Nem szeretem a gyerekeet. Gondolom ez nem normális. Mit tegyek?
Van egy 8,5 hónapos kisfiam és nem érzem úgy, hogy szeretem vagy szeretnem kéne.
Etetem, itatom, altatom, de csak kötelességből és nem szeretetből. Nem tudom, hogy mit szerethetnék rajta vagy benne.
Eredetileg úgy volt, hogy nem lesz soha gyerekem. Nem azért, mert karrierista nő vagyok, vagy ilyenek, hanem azért, mert nem éreztem úgy, hogy gyereket akarok.
És most se érzem úgy, pedig már van egy gerekem.
A férjem, a szomszédok, a rokonok, a családtagok, ismerősök folyton azzal nyaggattak, hogy szüljek, mert egy gyerek értelmet ad az életnek, és ha nem lesz gyerekem, akkor minek dolgozok, meg ilyenek.
A neten olvasgattam egy kicsit, hogy milyen egy anya-gyermek kapcsolat, hogy hogyan viszonyulnak azok a nők a gyerekvállaláshoz, akik nem akartak gyereket, meg ilyenek. Csupa pozitív és jó tapasztalatokat találtam a neten, egy negatív történetet se találtam.
Így hát beadtam a derekam, abba hagytam a fogamzásgátló szedését, és rá olyan 3-4 hónapra teherbe is estem.
Amit a terhességről olvastam, hogy áldott állapot stb. azokat nem éreztem áldott állapotnak. A kisbaba rugdosását, amit mások olyan megható, gyönyörű érésnek írtak le, én inkább a pokolba kívántam, mert fájt, ahogy a hasamat rugdossa.
A szülés se volt valami hű de jónak mondható,és amikor a mellkasomra tették az alig pár perce megszületett fiamat, akkor sem éreztem semmit.
A szoptatást is nyűgként éltem meg, fájdalmas volt.
Nem a férjemmel van a gond, mert ő is fel szokott kelni a gyerekhez, fürdeti, eteti, elviszi sétálni délután, hogy tudjak pihenni. Amikor nincs itt, akkor olyan jó érzés tölt el pár pillanatig, de utána eszembe jut, hogy pár óra múlva haza fog jönni.
Nem utálom, meg semmi csak olyan közönséges számomra.
És nem szeretem, ha az ölembe akar ülni vag nyújtja felfele a kezét, hogy vegyem fel.
Sajnálom, hogy ilyen hosszú lett, próbáltam rövidebben fogalmazni, de nem nagyon ment.
válasza:10-es válaszoló, azért gratulálok hogy ilyen érzésekkel azért kettőt sikerült magadból kitolni.
Neked az 1. után mi nem volt világos? Utáltad már azt a szerencsétlent is, gondoltad de jó, akkor baxuk el egy 2. gyerek életét is. Ügyike vagy, javaslom szüljél még kettőt hadd szenvedjenek azok is.
Amúgy meg összepakolhatnál nyugodtan, mert a te gyerekeidből lesznek az igazi lelkisérültek. Míg te itt haknizol azzal, mennyire utálod őket, ők úgy élik az életüket nap mint nap, hogy a saját anyuk a háta közepére nem kívánja őket.Büszke lehetsz magadra.
válasza: válasza:Ne foglalkozz ezzel a sok szapuló "mintaanyával".
Nem tehetsz róla, hogy ezek az érzéseid. Persze, nem kellett volna eleve vállalni a gyereket, de utólag könnyű okosnak lenni.
Most azt kell kihozni a helyzetből, amit lehet. Javaslom, hogy találj valamit, amiben örömöd leled és hasznos: akár munka, akár hobbi, amiben önmagad tudsz lenni és fel tud tölteni. A gyerek meg kötelesség. De ez így szerencsésebb, hogy a férjed segít.
Sosem volt így egy nő magára hagyva a gyerekneveléssel, mint ma, szóval ne szégyellj segítséget kérni.
"Csupa pozitív és jó tapasztalatokat találtam a neten, egy negatív történetet se találtam."
Hát hogyne.. az itteni hozzászólások többségéből is az látszódik, hogy szégyellni kell, ha nem "leszel szerelmes" (???) egyből a gyerekedbe.
válasza:Sosem volt így egy nő magára hagyva a gyerekneveléssel, mint ma, szóval ne szégyellj segítséget kérni.
Nem tudom miért kell hazudozni. Pont hogy régen volt divat a zasszony dolga a gyereknevelés közhely. 10es gyerekét utáló versenyzö is leírta, hogy jó apa a férje. Akkor ki hagy magára kit??
De védd csak a mundér becsületét, gondolom te is felelőtlenül kölykezel.
válasza: válasza: válasza:"Nem tudom miért kell hazudozni. Pont hogy régen volt divat a zasszony dolga a gyereknevelés közhely."
Történelemszakon végeztem, két féléven keresztül külön szemináriumunk volt társadalom -és életmódtörténetből. De vádaskodásod ellenére szívesen leírom.
Tudod, még 100 éve generációk, sőt oldalági rokonok éltek együtt. Ez főleg a paraszti társadalmakban volt jellemző: közös udvarra nyíló házak, közös munkavégzés. Ha szült egy nő, a női rokonok segítették. Ugyanígy segítették a gyermeknevelésben. Az asszony dolga a gyermeknevelés - hogyne. De dédanyám sem teljesen egyedül nevelte a 9 gyerekét. Segített az édesanyja, az anyósa és a lánytestvére és a sógornője. Kellett is a segítség, mert a nők gyermekágy után mentek vissza a mezőre. A gyerekre az vigyázott, aki épp ráért, nem csak az anya nyakában volt.
Ma az a jellemző, hogy a férj, feleség és gyerek egy teljesen külön lakásban vannak. A férj dolgozik, a nő GYES-en otthon van és csinálja 0-24-ben a gyereknevelést és a házimunkát teljesen egyedül, és az első interakció felnőtt emberrel a napjában az, mikor este 5-6 felé hazaesik a férje. Hát persze, hogy sokan ebbe belegárgyulnak.
Nem idealizálni akarom a régit, nagyon kemény élet volt az is. És nyilván nem a férfiak segítségére gondoltam elsősorban, hanem a többi nő segítségére. A gyereknevelés jobban "közügy" volt, mint ma.
Polgári társadalmakban tény, hogy kevesebb rokonság élt együtt, így inkább érvényesültek a mai tendenciák. Kevesebb gyerek is volt a jellemző. Viszont kb. minden családnál volt háztartási alkalmazott lány (csúnyább néven cseléd), aki vitte a háztartás jó részét és ha volt gyerek, akkor a dajka szerepét. Egy átlag fővárosi közalkalmazott pl. a két világháború között simán megengedhette magának az ilyen segítséget.
válasza: válasza:"Szerintem attól nem vagyunk minta anyák hogy szeretjük a gyerekeinket. Ez alap!"
Oké, de miért nem lehet elfogadni azt, ha nem mindenkinek jön egyből a szeretet érzése? Miért baj az, ha valaki kezdetben ezt egy nyűgös kötelességnek fogja fel?
A kérdezőnek van egy 8,5 hónapos kisfia. Nem akart szülni, nem tudjuk miért vállalta be mégis (de semmi közünk hozzá). Jött egy pocsék terhessége és egy még pocsékabb szülése. Miért kéne jól érezni magát most, hogy ott egy üvöltő, kakis csomag mellette? Buta döntés volt gyereket vállalnia, de most ebből kell hozni a maximumot.
A rózsaszín porfelhőn kicsit túlnézve, sokan beszélnek arról, hogy később szerették meg igazán a gyereküket, amikor már jobban ki tudta fejezni az érzéseit a gyerekük. A kérdező meg nem írta, hogy utálja a gyereket, csak jelenleg még közömbös. Ennyitől azért még nem lesz pszichopata....
válasza:Nem pszichopata, de ez egy olyan problèma, amivel foglalkoznia kell. Akár hogy megszeresse, akár hogy megvédje a gyereket, mert az anyai szeretet hiànya valóbam lélelgyilkos dolog, az egyik legsúlyosabb környezeti tényező, ami károsíthatja a gyereket, mindenféle pszichiátriai betegség jelentős rizikófaktora.
Nyilván nem így akarta a kérdező, de azért ne várd, hogy mások tapsoljanak. Mindenki ösztönösen a gyermek "mellé áll", érez részvétet, mert ő nem dönthetett és a nagyobb kár őt éri.
Még akkor is nagyon nehéz gyereket nevelni, ha megvan a szeretet. Ráadásul aki érez ilyet, annak valóban ijesztő elképzelni a hiányát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!