Igaz, hogy egy gyerekkel egyre nehezebb minden?

Nehéz baba volt, picit késett a mozgása, és kb 5-9 hónapos kora között csak kínlódtunk. Amikor kúszni kezdett, sokkal jobb lett.

A másik, hogy én verbális típus vagyok, nekem amikor tudtunk már picit beszélgetni, érdekelte a világ, az nagy könnyebbség lett.

Nekem csak könnyebb lett idővel. Most 1,5 èves, tehàt folyton megy, esik-kel.

De az első 3 hònapot vègigsìrta hasfàjàs miatt. Annàl rosszqbb nem lehet, ìgy is sokszor kel, de könnyebb.

Minden anya-gyerek kapcsolat más. Én nehéznek élem meg a gyereknevelést első perctől kezdve. De sosem mondtam még senkinek olyat, hogy "na majd ha ennyi vagy annyi idős lesz". Latom, hogy az en fiam kifejezetten nehéz eset, és én sem vagyok könnyű természet. A kettőt összefésülni nekem nagyon nehéz feladat tud lenni. Én inkább csöndben figyelem mások nyugodtabb gyerekeit és kicsit irigykedem, hogy könnyebb az életük. Ennekellenére persze el nem cserélném a saját fiam, mert imádom. De azért látok a szememmel. Viszont sosem várnám kárörvendően, hogy más is megtapasztaljon hasonlót. Nekem ez jutott, de nem bánom. Hiszem hogy a belefektetett energiák idővel megtérülnek.

Én úgy látom a saját életemben, hogy idővel sok minden nehezebbé válik, sok minden meg egyre könnyebbé. Pl szuper hogy már el tudja mondani mit akar, de nehezebb is hiszen dackorszakos, és ha épp nem engedem amit akar, akkor már nem lehet olyan könnyen elterelni a figyelmét mint korábban. És kitartóan tud hisztizni, de ha valamire azt mondtam, hogy nem akkor az úgyis "nem" marad. Ezek a harcok nehezek és nehezen is élem meg. De azért sok mindent fel tudnék sorolni ami meg rengeteg könnyebbséget hozott.

Szóval szerintem nem fekete vagy fehér ez a téma. Nem mindegy kinek milyen a személyisége, életkörülménye stb.

Szuper jó lehet ha valaki minden napot élvez a gyerek mellett! Aki ilyen szerencsés az élvezze is és a károgók mondatait engedje el a füle mellett!