1,5 éves babáitok mennyire érdeklődnek más gyerekek, babàk irànt? Szivesen baràtkoznak?
Aggódom a kérdés miatt, mert az én 1,5 éves kisfiam mostanában kifejezetten zárkózott lett ilyen szempontból. Pedig egyébként nagyon okos, és szépen fejlődő kisfiú. Van úgy 10-15 szava, 1 éves kora óta jár, sőt szalad. Szépen “kommunikál”, egyébként nyitott az emberekre, nagyon sokszor kifejezi a szeretetét irántunk, nagyon okos, mindent megért amit mondunk..és még rengeteg jó dolgot fel tudnék sorolni. Korábban többször is volt hogy a játszótéren ha érdekeset játszottak más gyerekek akkor odament, figyelte őket, esetleg picit bekapcsolódott. Ha közösen homokozott valakivel akkor átnyújtotta a saját lapátját/vödrét..stb, és elvette a másik gyerekét.. integetni mai napig szokott vagy rámosolyog más gyerekekre, de nem megy oda, nem ölelgeti vagy puszilgatja őket. Amit én igazából nem szeretnék, csak nemrég volt a 18 hónapos státuszvizsgáltaunk és volt egy ilyen kérdés.
Ezen kivül ő mindent csinál, de ilyesmit nem. Pedig sokat járunk játszótérre, nem zavarják a gyerekek, csak egyrészt mostanában nem is annyira barátkozós, másrészt ilyet ő alapból sosem csinált. Tényleg kellene? (Mondjuk én más gyereketől se láttam ilyet..persze ez nem azt jelenti hogy velük sem fordul elő ilyen)
Nektek ez hogy van/volt ebben a korban?
Lányom 2,5 éves koráig konkrétan menekült a játszótéren a gyerekektől.
A fiam most lesz 1,5 (már volt státusz), de neki is csak azért tudtam kipipálni ezt a kérdést, mert van egy nővére és vele természetesen van interakció, nagyon is.
Szerintem egyáltalán nem életszerű, hogy idegenek arcába bemásszon ilyen életkorban. Habitus kérdése ugyanis. Nagylányom is csak az ovistársaival és a szomszédainkkal játszik. Random idegennel nem áll össze a játszótéren.
Összeszokott környezetben lehet ezt mérni.
A fiam 3 évesen ismerte meg, hogy van közös játék. Óvónő rokon nem egyszer mondta, hogy a közös játék és az egy hullámhossz nagyjából az óvoda alatt alakul ki a legtöbb gyereknél.
A fiam másfél évesen félt a gyerekektől, volt hogy meg is ütött valakit vagy arrébb tolt. Nem volt jó időszak, de szerencsére pár hónap alatt elhagyta ezt a félelmét. Sok inger érte, játszótéren is sokat voltunk, de leginkább egyedül játszott, egyedül motorozott. 3 évesen kezdett el szerepjátékos játékokat játszani és bevont minket is már. De az igazi közös játék más gyerekkel 3-4 éves kora között jött el. Nem autista, nincs semmi baja, csak ilyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!