Mióta megszületett a babám, a barátnők hirtelen eltávolodtak, nem hívnak, nem jönnek. Miért ilyenek az emberek? Attól, hogy gyermekem született még ugyanolyan vagyok, ugyanúgy vágyom a társaságra.

Nekem is van sajnos ilyen tapasztalatom. Főleg a gyermektelenek távolodtak el. Az egykori legjobb barátnőmmel már annyira eltávolodtunk, hogy már nem is hiányzik, inkább haragszom rá. Egyetlen egyszer látta a lányomat, (most már 4 éves) de akkor sem érdekelte a gyerek. Szinte r se nézett. Utána sokáig nem is beszéltünk, találkoztunk, aztán 1 év után én kezdeményeztem még egy találkozót, elmentem én hozzá. Fél napig nála voltam, és egyszer nem kérdezett rá, hogy hogy van a kislányom, mit csinál, milyen, stb. Csak levágott egy monológot, hogy ő úgy sajnálja a gyerekeseket, mert csupa lemondás és depresszió az életük... Na, itt elvágta magát nálam. Főleg azért, mert tudom, hogy a barátságunk 10 éve alatt mindvégig gyermekre, családra vágyott, csak sajnos mindig hülye pasikat fogott ki, nem jött össze egy normális kapcsolat sem. Mikor ezt mondta, már 40 éves volt, szóval biztos hogy a saját szomorúságát próbálta azzal álcázni, hogy elkezdte játszani az öntudatos szinglit. De nálam ez akkor is az utolsó csepp volt. A második gyereket még nem is látta, pedig tudja, hogy megszületett, egy SMS-en kívül semmi reakciója.

Egyébként van egy nagyon kedves rokonom, akinek szintén nem lehetett soha saját gyereke eü. okból. De ő nem taszította el magától a gyerekes ismerőseit, hanem pont, hogy minden gyereket kicsit a sajátjaként imádott, pótmamáskodott, vitte őket mindenféle programokra, vásárolt nekik, stb. Ez már kb. 20 éve így megy, azóta már több generáció felnőtt, van, ahol most már pótnagymama, de mindig kb. 5-6 gyerekkel törődik egyszerre. Mind rokoni, baráti körből. Ő így élte ki az anyai hajlamait, és közben a barátságait is tudta ápolni. Miért nem tudja a legtöbb ember így csinálni?