Miért lett manapság "divat" a kötődő nevelés?

Nem baj ha nem teljesen a kérdésedre válaszolok, hanem megosztok egy nem túl funfactet?

Még anno a náci Németországban kiadtak egy könyvet arról hogy kell árja németeket felnevelni. Egészen katonai szigorral voltak nevelve, csomó minden fel volt sorolva hogy hogyan akarták érzelmileg ideje korán levalasztani az anyjáról, hogy jó katona legyen. A (nem) vicces az, hogy kiadták ezt a könyvet újra tán a 80-as években, csak annyi hogy mindenhol kivették a náci, meg az árja szót, tehát modernizálták, de ugyanúgy ridegtartásos tanácsok voltak benne.

Egyébként a kérdésedre válaszolva, mert így volt az egyszerű, és poroszos. Időre egyen mert az az egyszerűbb, ne kelljen kelni hozzá éjszaka mert a szülőnek egyszerűbb stb. Hiszen a jó háziasszony friss, és fitt, hogy ellássa a háztartást, nem pedig fáradt. Az apa meg ha hazaér a munkából, pihen hogy másnap is ugyanolyan jól menjen a munka.

Propaganda volt ez is, hogy jobb legyen a teljesítmény minden téren.

Én ezt csak lusta nevelésnek hívom. Aludjunk együtt, nem kell az ágyból sem kikelni, belógatja a mellét a gyerek szájába aztan csá, aludhatnak is tovább, sokkal fárasztóbb kikelni, altatni, visszacsempészni a helyére és kininjázni a szobából. Szoptatni is ezerszer kényelmesebb mint állandóan tápszert beszerezni, bekutyulni, tárolni utazásnál, sterilizálni, éjjel megcsinálni. Hordozni is sokkal egyszerűbb mint koordinálni a gyereket aki sokkal szívesebben fedezne fel, ehelyett felcsapják a hátukra azt’ ott le van szarva addig se kell utána menni, meg nem rinyál. A gyerekkel lenni, egész nap vele fetrengeni otthon óvodás koráig is egyszerűbb mint visszamenni dolgozni.

A sírva hagyást meg ne mossuk már össze ezzel, jó érzésű ember ilyet nem csinál akkor sem ha nem kötődően nevel. Nem neveltem kötődően, nem aludtam egy szobában sem a gyerekkel, nem hordoztam, nem szoptattam csak pár hónapos koráig és nem voltam a seggében ameddig el nem ment oviba de SOHA nem hagytam sírni!! Minden igénye ki lett elégítve, úgy, hogy közben a mi igényeink sem csorbultak. Köszöni szépen, ritka kiegyensúlyozott gyerek akinek konkrétan a csodájára jár mindenki.

Kevesebb házimunka...?

Kézzel vagy később tárcsás géppel mosni...

Vizet hordani a kútról...

Tüzifát vágni...

Veteményest rendben tartani...

Termést leszedni, befőzni, eltenni, diót, kukoricát törni...

Sőt..szappant főzni...

Haszonállatot etetni, ganalyozni, megfejni naponta...

Nem hiszem, hogy jobb tutyimityi, tedd ki hagy hűljön gyerekeket nevelni...

Én azt érzem kötődően/válaszkészen neveljük a lányom. De véleményem szerint ez a nevelési módszer nem csak az együttalvásról (megjegyzem én ezt nem csináltam), hordozásról, iszszről szól (ezt is egy évesen felfüggesztettem, mert én nem bírtam) - max az első néhány hónapban. De egy év után iszonyatos energiákat és türelmet igényel. Ezen kívül a szülők részéről mély önismeretet.

Régen gyors megoldás kellett arra hogy ha pl nem alszik a gyerek éjjel. A sírvahagyás ezt meghozta. A lelki egészséggel meg nem törődtek. A lényeg hogy a gyerek ne zavarjon sok vizet, legyen láthatatlan, mand ha elég nagy, tegye a dolgát. Mai napig rengetegen vannak akik még mindig nem hiszik el milyen mély károkat tudnak okozni a saját gyereküknek. Nem hogy 200-300 vagy akár 100 évvel ezelőtt... a kötődő nevelés során meg észre- és figyelembe kell venni a gyereket (és a testi/lelki igényeit).

Nekem nincs gyerekem és nem is szeretnék, így csak az első részre tudok itt hagyni egy kis szösszenetet. A Ferber módszer (azaz a sírni hagyás) szerintem azért lehet(ett) ilyen népszerű, mert úgy volt beharangozva, hogy a szülő megtaníthatja a babát arra, hogy az hogyan vigasztalja meg saját magát és emellett nyilván az is elég jól hangzott, hogy a módszernek köszönhetően nem kell többé felkelni éjszaka a picihez. Azóta már kiderült, hogy a csecsemők agya még nem elég fejlett ahhoz, hogy képesek legyenek az "önvigasztalásra", így a sírni hagyást intenzív stresszhatásként/traumaként élik meg. Ha figyelmen kívül hagyjuk a sírást, azaz a baba jelzését arra, hogy kényelmetlenül érzi magát, akkor ezzel azt kommunikáljuk felé, hogy a negatív érzelmek elfogadhatatlanok, így a legjobb (és gyakorlatilag az egyetlen) dolog amit tehet, hogy elnyomja azokat. Nem lehet 100%-ig előre megjósolni, hogy ennek milyen következményei lesznek - mert minden ember máshogy dolgozza fel az őket ért hatásokat -, de van aki azt mondja, hogy a "ferberizált"/elhanyagolt gyerekeknél felnőttkorban gyakoribbak a testi és mentális megbetegedések.

Egyébként én sem örülnék, ha mondjuk egy baleset miatt ágyhoz lennék kötve és gondozásra szorulnék, de senki nem látna el, amikor épp szükségem van valamire.

2es: nekem sántít a storyd, bocsánat. Nem tudok elképzelni egy olyan anyát, aki kötődő elvek szerint csinálja az egyik gyerekével majd szöges ellentétét a másikkal... közben meg a az előbbivel folytatja. Nem ér össze...

Ráadásul amiket leírsz személyiségtípus kérdése, nincs köze hogy milyen nevelést kapott a gyerek.