Van olyan, aki megbánta, hogy szült?

Kérdező, te is nov. 3-án születtél meg mint anyuka, adj magadnak időt megszokni, baromi nehéz ebbe a szerepbe lelkileg egyik pillanatról a másikra, tele hormonokkal, kialvatlanul, fáradtan, frusztráltan belehelyezkedni. Kár, hogy így érzel, de teljesen normális szerintem (is). Türelmesnek kell lenned magaddal is, tudom, hogy nehéz, én is friss anyuka vagyok (hamarosan fél éves a kisfiam) és az eleje nekem is csupa kérdőjel és rengeteg sírás volt, pedig nagyon könnyű volt a babánkkal már az elején is. Mégis, ez egy óriási változás, gyakorlatilag egy trauma, nem tud az ember azonnal anyává átvedleni testileg-lelkileg, ahogy kibújik a gyereke. Beszélj erről a barátaiddal, férjeddel, anyukáddal, stb., fontos, hogy ne maradj egyedül lelkileg, és az is nagyon fontos, hogy legyen szabadidőd egyedül (a baba nélkül), amikor fel tudsz töltődni. Ha ezek megvannak és még ennek ellenére is úgy érzed pár hét múlva is, hogy megbántad, én azt javasolnám, hogy fordulj szakemberhez, mert lehet, hogy szülés utáni depressziód van, azt pedig lehet kezelni.

Kitartást kívánok!

(A fogzástól nem kell rettegni, nem törvényszerűen rossz/fájdalmas. Nem kell minden ijesztgetős cikknek bedőlni. Próbálj meg úgy hozzáállni, hogy igenis lehet problémamentes is. Tudom, könnyű mondani. De a saját életedet könnyíted meg, ha előre nem rettegsz olyasmitől, ami simán lehet, hogy nem fog gondot okozni. Elég olyasmin feszülni, ami tényleg már rossz...)

Nyugi, nem valószínű hogy így fogsz érezni a későbbiekben. Sokan vagyunk akiknek nehéz belerázódni az új szerepbe.

Én nyertem egy egész nap üvöltő babát.. esküszöm ha az első 3 hónapban azt mondja valaki hogy visszafordíthatom az időt, megtettem volna, hogy ne legyen gyerekem. Szerettem én akkor is, de nem volt mindent elsöprő az érzés, és utólag tudom, hogy csak az extrém fáradtság miatt gondoltam így. Akkoriban úgy éreztem hogy nem vagyok anyának való, és a lehető legrosszabb döntést hoztuk mikor gyereket vállalatunk. Na de akkor nem szólt másról a napom csak az üvöltésről, és az éjjel nappal ébrenlétről. Ez fizikálisan es mentálisan is iszonyú nehéz. Amint elkezdett picit jobban aludni, rögtön kezdtem én is rózsásabbnak látni a világot. Illetve az is sokat segített mikor elkezdett alakulni a napirend és nem egy őskáosz volt a napunk.

Már 2 éves múlt, és az első időszak egy rossz emlék lehetne.. de valójában nem erre emlékszem igazán, hanem a szépre. És oda nem adnám őt a világ összes kincséért sem.

Légy türelmes magaddal, tudom ez nagyon nehéz, de tényleg ez a leghasznosabb tanács.

Csak azt, hogy kivel. De már nem volt más választásom, mert idős vagyok, vagy vele, vagy senkivel. A babával nehéz volt főleg az első hetekben, míg nem álltam át a szakaszokban alvásra, de talán egy szerető, támogató kapcsolatban könnyebben sikerült volna ez is. Amióta megszültem, még nem kaptam egy kedves szót tőle, a családja meg ő úgy bánnak velem, mint egy cseléddel, aki ellátja az ő utódjukat.

Folyton itt okoskodik, és mindenről máshogy gondolkodik, mint ami a megszokott, normális lenne. A fantazmagóriáival való szélmalomharc legalább annyit kivesz, mint a baba ellátása.