Nem szeretem a gyerekeet. Gondolom ez nem normális. Mit tegyek?
Van egy 8,5 hónapos kisfiam és nem érzem úgy, hogy szeretem vagy szeretnem kéne.
Etetem, itatom, altatom, de csak kötelességből és nem szeretetből. Nem tudom, hogy mit szerethetnék rajta vagy benne.
Eredetileg úgy volt, hogy nem lesz soha gyerekem. Nem azért, mert karrierista nő vagyok, vagy ilyenek, hanem azért, mert nem éreztem úgy, hogy gyereket akarok.
És most se érzem úgy, pedig már van egy gerekem.
A férjem, a szomszédok, a rokonok, a családtagok, ismerősök folyton azzal nyaggattak, hogy szüljek, mert egy gyerek értelmet ad az életnek, és ha nem lesz gyerekem, akkor minek dolgozok, meg ilyenek.
A neten olvasgattam egy kicsit, hogy milyen egy anya-gyermek kapcsolat, hogy hogyan viszonyulnak azok a nők a gyerekvállaláshoz, akik nem akartak gyereket, meg ilyenek. Csupa pozitív és jó tapasztalatokat találtam a neten, egy negatív történetet se találtam.
Így hát beadtam a derekam, abba hagytam a fogamzásgátló szedését, és rá olyan 3-4 hónapra teherbe is estem.
Amit a terhességről olvastam, hogy áldott állapot stb. azokat nem éreztem áldott állapotnak. A kisbaba rugdosását, amit mások olyan megható, gyönyörű érésnek írtak le, én inkább a pokolba kívántam, mert fájt, ahogy a hasamat rugdossa.
A szülés se volt valami hű de jónak mondható,és amikor a mellkasomra tették az alig pár perce megszületett fiamat, akkor sem éreztem semmit.
A szoptatást is nyűgként éltem meg, fájdalmas volt.
Nem a férjemmel van a gond, mert ő is fel szokott kelni a gyerekhez, fürdeti, eteti, elviszi sétálni délután, hogy tudjak pihenni. Amikor nincs itt, akkor olyan jó érzés tölt el pár pillanatig, de utána eszembe jut, hogy pár óra múlva haza fog jönni.
Nem utálom, meg semmi csak olyan közönséges számomra.
És nem szeretem, ha az ölembe akar ülni vag nyújtja felfele a kezét, hogy vegyem fel.
Sajnálom, hogy ilyen hosszú lett, próbáltam rövidebben fogalmazni, de nem nagyon ment.
válasza:
válasza:Én nem akartam gyereket, fura volt, mikor bennem mozgott, kis alien érzésem volt, de azért jó volt, hogy egy másik lény ilyen közel van, jó szülés, kellemes majd kegyetlen szoptatás, a végén màr az agyamra ment, semmi meghittség, tejesdoboz volt a testem, le is szoktattam.
Bennem akkor ébredt fel az “anyai ösztön”, amikor azt hittem baja van.
Előtte csak egy feladat, egy baba volt, akit el kellett làtni.
Nyelt már félre? Esett már le valahonnan? Bíztad már másra 5nél több órára?
Felfedezted már benne magad? Hogy mije hasonlít rád? Hogy mije a párodra?
Van olyan, ami csak neked működik nála? Van sikerélményed vele, ami összeköt?
Pl neked könnyen elalszik, neked könnyen abbahagyja a sírást.
válasza:Pszichológus jó lehetne, csak jót válassz. Egyrészt okot keresni, másrészt kezelni a helyzetet.
Tudom, hogy eddig is ezt mondták, de még mindig lehet jobb, amikor már tudsz vele mesét olvasni, beszèlgetni.
Csináljatok strukturáltabb programokat pl játszóhàz, ringató, beszélj hozzá sokat.
Legyen sokat olyan emberekkel, akik nagyon szeretik.
Néhány órában egy baby sitter is jó lehet, olyat keress, aki ilyen sugárzó szeretetteljes fajta, könnyen mosolyog, mert ha a gyerek kevés hiteles érzelmet lát, az gond lehet neki később.
Ne vádold Magad.
válasza: válasza: válasza: válasza:Pszichológushoz kell menni, vagy pszichiáterhez.
Bocsi, hogy ezt leírom, de szerintem nem normális érzések ezek, mert van egy alap anyai ösztön, az állatoknál is, embernél is, de van olyan, hogy valakinél ez nem működik, segítséget kell kérni!
válasza: válasza:Persze hogy nem olvastál ilyet, az ilyet nem illik bevallani, mert akkor egyből a legrosszabb ember vagy a világon meg szegény gyerek!
Én sem akartam gyereket, nem szeretem őket, nem értek hozzájuk, aztán "véletlenül" lett, anyai ösztön továbbra is 0, pedig már nagyobbak. Egyszerűen nem szeretek velük játszani, olvasni vagy bárhová menni, egy pillanat alatt kiborítanak és rengetegszer gondoltam már rá hogy összepakolok és elmegyek jó messzire! Az sem segít hogy a testem okádék lett úgy tönkremet a terhesség alatt és a terveimnek is lőttek, nem fér beléjük az anya szerep!
Én is gondoltam már rá hogy elmegyek szakemberhez, de minek? Hogy megpróbálja belém beszélni hogy nem is olyan vészes a helyzet? Végülis boldogtalanul, céltalanul is le lehet élni egy életet.. Tényleg rohadt jó! Az a rossz, hogy tudom mit kéne tenni, de a legkisebb porcikám sem kívánja!! A gyerekeknek jó lenne, de ez nem segít rajtam és mivel egy rohadt önző dög vagyok így jártak!
Szerencsére az apjuk kb minta apa, úgyhogy annyira nem szar nekik
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!