Kérjek segítséget vagy adjak még időt magamnak?

De jó, hogy egyesek a semmin képesek problémázni.

Más ül a PIC-en, bármit megadna, hogy nyugiban legyen otthon az egészséges gyermekével.

Az, akinek meg semmi problémája hüppög, a régi életéről.

Akkor minek vállaltál gyereket?

Szedd össze magad, már anya vagy!

Nekem is 4-5 hónap kellett mire megszoktam.

Az érzelmekről nem tehet az ember, hogy ezt érzi. Nekem is lelkiismeretfurdalasom volt ez miatt.

Azért mert másnak szipi szupi volt minden, és repesett a boldogságtól az elejétől, nem biztos, hogy másnak is osszejon. Nekem nem jött egyből, de idővel sikerül. Mondjuk én pszichológusnal is voltam, mert én még sajnos érezni se éreztem semmit a babám iránt. Lassan 2 éves a gyerekem, és mára már minden a helyén. Kitartást, sétálj nagyokat, ne legyél a 4 fal között.

Szerintem ez egyáltalán nem semmiseg, a pszichés dolgok mellett a hatalmas hormonveszteség is szàmít, amit a placenta termelt.

Ettől függetlenül szerintem még normális, olyan segítséggel próbálkoznék, ami feldob lelkileg pl régi barát látogatása, 1-1 filmrészlet nézése apával, egy házhoz rendelt finom vacsi stb

Amúgy én pl az első pár hónapban teljesen fel volt dobva, illetve azért sírtam néha, hogy már 13 nap eltelt, és többet nem élhetem meg a 12.napot a kislánnyal, meg azon, hogy mennyire szeretem a párom, szóval ilyen érzelgòs állapotban voltam, nem aggasztott kb semmi, nem hiànyzott semmi.

Aztán kb a 4-8. hónapok lettek borzalmasak, nyűgös volt a baba, nem tudott még mozogni, en is nyűgös voltam.

Utána ahogy nagyobb lett, megölelt, elkezdett beszélni, érdeklődni, megint jobb lett, most masfél éves és ilyen jó még sose volt, annyira cuki, mindennap lelkendezem, hogy miket mond, csinál.

Gondolom aztán dackorszak lesz.

Szóval ez ilyeb hullámvasút, de mindebkinek más a menete.

Szepen irtad le a helyzetet eddig ez az elso normalis megfogalmazasa ennek a fajta problemanak itt gyakorin amit olvastam, nem az jott le h kb utalod a gyereked.

De sajna egyet kell ertsek az elsovel es a tanacsom az h nezd a dolgot ebbol a szemszogbol:

Nekem 27.hetre szulettek az ikreim, az egyik babat elveszitettuk 1 hetesen, a masik babanal is nagyon rezgett a lec, vermergezest kapott es meg tudnek meselni sok mindent. 91 nap utan jottunk haza a korhazbol. Es amikor itthon voltunk mar vele es az eleje tok nehez volt mindig arra gondoltam h te jo eg koszonom edes istenem h ateljetem ezt a nehezseget. Koszonom h itt van nekem koszonom h nem aludhatok ejjel mert sir es enni kell adnom nekem. Koszonom koszonom!!! A mai napig konnyes lesz a szemem ha belegondolok... ma mar 1,5 eves teljesen egeszseges ugyes okos kismaszat :)

Tehat kerlek probalj arra gondolni h mennyire szerencses vagy es ez csak egy idoszak, el fog mulni es majd konnyebb lesz aztan megint nehez megint konnyu... ilyen ez az egesz elet:)

Legy eros! Kitartas

Én amióta az eszemet tudom, anyuka akartam lenni, az első terhességem valóságos álom volt, akárcsak a szülésem, minden komplikációtól mentes. Pozitív személyiség vagyok, meg sem fordult a fejemben, hogy velem is előfordulhat a "gyermekágyi depresszió" (vagy miafene volt nekem az elején). Mégis, az első 6 hetet végigbőgtem, amellett, hogy imádtam a babázás minden percét, és a férjem támogatott, ahogy tudott, akárcsak a nagyszülők. Ideges voltam, bezárva éreztem magam, és nem tudtam, hogyan fogok tudni alkalmazkodni az új élethez. Zavart, hogy most már "csak anya" leszek, és "feleség" meg "én magam" már nem, mert minden látogatót csak a baba hogyléte meg a babázás érdekelt (noha én közben otthonról dolgoztam, szóval lett volna mit mesélnem a babázáson kívül is), hogy a férjem is első helyre rangsorolta a lányunkat - HELYETTEM, nem MELLETTEM.

Szerintem ez (főleg) a hormonok miatt van, és persze hatalmas a váltás a babátlan életből a babás életbe - adj magadnak időt mindenképpen, de ha úgy érzed, hogy segítség kell, ne halogasd! Szerintem még pár hét, és belerázódsz a dologba, de tényleg te tudod, hogy kell-e segítség (vannak-e jobb napok/órák, vagy folyamatosan szorongsz, illetve mennyire érzed nehéznek a helyzeted).

Tarts ki, és ne szégyeld, ahogy érzel, teljesen normális! Csodálatos anya vagy, ebben biztos vagyok, de nem CSAK anya, hanem te magad is - és nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt az eddigi szerepeid és az új szereped között. Merthogy egyensúly kell, nem az anyaságnak felülírnia a többit.

Utolso elotti vagyok.

Igen ikrek utan fondolhatod h mennyire az egekbe voltak a hormonjaim es mivel surgossegi csaszarral kaptak ki oket irto hirtelek estek le szoval en tudom milyen ez.

De a legrosszabb helyzetben is akarat es hozzaallas kerdese az egesz... sorry not sorry

Ettol meg nem degradalom le a kerdezo problemajat csak mas megvilagitasba helyeztem