Miért adtok a gyermeketeknek két keresztnevet?
csak úgy.
mert szeretnének neki hivatalosan is hangsúlyt, nyomatékot adni, hogy két név is tetszett a szülőknek annak idején.
a többség úgyis csak egyetlen nevet használ a privát életben, és a szülők is csak az egyiken szólítják.
azzal hogy hivatalosan két néven szerepel a dokumentumokban a gyerek, nem változik semmi, "csak" szépen formába van öntve a szülők óhaja.
és ez fontos. a szépség az életben, mint az évfordulók, ünnepek, kell a forma.
ugyanilyen a házasságkötés is. lehet, rá mondani, hogy minek, nem változik semmi, mégis kell, hogy hivatalosan is meg legyen erősítve a pár szándéka.
Nekem két keresztnevem van, mérges is vagyok miatta, mert mindenhol kiírják duplán, pedig a másodikat egyáltalán nem használom. Ráadásul én marha felvettem a férjem nevét is, mint Kovácsné, van egy hosszú vezetéknevem, aztán a dupla. Pedig házasságkötéskor elé akartam hagyni a második keresztnevem, az anyakönyvvezető azt mondta, el lehet. Ehhez képest...
A gyerekeimnek egyébként ugyancsak két keresztneve van, de a Kovács mellé elmegy, és az ő neveik rövidek. Az enyém szívás.
Szia!
Én azért adtam,mert így tetszett,
az első nevük magyar,a 2.külföldi(nem szappanoperás,hanem Magyarországon is használatos latin és francia)
A család nevünket kicsit jellegtelennek tartottam,így legalább van a nevüknek "csengése"
A keresztelőkor az én gyerekeimnek is lett védőszentje, de polgári névként az nem kell, hogy szerepeljen... Nem feltétele.
Én nem adnék 2 nevet, mert hülyeségnek tartom. Túl hosszú, lassan olyan lesz a magyar emberek neve is, mint a braziloké, vagy kiké, tudjátok, a sorozatokban azok a hosszú nevek... GÁZ. Szerintem.
És ahogy írta előttem valaki, hogy ha felveszi a férj nevét is a lány, na akkor aztán!! És mégis 2 keresztnevet adott ő is a gyerekeinek, no komment...
Úgyis csak az egyiket használják általában a 2 nevűek, akkor minek a másik? Pl. Magyar Amina Kira a gyerek. Anyuci és Apuci Aminának foja szólítani, nem? De mindenhol le kell írni mindkettőt. Sok helyen el sem fér, csak úgy mondom... Ha kifog olyat, ahol/akik ragaszkodnak a hivatalos verzióhoz, akkor Amina Kirának fogják szólítani, pl. tanár, stb.
Szóval szerintem kitolás a gyerekkel!
Az más, ha nagyszülő vagy egyéb felmenő nevét kapja tiszteletből másodiknak. Az szép gesztus, de divatból, nagyzolásból cifrázni... :P
09:38-as, ne is kommentáld, ha meghaladja a szellemi képességeid a szövegértelmezés.:)Gyengébbek kedvéért még egyszer: a gyerekeimnek rövid nevük van, Kovács vezeték név után, mert Kovácsokból Dunát lehet rekeszteni. Az én neveim hosszúak, mint írtam AZ szívás.
A tanár soha nem fogja két néven szólítani, ez hülyeség, ha nálatok ez nem divat, akkor honnan vetted?
Ja, és nekem nem kell aláírnom a második nevemet is, mert nem használom. Inkább az ügyintézőkkel kitolás, mert ők lelkesen végigpötyögik.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!