Van itt olyan anyuka aki megbánta a gyereket/gyerekeket? Ha igen miért? Mi az amire nem számítottál a gyerekkel kapcsolatban?

Nekem meg a lányom autista (alacsony átlagos IQ-val), és sokszor átfut az agyamon, hogy mennyivel könnyebb lenne, ha csak a másik gyerekünk lenne.

"Természetesen" bűntudatom van utána, és rettegek hogy a csúnya gondolataim miatt az lesz a bübtetésem, hogy az ép gyerekemet is éri valami.

Nem bántam meg összességében, most 11 éves ép értelmű, enyhe auti gyerekkel. De volt egy időszak, olyan 3-6 éves koráig, amikor nem láttuk, hogy mi lesz ebből az egészből. Akkor sokszor gondoltam rá, hogy milyen lenne az életünk hármasban a nagyobb tesójával.

Most már látom, hogy egyenesben van, nincs vele több gond, mint egy átlagos gyerekkel, max egy plusz óra naponta, amit foglalkozni kell vele másokhoz képest, önellátó felnőtt lesz belőle. Szóval most már egyáltalán nem bántam meg, szerencsések vagyunk.

Nem bántam meg pedig nemis jövünk ki már annyira a férjemmel.

Még pici és minden energiámat felemészti, plusz én is túlizgulom . Max annyit bánok hogy nem picit hamarabb született mondjuk 1evvel hamarabb vagy pár hónappal később mert nagyon rosszul időzítettuk a költözést, pont a baba születése után 1honappal. De nem teljesen tőlünk függött mert vett lakás és az előzőek lassan költöztek ki.

Egy kicsit igen,munkám miatt mar terhesség alatt itthon voltam,és igen azt gondolná az ember milyen jó,hogy nem kell dolgozni,de engem már ez is nagyon megviselt,eléggé befordultam. Meg egész végig azt kellett hallgatni, hogy mit nem csinalhatok és mit nem fogok tudni majd a gyerek mellett,és hogy 'milyen szép kövér lettem'. Szóval nekem már terhesseg allatt az járt a fejemben,hogy biztos kellett ez nekem?

Nem is volt meg az a nagy boldogság szülésnél sem,csak azt éreztem végre túl vagyok rajta.

Azóta küzdöttünk az alvással rengeteget,ami borzasztoan kimeritő,most kezd alakulni a dolog 3 hónaposan,úgyhogy mi még szerencsések vagyunk,mert sok helyen olvastam hogy mások évekig küszködnek ezzel.

Tejem se indult be rendesen,pótolni kellett,de azt is hallgattam hogy az én hibám,nem próbálkozok eleggé,pedig ettem,ittam minden 'csodaszert'. Hát el is apadt.

Mindennap monoton,magányosnak érzem magam,bezárkózva. Minden ami eddig kis dolognak számított,mostmar csodának számít (pl.egy hosszabb zuhanyzás).

Reménykedem hogy később jobb lesz, és nem akarom hogy érezze rajtam úgyhogy igyekszem,ellátom rendesen,foglalkozok vele csak az érzéseket nehéz irányítani.

Két éves korában pedig biztosan bölcsibe viszem,szerintem neki is jobb lesz a tarsaság és nekem is jót tesz majd ha visszamehetek dolgozni. Testvére biztosan nem lesz.