Mennyire érdeke, hogy családban nőjjön fel?
Kérlek, ne kezdjetek el kioktatni, megkövezni. Szeretném a legjobb életet nyújtani a babámnak!
Nem sokkal a 18. születésnapom után ért az a váratlan hír, hogy kisbabát várok. Lesokkolt az egész, mert egyetemre készültem, a barátommal nem beszéltünk a "gyerektémáról" soha, és amilyen viharos is volt a kapcsolatunk, biztos voltam abban, hogy nem ő lesz majd a gyerekeimnek az apja. De próbáltam a legjobbat kihozni az adott helyzetből, és az elején még a barátom is lelkes volt. Aztán ahogy telt az idő, jött az, hogy ő mégis inkább eljárkált bulizni, pedzegette, hogy nem kéne még összeköltöznünk, stb. Szóval ahogy közeledett a pici születése, az ő lelkesedése úgy csökkent. Meg pl én mondtam, hogy magánkórházban szeretnék szülni, az elején ezzel teljesen egyetértett. Utána 1-1 vitánál megkaptam, hogy minek nekem az, miért nem bírom ki azt a néhány napot egy sima kórházban. Bármi vitánk, veszekedésünk volt, azonnal elmesélte a szüleinek, barátainak, és szerintem ezek nagyon másra nem tartoztak. Aztán a terhességem vége felé megint jobb lett a helyzet, miután leültem vele és mondtam, hogyha nem változtat, akkor tényleg jobb, ha nem folytatjuk ezt együtt. Akkor mintha megijedt volna, és az első pár hét itthon hármasban tényleg csodás volt, rózsaszín köd volt az egész. De aztán jött megint az, hogy ő hetente elment 2-3 buliba, ha esetleg megkérdeztem este 11-kor, hogy hol van, mikor jön haza, akkor már nyomultam és nyomoztam utána szerinte, meg "nem hagytam élni". Nagyon rossz volt, rengeteget sírtam és tényleg a napjaim nagyrésze azzal telt, hogy őt próbáltam előkeríteni, vagy éjszakába nyúlóan vitáztunk. Ez a kicsinek sem volt jó, nekem sem. 2 hete megkértem, hogy költözzön el, mert ennek sosem lesz így jó vége, nem akarom, hogy így nőjjön fel a pici. Kiderült, hogy több lánnyal is beszélget, akik szerinte csak haverok, de tudom, hogy nem hisz a fiú-lány barátságban egyáltalán. Elfogadom, hogy ő még "élni akar", de többre becsülöm magam ennél.
Azóta folyton azzal jön, hogy mennyire sajnálja és hogy változni fog, itthon lesz, segít mindenben. De félek, hogy megint csak az lenne, hogy pár hét nyugalom és jó minden, aztán kezdődik minden újra. Amióta nincs itt, nem beszélünk, sokkal nyugodtabbak a napjaim, napjaink. Nem stresszelek, hogy vajon hol lehet, kivel. Nem vagyok ideges, igazából úgy érzem, mintha egy régi vita végére került volna végre pont... Baj, ha úgy érzem, képtelen vagyok újra visszafogadni? Csak közben félek, hogy a lányomat fosztom meg attól, hogy családban nőjjön fel. De ott van az, hogy milyen család az, ahol az anya minden este sír.
Ne haragudj, de szerintem ahhoz aztán semmi közötök nincsen, hogy milyen életszínvonalon élünk, és az milyen pénzből engedhetem meg magunknak! Anyukád nem tanított meg rá, hogy más pénztárcájában turkálni csúnya dolog? Nem vagyok egyáltalán nagy mellénnyel, de olvasd már el azt a kommentet, amire kiakadtam. Hogy lehet ilyet mondani egy anyukának, aki imádja a gyerekét, hogy adja örökbe?
De megnyugtatlak, nem a szüleimmel élünk, van lakásom. Biztos anyagi hátterünk van szerencsére, úgy gondolom, ez egy kisbaba mellett alap. Viszont sürgősen vegyél vissza ebből a stílusból. Lehet, hogy fiatal vagyok, de nem beszélhetsz velem így. Főleg, hogy az életemet nem is ismered. De látom, ítélkezni azt nagyon jól tudsz.
válasza:
válasza:Figyelj, szerintem nem ismersz. Egy szóval nem írtam, hogy szegényes lenne az életem.
Semmivel nem vagy különb ember csak azért mert anya vagy. Te még ugyanúgy egy 18-19 éves lány vagy, akinek még nem nyílt ki a szeme. Emellett már egy másik életről is felelősen kellene gondoskodnia, ami önmagában sem fog menni. Bocsánat a feltételezésért, hogy embernek gondoltalak. Kell egy társ az élethez.
Az add örökbe egy tanács volt és amikor ezt írtam, azzal nem neked akartam örömöt/bánatot okozni, hanem csak a gyereked érdekeit vettem figyelembe. Vagy te nem a legjobbat akarod nyújtani?
Ismét megkérdezem, hogy hány hónapos a babád? Ezt azért kérdezem, hogy lássam, mire ez a nagy mellveregetés.
válasza: válasza:Kérdező, ne foglalkozz vele. Az ilyen embereken nem szabad fennakadni, kommentet sem érnek. Biztosan az ő életük tökéletes, csak akkor nem tudom mit keresnek itt.
Ennek a kislánynak óriási szerencséje van, mert van egy nagyon érett, nagyon megfontolt, nagyon szerető anyukája. És nézd a pozitív oldalát: nem leszel ötven fölött a szalagavatóján...
Ha te magad is állítod, hogy nyugodtabb vagy, kiegyensúlyozottabb vagy mióta nincs veled, szerintem nincs több kérdés ezügyben. Ezer és ezer gyerek van csonka családban, a legtöbbjük egészséges felnőtt lesz.
válasza:Nem kellett írnod, bőven elég volt az a két válasz, amit írtál, hogy erre rájöjjek.
Ha neked a teljes boldogsághoz az kell, hogy valaki melletted legyen, hát lelked rajta. De én ebben a kapcsolatban nem voltam már boldog. Pont azért (is) szakítottam, hogy (akár később, évek múlva) megtalálhassam azt a valakit, aki szeret és megbecsül, nem pedig inkább heti több éjszakát bulikban tölt. Ugyanis több kell annál, hogy valaki mellett boldog legyek, minthogy egy ágyban aludjunk.
És egy kicsit szerintem nézz szét a világban. Rengeteg olyan nő van, aki egyedül neveli a gyerekét/gyerekeit, sikerrel. Továbbá az, hogy most szakítottam és kiléptem egy rossz kapcsolatból, nem jelenti azt, hogy egyedül leszek egész életemben. Szerencsére a terhesség nem viselt meg, nem maradtak rajtam plusz kilók. Igyekszem odafigyelni az étkezésekre, és edzeni is szoktam hetente 4-szer, szóval nem hanyagolom el magam. De nyilván most a pici az elsődleges, nem is érzem szükségét, hogy mindenféleképpen legyen mellettem egy férfi.
A kisbabám teljesen boldog mellettem, gondoskodok róla megfelelően. De szerencsére tündéri szüleim és nagyszüleim vannak, akikre bármikor számíthatok. Nyilván ha ők nem lennének, be sem mertem volna vállalni ezt az egészet. Miért is adnám örökbe?! Boldogabb vagyok, mint valaha. Megvan a saját kis életünk, nem értem még most sem, hogy írhat egy nő, anya (?!) ilyet bárkinek.
3 hónapos múlt. De igazából ha 3 napos lenne, akkor sem adnám örökbe. Ez sosem volt számomra opció.
válasza:Nem esett le, hogy miért írtam az első sort?
Egy szóval nem írtam, hogy ezzel a sráccal éld le az életed.
Mondtam már, hogy hagyjad már őket békén. Honnan tudod, hogy tényleg sikeresek és nem csak FB-on azok? Egyébként hogyan tudnák egyedül neveli, amikor a másik nem is kell, hogy valóban sikeres legyen a nevelés? Ez egy önámítás, hogy az anyák és apák egyedül is tudják jól nevelni a gyereket.
Nem _gondkoskodsz_ róla, hanem gondkoskodtok és ez nem mindegy, nagyon nem mindegy. Ez alapjaiban fogja meghatározni a gyereked világnézetét, mert nem egy felelősségteljes anya és apa fog a szemében lenni a szülői kép, hanem emberek sokasága. Hűűű, szóval beismered, hogy a felmenőid nyakára szülted.
Ha majd rájöttél, hogy mit vettél most a nyakadba és ez hogyan érintette az életed, akkor elhiszem ha azt mondod: boldog vagyok! Addig ez csak önámítás, vagy legalábbis hiteltelen.
Akkor a java még csak most jön. Ha eddig nem volt hasfájós, akkor már nem is lesz. Ha volt, akkor lassan véget ér és most 1-2 hónap nyugi lesz. Aztán jön következő komoly kihívás, a fogzás. Aztán mozgás fejlődés, matrica korszak, alvás nehézségek, stb...
válasza:Azért én komolyan irigylem a kérdezőt. Nincs anyagi vagy lakhatási gondja 18 évesen. Én 30 vagyok, jól keresek, csedet, gyedet is fogok kapni, utóbbi mellett mégis visszamegyek dolgozni, hogy minél előbb kipörögjön a lakáshitelünk. Ő hetente négyszer eljár edzeni, én örülök, ha a nap végén be tudok ájulni az ágyba. Ha a férjemmel akarunk menni valahová, az automatikusan X+15 ezer forint babysitter költség. Komolyan irigy vagyok. Vagy a totális naivitásra, amivel az élethez áll, vagy a szuper életkörülményeire.
Na mindegy. A lényeg, hogy jó döntés volt kidobni a gyerek "apját".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!