Anyukátok veletek is ilyen volt?

Utolsó! engem meg pont ezzel tett egy önbizalomhiányos kamasszá és felnőtté. Állandóan azt hallgattam mások mit szólnak, miért ezt mondtad miért ezt csináltad. Ha önálló gondoltaom volt, akkor hát te tudod...aztán nem bírja ki, hogy ő hogy csinálná, ami nyilván a jó

Most már visszavesz, de pontosan a tudom az "aha" és nagy csend az azt rejti, hogy kb szar megint amit kitaláltunk. Gyerekeimből meg csak az első szereti. Fel sem tűnik neki, hogy a többit nem is hívja magához.

Egyszer eldöntöttem nem megyek. 3 hónap után jött rá, hogy van itt 3 unokája.A többit még a kórházban sem látogatta meg, mikor betegek voltak. Szóval nagyon nem szól bele már.

Egesz eletemben ilyen volt, csak nekem nem tunt fel, mert ezt szoktm meg, nem ismertem mast. A ruhavasarlas ugy ment, hogy o eloszor vegignezte a boltokat, kinezett valamit, ami szerinte jo lesz nekem, aztan elvitt magaval, es ha nekem is megfelelt, megvette. Ha nekem nagyon nem tetszett, akkor visszautasithattam persze, de az, hogy magamnak valasszak ruhat az o velemenye es jovahagyasa nelkul, az lehetetlen volt. Ezert is hagytam ra, hogy ketessen nekem o, mert ugyis csak azok kozul valaszthatok, ami szerinte megfelelo. A havi zsebpenzem egy fel mozijegyre volt eleg, mondvan, "ha szukseges valami, akkor szoljal, es megvesszuk". Nyilvan ez azt jelenti, hogy csak azt vehettem, ami szerinte szukseges volt. Egyetemista koromban a szobatarsamnak kikerekedett szeme, mikor mondtam, hogy meg soha ne vettem ruhat magamnak. Akkor egy alkalomra kellett egy elegansabb, de nem unneplo oltozet, amit a szobatarsammal ketten valasztottunk ki es vettem meg. Anyam otthon rettenetesen lefitymalta, hogy milyen szornyu ez a ruha, elvitt egy helyi uzletbe es vett nekem masikat, vegul azt kellett felvennem.

Szerencsere azota kikerultem a hatasa alol, vegre felnottem, es megtanultam neki nemet mondani. Ez szult is jo par durva veszekedest kozottunk. Mivel mar kulfoldon elek, csak modjaval tud beleszolni abba, hogy mit hogyan csinalok. Volt mar, hogy racsaptam a telefonkagylot.

Es bar akkor nem tudatosult bennem, de utolag ugy erzem a dontes, hogy kulfoldre jottem reszben annak tudhato, hogy igyekeztem minel kevesebb ralatast adni neki az eletemre.