Hogyan zajlik nálatok az esti elaltatás? (Nem szeretném katonai kiképzésben részesíteni; berakni az ágyba aztán bömböljön, szokja meg, hogy aludni kell. )
3,5 hónapos kisfiam este nagyon nehezen alszik el. Ált. bealszik a szopiba,de elég sokáig alszik-szopizik játékot játszunk. Engem nem zavar, de a védőnő azt mondta, hogy ez nem jó. Már próbáltuk néma csendben, halk tv és gyerekdalok mellett is. Lehet, hogy korán van neki a kb fél 8-as lefekvés, de ált. a fürcsi utáni szopiba bealszik, csak felébred egy idő után.
Éjjel felkel még szopizni (nem ciciczik , rendesen eszik) , de gyorsan be is alszik (a cicin) leteszem és semmi gond.
Szia!
Nekem 3 hómapos a lányom, mi fél 7-kor fürdetünk, aztán cicil, és áltlában alszik egy picit, majd felkel, beszélgetünk, stb, és kb 1 óra mulva, mikor látjuk, hogy almos, megkínálom még cicivel, ha nem kell neki, sétálok vele picit, aztán lerakom a kiságyba, nem hagyom sírni, ha nyügös felveszem megint, és szépen elalszik. de van hogy 20-szor is felveszem, de van, hogy egyből elalszik. változó. Van hogy fél 9-kor már alszik, van, hogy 10-kor még nyüglődik. Én nem erőltetem neki, nam hagyom bömbölni sem, annak nincs értelme. A saját kis ritmusával altatom, nekünk ez bevált.
Sok sikert Nektek.
Hát gondolom ez gyerekfüggő mi így csináljuk
-18.30-kor fürcsi levendulás Jonsonnal mert attól mélyebben alszik nálunk legalábbis bevállt.
-Ha végeztem akkor egy kiadós masszázs.
-Szopika
-Ha nem alszik el a cicin akkor játék a játszószönyegen
-Általában elalszik és reggel 9-ig nyomja.
:én ezért álltam neki használni a Johnsons-Bedtime lotion-termékeket mert nálunk is ez volt mint nálad.
És én cumi szoktam neki adni mert a dokinénim javasolta különben állandüóan cicizne.
Mi is 3,5hósak vagyunk.1hótól végig alussza az éjszakákat.
Jah és nappal nem hagyom sokat aludni.Akkor este még álmosabb.üdv jó babázást.
Szia!
Az én lányom 5 hónapos.Az elején mindig altatni kellett este,kézben ringatva.Most már kb 3 hónapja szerencsére elalszik egyedül,úgy,hogy fürdés ,utána vacsi,és kicsit fent van még,ilyenkor berakom magunk közé az ágyba,ott beszélgetünk,olyankor tud kicsit az apjával is lenni,de nagy játékokba akkor már nem megyünk bele,kb egy fél órát tart ez,majd lerakom az ágyába,és egyedül elalszik,sírás nélkül.
Nappal sajnos ez nem jön be,akkor csak ringatni kell,más nem segít,sírni nem hagyom sosem.Legalábbis nem sokáig,mindig megpróbálkozom a kisággyal,de ha nem megy,jön a ringatás,babakocsiban,van egy a szobájában.
Én sem katonáskodtam, de most bánom...
Fél éves a lányom, és kínlódás az elaltatás.
Mi 8-kor fürdünk, utána kis játék, és ha látom-kb fél óra mulva-hogy álmos, akkor cici, és alvás. Ez eddig ment is így, de mostanában nem akar elaludni, illetve fél óra mulva felkel és nem alszik vissza. 11-ig viribül, mi meg már majd meghalunk az álmosságtól.
Újabban azt játsza, hogy cicin elalszik, vállamon átviszem, de amint a hasa leér az ágyra, felsír. Felveszem , alszik, ha leteszem felsír. Gondoltam, hagyom kicsit, de csak hergeli magát, és cici nélkül nem alszik vissza.
Éjjel is többször felébred, sírdogál, ilyenkor mindig mentem, felvettem, cici, és aludt. De rájöttem, soha nem fog megtanulni egyedül visszaaludni, és igen fárasztó mindig ciciztetni éjjel-nem eszik, csak cici, és 5 mp mulva alszik.
Szóval elkezdtem szoktatni, hogy nem megyek be mindjárt, ha sír, csak felveszem, de nem adok neki cicit, de sajna nem megy...dobálja magát, sír, nem is ébred fel , hisz a szeme is csukva, de cici nélkül nem nyugszik vissza.
Szomorú vagyok és bánom hogy elrontottam, javaslom mileőbb szoktasd szépen arra, hogy egyedül aludjon el.
Eleinte biztos sírással jár, de utána mindenkinek ez lesz jbb.
Én is rászánom magam, és próbálom fokozoatosan, de meg kell szokja, hogy nem csak ciciből áll azélet..
(épp most beszéltük férjemmel, hogy így pl hogy lehetne bölcsibe adni egy babát, ha muszály lenne?)
Eggyet értek az elöttem íróval.A lányom 10 hónapos múlt.Két hete alszik egyedül úgy hogy szopi aztán kiságyba,és 15 per kb míg a katicájával alszik....Remélem,hogy így marad:)
E`jjel még mondég 4x 5x felébred,e´s csak cicivel alszik tovább.Magától elhagyta a cumit 6 hósan,én nem eröltettem.De mennyivel jobb lenne ha cumizna,és éjjel elég lenne csak a szájába tenni a cumit.....
Próbáld meg umiztatni,simizni a kisa´gyban...
Csak akkor vidd be amikor tényleg elég fa´radt.Dúdolj neki,mese´lj.(Nálunk nem válik be,mert a lányom akkor elkezd beszélgetni)
Maradj ott vele.Ja Rebeka 21.00kor megy aludni.7.15 fürdés,20 kor vacsi,utánna mé eszik kis banánt vagy almát ja´tszunk,fogmosa´s,majd szopi,és kiságy..
Sok türelmet az altatáshoz.Èn i nagyon irigylemaki tud aludni éjjel.Tényleg nagyon kimerítö,hogy minden éjjel hónapok óta 5x fel kell kelni....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!