Hány hetes kortól engedtétek megdajkálni a gyermeketeket?
5 naposan hoztuk haza és már aznap édesanyám kézbe vette. Még azon a héten kb a fél család. 2 hetesen már mentünk boltba. Séták is csak azért lettek fokozatosan növelve mert császároztak és nem úgy bírtam.
Nem lesz semmi baja. Ha meg igen hát meggyólul. Előbb utóbb úgyis lesz beteg. Jó nyilván ne menjen beteg rokon direkt megfertőzni. Most csak arra célzok, hogy nem kell búrában tartani
Amikor hazajöttünk a kórházból, örültem, hogy végre a saját ágyamban ALUDHATOK. Hiába 2 ágyas szobában voltam, iszonyú kényelmetlen volt az ágy és alig aludtam.
A férjem otthon volt 2 hétig, így ő vitte a háztartást, én sokat szoptattam, hogy beinduljon a tejem.
Eszembe se jutott, hogy bárkit áthívjak. Skypeon látták és sok sok képet küldtünk.
Nekünk így volt jó, hogy csak mi voltunk az elején. Én is kicsit rendbeszedtem magam, a baba is erősödött.
Semmi rossz szándék nem vezérelt a rokonok irányába, egyszerűen a saját igényeinket helyeztem előre. Ha jól esett volna, ha egyből átjönnek, akkor áthívom őket.
Azt javaslom te is a saját igényeiteket figyeld és aszerint dönts.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!