Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Így ezek a programok beleférné...

Így ezek a programok beleférnének kisbabával szerintetek?

Figyelt kérdés

Sosem voltam az a fajta, aki itthon szépítkezett, kiskamasz koromban is anyukám inkább kozmetikushoz vitt.

Nem vagyok amúgy bányarém, de szerintem nem kell magyarázni, hogy dob az ember kinézetén a kozmetikus, fodrász, manikűrös. Nem létfontosságú persze, de jól esne kicsit már. Mióta szültem, egyszer volt festve a hajam, akkor is a fodrászunk jött el hozzánk és itt csinálta meg nekem.


Ezeket korábban 2 hetente egyszerre tudtam le, olyankor azt a napot lényegében erre szántam. Most azért nem akarnék egész napra menni sehová, pici még a babánk (7 hetes).

A manikűr-pedikűr 2 óra hossza lenne, kozmetikus is szintén. Fodrászhoz egy hajkezelésre mennék, mert mióta szültem, nagyon hullik a hajam és fénytelen is lett kicsit. Szóval azért olyan 2,5 órát távol lennék 3 délután.


Arra gondoltam, hogy a férjem addig sétálhatna a babával a környéken, nagyon jókat alszik a babakocsiban. Ha meg mégis felébredne, akkor is közel leszek.

A kozmetikusom mondta, hogy ő abszolút alkalmazkodik hozzám most ebben. Ha akarok, mehetek este is. De altatás után már nem szívesen indulnék sehová, estére azért én is elfáradok, ilyenkor már csak olvasunk, filmezünk, összebújunk.

Meg mással sem akarok kiszúrni, hogy estig dolgozzon, vagy pont aznap este nem megy simán az esti rituálé és nem alszik el könnyen stb.


Szóval ez így szerintetek beleférne már most?

Ők addig sétálnak egyet, esetleg a férjem beül valahová inni egy kávét közben, vagy valami.



2022. márc. 18. 22:49
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
40%
Apuk nem dolgozik? Csak hogy tud órákat sétálgatni a gyerekkel heti 3 délután
2022. márc. 19. 07:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
58%

Miért ne dolgozna?

Az én férjem is például 4ig dolgozik, utána tudna délután sétálgatni órákat. Pénteken fél 2ig van, akkor még több ideje van.

2022. márc. 19. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
0%

12es aha..tehát apuka melózik, utána meg felveszi a második műszakot a gyerekkel hogy anyuka még többet pihenhessen?


Úgy gondolom kicsit túl sokat várnak el az anyák a gyerek apjától.


Apukának is meglesz vajon a heti háromszor 3 óra mikor nem kell otthon lenni hanem elmehet a hobbyával foglalkozni? Vagy akkor menne a hiszti hogy a gonosz férj nincs otthon és nem segít?

2022. márc. 19. 08:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:

Menj nyugodtan. Én olyannal kezdenék, amit akár félbe lehet szakítani, pl a kozmetikus és ha nagy gáz van tolod pár hetet a többit.

Apukát meg nehogy már sajnáljuk, mert foglalkozik a saját gyerekével.

2022. márc. 19. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
58%

Pár órát simán elvan egy babával apuka is. Kell egy kis magabiztosságot szereznie, hogy tudja, hogy képes rá és ennyi. :)

Nekem inkább anyagi oldalról túlzás ez. Havi 20-30 ezer forintot eltolni ilyesmire nekem sok, pedig megtehetnénk, de nyilván igényfüggő. Itthon ia tudom "ápolni magam", hogy ne legyek hót lepattant, részemről elég párhavonta ilyen kezelésekre menni.

2022. márc. 19. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 A kérdező kommentje:

Huha, nem gondoltam, hogy a bunkóosztag is idetalál...

Nem szeretnék itthon kontárkodni. Pont az lenne a lényege ezeknek, hogy kicsit kiszakadjak a mindennapokból, ne nekem kelljen szenvedni és szerencsétlenkedni a hajammal, körmeimmel.


De, dolgozik a párom. Viszont ő maga osztja be az idejét, sokszor home office-ban is tud lenni, sőt, meredekebbet is mondok. Az első 4 hétben végig itthon volt velünk, valamint ha hajnalban ébred a pici, ő szokta megetetni, visszaaltatni. Azta, micsoda szörnyű nő vagyok, hogy engedem a gyereket a saját apjával lenni!

"tehát apuka melózik, utána meg felveszi a második műszakot a gyerekkel hogy anyuka még többet pihenhessen?"

Savanyú a szőlő, cicám? Rossz lehet ilyesmit olvasni, ha nálatok otthon az a rend, hogy apuka munka után kiveszi a sört a hűtőből, aztán meg leül a tv elé estig... Mondjuk gondolom közöd sincs a gyerekneveléshez, ha szerinted egy 7 hetes kisbaba mellett pihenés az élet.

"Apukának is meglesz vajon a heti háromszor 3 óra mikor nem kell otthon lenni hanem elmehet a hobbyával foglalkozni?"

A "hobbyával" szóra inkább nem reagálok...

Visszatérve a kedves, érdeklődő kérdésedre, igen. A férjemnek is van ideje, amikor magával foglalkozik, nélkülünk. Hihetetlen, hogy felnőtt emberek képesek ilyet megoldani, nem?!

2022. márc. 19. 09:35
 17/22 anonim ***** válasza:
23%

Savanyú a szőlő, cicám? Rossz lehet ilyesmit olvasni, ha nálatok otthon az a rend, hogy apuka munka után kiveszi a sört a hűtőből, aztán meg leül a tv elé estig... Mondjuk gondolom közöd sincs a gyerekneveléshez, ha szerinted egy 7 hetes kisbaba mellett pihenés az élet.


nem cicám.. mondjuk én nem csak havi 50 ezerért kikerázva nézek ki valahogy, annyira hogy a párom megkívánjon:-D És nehogy már sajnáljalak egy napi legalább 14 órát alvó gyerek mellett. Bár tudom te otthon mosol főzöl napi 8 fogást, naponta végig takarítod a lakást, és egy pillanatra sem ülsz le igaz? Hiszen olyan pokol egy hét hetes gyerek mellett aki 0-24 órában ébren van igaz cicuska.

2022. márc. 19. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 A kérdező kommentje:

Leírtam, hogy ezek inkább nekem, a lelkemnek tennének jót.

A kinézetemmel semmi gond nincs. De úgy látom, neked valami nagyon nyomja a lelked, ha ennyi rosszindulat szorult beléd. Menj el jövő héten valahová te is, akár csak egy órás masszázsra, vagy most futni egyet! Hidd el, kicsit kifárasztana és kevésbé éreznéd kényszerét, hogy ekkora hülyeségeket írogass ismeretleneknek, az interneten! :)

Sok sikert.

2022. márc. 19. 09:49
 19/22 anonim ***** válasza:

Kedves 13as, 12es vagyok.

Igen, nálunk például a férjemnek is van lehetősége a hobbijával foglalkozni. Nem gondolnám egyébként, hogy annyira megterhelő 8 óra irodai munka után még foglalkozni pár órát a gyermekével. Jó, én nem vagyok távol heti háromszor,csak havi kétszer 1,5 órát, talán ennyit ehy anyuka is megengedhet magának,nem?

De amúgy a kérdező sem hetente van távol 3 napot.

2022. márc. 19. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 A kérdező kommentje:

Felesleges az ilyennel leállni vitatkozni. Sötét, mint az éjszaka.

Gyanítom gyereke sincsen (legalábbis nagyon remélem, mert ilyen felfogással és stílussal sok jót nem taníthatna neki).

2022. márc. 19. 10:56
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!