Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Dévény, vagy nem Dévény?

Dévény, vagy nem Dévény?

Figyelt kérdés

Természetesen elfogadom, ha valakinek szüksége van rá (mert elmarad a mozgásfejlődésben). De nézzük pl az én esetemet: babám három hónaposan szupermenezett hason, 5 alkalom után teljesen egyenesen tartja magát. Azonban biztos, hogy ez a torna hatása lenne? A gyógytornász ugyanis folyamatosan olyanokat mondott, hogy tulajdonképpen minden baba féloldalas kicsit, és ha nem kóros (tehát nem marad el), akkor saját magát tudja korrigálni, amikor elkezd kúszni/mászni. A végén már azt mondta, hogy csak azért jöjjünk vissza, mert bár mindent csinál, de csinálja szebben! (??) Tehát igazából kidobtam 25000 forintot az ablakon, mert nem volt vészes a helyzete, és saját maga korrigálta volna magát.

Emellett sajnos rosszakat is olvastam erről a tornáról, hogy annál is, akinél nem kellene (lásd az én babám), olyan mozgásokat indít be idő előtt, ami nem kellene még! Lásd, hátra még nem forog 5 hónaposan de már kúszni akar... ez a védőnő szerint túl gyors.

Mi a véleményetek ezekről a dolgokról? Arról egyébként nem is beszélve, hogy végig üvöltött 5 órát, és még a térde is felhorzsolódott...


2020. júl. 26. 09:19
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
100%

Ha az orvos nem indokolja, NEM szabad menni, máskülönben csak árt. Ha itt rákérdeztél volna a legtöbb anyuka, illetve szakértő megmondta volna, hogy full felesleges és csak pénzkidobás lett volna.

De te inkább mentél a fejed után, mert olvastál néhány cikket, amikbe általában le szokták írni, hogy minden baba más ütemben fejlődik, néhány hét, egy hónap eltérés lehetséges, sőt! Vannak hónapok, amikor a mozgás fejlődésre koncentrál, más hónapokban pedig a beszéd fejlődésre.

2020. júl. 26. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
14%

Nekem amit írsz tök visszásnak hat. Azért nem így működik beindítani egy még meg nem érett mozgást (ti esetekben kúszást) mint ahogy megpróbálod beállítani. Plusz persze a gyerek korrigálja magának _valahogyan_, ami nem egyenlő azzal hogy nem lesz hátránya. Írtad hogy szupeemenezett, ami a feszes hátizmokra utal. Ha ez így marad és nem lazítják ki, annyi lesz a gyerek kompenzációja hogy mászni kezd, mert ahhoz nem kell annyira előrehozni a kezeket mint a kúszáshoz. Ergo a kúszás kimaradna, ami későbbi tanulási nehézségekhez vezethet.

És persze mindenki aszimmetrikus, hisz mindenkinek van egy domináns oldala. A gyerek ösztönösen azt az oldalát fogja jobban használni amelyiket könnyebb neki, és minél többször használja azt és minél kevesebbszer a másikat, annál nagyobb lesz a kontraszt, annál nehezebb korrigálni. Ezért jó elejét venni.

A legtöbb szülő már csak akkor jut el fejlesztésre, gyógytornára stb mikor már nagyon szembeötlő a különbség. Te meg nem azt látod hogy nektek idáig nem kellett eljutnotok hanem hogy rohadék módon lehúztak. Érdekes.

Egyébként mi is járunk Dévényre és mivel 4 hónaposan elkezdett hátról hasra forogni így mondta a gyógytornász ha el akarna kezdeni kúszni, akkor szóljunk mert az még nem kell és lehet ellene tenni hogy ne legyen túl gyors a mozgásfejlődés.

Szóval a kérdésre a válasz: igen Dévény.

2020. júl. 26. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
61%

A gyerekem PIC-en kezdte az életet. Nalunk elég szoros PIC kontroll van szakemberekkel. A Dévényt csak a legvégső esetben javasolják. A legtöbb dolog gyógytornával/egyébbel helyre hozható. Az en kisfiam hipoton letapadt Izmait 3 hét gyogytornaval fellazítottuk. Jövő heten lesz 6 hónapos, tegnap kuszni kezdett. Ferde fejtartás a volt, egy percig nem volt hajlandó hason lenni stb. Idegrendszeri problémája nincs azért azt hozzáteszem.

Nalunk az orvosok nagyon nem támogatják a Dévényt. Csak akkor ha tényleg kell. A legtöbb esetben valóban fölösleges. Mivel ugye fájdalmas. És a legtöbb dolgot meg lehet oldani anélkül is.

2020. júl. 26. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
49%
10-es. Igen sajnos “muszaj” fajnia. Kb mintha te elmennek masszőrhöz a letapadt/szakadt stb izmaiddal. Majd össze szarod magad, de utána sokkal jobb lesz. Azt kell megtalálni, mikor van erre szükség és mikor elég egy kevésbé drasztikus módszer.
2020. júl. 26. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim ***** válasza:
46%

Nah van egy volt osztálytársam, akinek a fia agyvérzést kapott 5 naposan. Nekik kifejezetten nem ajánlotta a Dévényt a neurológus. Csak a Katona módszert. 4 hónap alatt semmi javulás nem volt. Önkényesen elkezdte heti kétszer a Dévényt, üvöltött a gyerek, de az 1 éves státuszon már nem volt lemaradása. Ennyit arról hogy mennyire kompetensek az orvosok abban hogy mit ajánlanak vagy sem. Ma 8 éves a kissrác és a Hard Dog Race-re készül a kutyájával.


Szomszédunkban a 4 hónapos repülőzött durván. 5 hónap Dévénnyel sikerült minden mozgásfejlődési ugrást időben megcsinálni. Vissza tudták tartani, hogy ne másszon hanem kússzon még. Enélkül kimaradt volna a kúszás. Neki nem volt semmi "indoka" a feszes izomzaton kívül.


Kérdező, sosem fog kiderülni hogy mi lett volna ha nem jártok... Kár ezen rugózni.

2020. júl. 26. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
100%
Oké 15 azért mert a te ismerősödnek valaki rossz szaktanacsot adott,ebből most mit kell leszűrni? Minden gyereket vigyünk devenyre ordítani, ha kell, ha nem? Vagy mi a tanulság? Oszd már meg kérlek.
2020. júl. 26. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim ***** válasza:
14%
És a kérdező storyjából mi a tanulság? Ha aszimmetrikus a gyerek tartása majd megoldódik?
2020. júl. 26. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 anonim ***** válasza:
100%
A kérdező storyjaban nincs tanulság. Ő szimplán megkérdezte, hogy vajon volt e értelme oda menniük. Kinek mi a véleménye. Ennyi.
2020. júl. 26. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:
15%
Ennyi. Nekem a kérdező esetében is az a véleményem hogy volt értelme.
2020. júl. 26. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 A kérdező kommentje:

Az lett volna a lényeg, hogy maga a gyógytornász mondta, hogy maguknak korrigálják.

Köszönöm a válaszokat.

2020. júl. 26. 19:56
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!