Kb mikor kezd el szófogadóbb lenni, értelmesebb egy egy éves gyerek?

Nekem 13 hónapos a kislányom. Még ő is mindent próbál a szájába venni, megrágni. A földről ő is minden koszt felszedne, és a szájába tömne, állandóan résen kell lenni mellette.

Ebben a korban ő még nincsenek azon az értelmi szinten, hogy megértések, mit, miért nem szabad. Szerintem. Nekem sincs másik gyerekem, így nem tapasztaltam, de feltételezem, hogy csak másfél-két évesen válnak majd annyira értelmessé, hogy meg lehessen nekik magyarázni bizonyos dolgokat.

Mi azért sokszor egy-két mondatban elmondjuk, miért nem szabad, egyszerűen, már csak azért is, hogy beszéljünk hozzá. De egyébként abból "ért", hogy erővel elvesszük tőle a számára veszélyes dolgokat. Ha hisztizik, akkor is csak határozottan "NEM" van, ahogy már fent írta valaki. Ha nagyon bedühödik, ő is csapkod, nyilván nem célzottan és nem szándékosan, ilyenkor eleve távol tartom az arcomtól. De ez azért ritkább.

Tudom, hogy nehéz és idegőrlő. De szerintem minimum fél évet, vagy még többet várnunk kell, hogy valamennyire meg tudjunk értetni velük dolgokat.

Egyébként ne érzed kellemetlennek, ha hisztizik mások előtt. Szerintem ez csak a mi fejünkben "gáz". Aki szülő, annak mindnek hisztizik, vagy hisztizett a gyereke már ugyanígy. Vagy majd ha szülő lesz, akkor az övé is fog. Attól, hogy épp csak a tiédet látják, más is sokat van ilyen cipőben. Én ha cirkuszoló gyereket látok a boltban, vagy máshol, nem gondolom, hogy "ÚÚRisten". Inkább együtt érzek a szülőkkel, mert tudom, hogy minden kisgyerekesnél vannak nagyon nehéz napok, és tudom, milyen, amikor épp az enyém csinálja a fesztivált. De elmúlik majd ez az egész életszakasz.

Egy egyéves gyerek kezd lassan áttérni az egy délutáni alvásra, mert nem fárad már el annyira, hogy délelőtt is álmos legyen.

Az én lányom 26 hónapos, nagyívben szarik arra a szóra, hogy nem. Ő akarja és kész. A fiam nem ilyen volt. Átérzem, min mész keresztül. Aki nem birkatürelemmel született, akinek fontos saját maga is (sajnos én ilyen vagyok), annak a gyereknevelés, pontosabban a kisgyerekes lét olyan, mint a ketrecbezárás. Mert lehet azt mondani, következetesen nem és kész, de mikor már eltelik a fél nap és sík ideg vagy, mert se wc-zni nem tudsz normálisan, se mást, főzni pl., amikor a gyerek mozog, felmászik, ugrál, pakol, fiókot húzogat, és most mondhatják a bezzeganyukák, úgy kell a lakást kialakítani, de erre sztem nem mindig van mód, szóval mikor már attól befeszülsz, mikor tesz magában kárt a gyerek, plusz még azt sem érti, hogy nem mászunk a polcra, na, akkor az a nap egy katasztrófa. Láttam olyan másfél évest strandon, a szülei a medence mellett hagyták kolbászolni, és ha csak annyit mondtak, nem, a gyerek nem csinálta. Na, nálunk ez nem így van. Ha megkérem, maradjon mellettem, kétesélyes, hogy marad vagy szalad. Ő ilyen. Frász vele a járdán sétálni. Engedjem el a kezét, különben hiszti van, én meg feszkóban lépkedek mellette, kifut-e az útra, kell-e ugranom. Ezek kis mikrostresszek, amiktől nem tud az ember nyugodt és következetes maradni. Az élet nem bölcsi, ahol minden anyuka türelmes gondozónő, aki következetesen mindig mindent időre és ugyanúgy csinál.

Nekük élni kell az életünket férjestől, háztartásostól, és ku.va nehéz ezt egy dacos gyerekkel, aki leszarja, ha tízszer is szépen kéred meg valamire.

Nem lesz jobb :).