Szerintetek le van maradva a 11 hetes kislányom?
Azért vannak kétségeim, mert a legtöbb helyen azt írják, hogy 2 hónaposan már nagyban nézegeti a kezeit, visszagugyog nekünk stb. Illetve itt gyakorin is ezeket olvastam, sőt van akinek ennyi idősen át is fordult a babája.
A kislányomnak még sokszor van ökölben a keze, de szokta tomkodni a szájába, dörzsölni a szemét ha álmos, de konkrétan nem láttam, hogy nézegetne a kezeit, így még dolgok után sem nyúl. Pedig van neki logatva mindenhova valami. Gugyogni is viszonylag ritkán szokott, inkább csak hő-zik néha, és tátog, mondjuk azt nagyon ☺️ hason nem szeret lenni, de azért a fejét szépen szokta tartani, ha úgy van kedve, lerakni viszont még csak tegnap előtt rakta le először, előtte csak fejelgette az ágyat.
Ne ertsetek félre nem siettetni akarom, tudom, hogy a saját kis tempojaban fejlődik minden gyerek, de esetleg van valami amiben tudok neki segíteni, vagy hagyjam, majd elkezdi.
Nektek ennyi idősen miket tudott a babóca? Van okom aggódni?
Köszönöm a valaszaitokat
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Teljesen normális amiket csinál. Fiamnak addig volt ökölben a keze, ameddig el nem kezdett kúszni, többet hason játszani, tehát kb 6hós koráig. Átfordulni is későn fordult, 4hós kora körül.
Én a biztonság kedvéért elvittem egy gyógytornászhoz, nézzen rá minden rendben van e , derüljön ki ha nem. Így megnyugodtam, hogy én megtettem az én részemet a többi a baba dolga. Mindent megcsinált csak ki kellett várni :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Majd elkezdi.
2 hónaposan átfordulás az szerintem egy kicsit túlzás, inkább elborul. Azt az én 12 hetesem is hetek óta csinálja, de nem mondanám szándékos átfordulásnak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Legyen letéve üres, viszonylag kemény, nagy felületre. Sokat. Pl egy nagy matracra. Legyen ott egy játszószőnyeg/babatornáztató (ki hogy ismeri), és hadd nyújtózkodjon, forogjon.
Ez a leghatékonyabb.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kb ugyanennyit tudott az enyém is :)
Ne aggódj, nincs lemaradva
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Egy kéthónapos gyereknek a fejét kell tudnia emelni. Meg ennie, aludnia, esetleg nézelődni, bizonytalanul mosolyogni. Nem kell a kezeit nézegetnie, nem kell szótagokat mondania, sem átfordulnia, de még oldalra is bőven van ideje. Persze szavalhatná már a Toldit is, de az a ritkább.
Hihetetlen ez a sürgető, listapipálgató attitűd amit a nők, anyukák egymásba ültetnek ezzel a mit-tud-a-gyerekem szövegeléssel :-(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!