Hogy bírtátok ki a picivel a nehezebb időszakot? Egyedül eléggé ki vagyok már

Valami jó kis sorozat. Finom csoki. Telefonon felhívtam valakit. Most mikor ráérek kavicsot festek, de egyébként is kitalálok valami alkotó tevékenységet (fenykepalbum készítés, bab csiraztatas, fűszernövény ultetes :)

Aztán néha csak sírok. :( De eddig mindig jobb lett :)

Hajrá, mindjárt itt a karácsony, aztán egyre hosszabbak lesznek a nappalok és egyre jobb lesz!

Milyen nehezebb időszak? Attól, hogy sír, ellátásra szorul, nem alszik ez velejáró, nem nehézség. Ezeknek köszönhetően fogsz odajutni, hogy nevet rád, mászik, stb

Élvezd már, hogy vele lehetsz biztonsagban, csak a tietek az egész nap, ne a rosszat kerrsd már és emeld ki.

3-as jól megfogalmazta. Tényleg nem a babázás része a nehéz. Én is kiélveztem, hogy kicsi, hogy aranyos, szerettem magamra kötni. De borzasztóan egyedül voltam. A covid miatt még annyi lehetőség sincs mint előtte. Kb bármilyen programra jelentkeztem, végül elmaradt.

Amúgy én próbáltam magamra időt fordítani. Egy jó pihentető fürdő, olvastam, kerestem egy jó sorozatot. Keresd meg, hogy mi az ami pihentet, és feltölt egy kicsit. Illetve tényleg azt tudod tenni, hogy beszélgetsz másokkal. Akár telefonon, vagy üzenetben. Ha van lehetőség rá, hívj át magadhoz valakit egy kicsi időre.

6 általában nem direkt szigetelodnek el az emberek. ;)

Hanem távolabb élnek az ismerősöktől, akik dolgoznak, delutan nem érnek látogatni, hetvegen... És a téli időszakban eleve nehezebb kimozdulni egy kisbabaval, sokan laknak olyan helyen hogy nem nagy öröm babakocsival sétálni...

Velem vitatkozhatsz én szeretek egyedül lenni, és ezt szeretem is a kisgyerekes létben, de azért a kialvatlanság bizony kikeszito nekem is, és nincs segitsegem. #3

A kialvatlanság és az elszigeteltség együttesen tette meg a hatását nálam. Nekünk tavaszi babánk van, így egy fokkal egyszerűbb volt a helyzet, de na. Ha valaki dolgozni járt, az önmagában adott annyi szociális életet, hogy ne szenvedjen hiányt. Aztán egyszercsak otthon van a négy fal között egésznap és max a gyerekhez beszél, aki sosem szól vissza, vagy rosszabb napokon csak sír és a végén már te is sírsz, mert egyszerűen nem tudod mi a baja. Nekem volt, hogy annyira sikerült belelovalnom magam, hogy tudtam, hogy már csak a saját belső feszültségem miatt sem fogom tudni megnyugtatni. Megkértem a férjemet, hogyha tud, akkor mielőbb jöjjön haza. Eljött egy órával előbb, én a síró gyerekkel sírtam, a kezébe adtam, jól kisírtam magam és aztán elmentem bevásárolni. Mondanom sem kell, hogy a férjem kezében kb. 10 perc alatt megnyugodott.

Ezen felül csináltam olyan elvetemült dolgokat, hogy pl. van egy cukrászda 3 km-re tőlünk. Babakocsi, kényelmes cipő és mentünk. Besütiztem, ittam egy kávét, megpihentem szellemileg egy kicsit, aztán elindultunk haza. Egy áruház is van 2 km-re kb. ott is csináltam ilyet. Semmire nem volt szükségünk, de elsétáltunk, nézelődtünk, leültem picit, aztán indultunk haza. A lényeg az volt, hogy érjen valami emberi inger. A napi séta pedig ALAP. Akár kétszer is. Szellemileg frissen tart! Akár esik, akár 40 fok van, megyünk! Nekem erre szükségem van és a babánk is nyugis a séta alatt mindig, szóval neki is tetszik!

A szüleim vidéken, a barátaim szintén, vagy Budapest másik felén. Pont ugyanannyit találkozunk, mint eddig, de azért a változó ingerek, a napi kollégákkal történő beszélgetések pl. nagyon hiányoznak.

Ami szerencsénk van, hogy a szomszédainkkal nagyon jóban vagyunk, velük viszonylag sokszor összeülünk, ez is jót tesz az idegrendszeremnek. :)

A lényeg, találd meg azt, ami téged lelazít!

2 honapos a kicsi, mellette van itthon egy 2 és fél évesem. Reggeltől estig egyedül vagyok velük, segitségem nincs.

Eddig a 2 és félbév alatt minket elkerült ezek szerint a nehéz időszak.

Nemettem depressziós, nem volt olyan ami kifogott volna rajtam, mindig mindent meg tudtam csinálni amit elterveztem 🤷‍♀️