lehet hogy majd később változik kicsit a dolog, de azt hiszem én a terhességemmel kapcsolatban sem azt a szeretetet, örömöt, boldogságot érzem, hisz sosem kedveltem a gyerekeket igazán. Tudom, valaki szerint emiatt szörnyű ember vagyok, de szerintem teljesen normális, az emberek bizonyos százaléka sajnos sosem szereti meg a gyerekét, bármennyire is nehéz ezt kimondani. És úgy tűnik ez a pici százalék ez én vagyok. Viszont ezt örömmel olvasom, hogy ti milyen kedvesen írtok a saját kisbabátokkal kapcsolatos dolgokról! Biztos vagyok benne hogy mind nagyon jó szülők vagytok, akik szeretik a kisbabajukat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!