Kisbaba mellett hogy lehet helyrehozni egy félresiklott kapcsolatot? Anyukák, ez természetes lenne?

Hamar lettünk szülők, ez tagadhatatlan. Én nemsokkal a szülés előtt lettem 18, ő 22. A kapcsolatunk nagyon erős volt, így a terhesség, gyerekágyas időszak egyáltalán nem viselte meg, sőt. Úgy érzem, hogy visszagondolva akkor volt a legerősebb a kapcsolatunk. Lehet ez volt a sok, hogy folyton együtt voltunk így hármasban, az első hónapban éppen hogy wc-re külön mentünk. Ez főleg azért volt jó, mert a terhesség alatt voltak kisebb nézeteltéréseink (nem nagy dolgok, csak pl akkor kezdtünk építkezni is, és azzal kapcsolatban, vagy hogy kell-e a drágább babakocsi, stb. de tényleg ilyen félórás összezörrenések csak), de miután hárman lettünk, mintha a lányunkkal lett volna teljes az életünk. Szóval együtt voltunk, minden szép volt, volt egy tündéri kisbabánk, boldogok voltunk.

De kb olyan 6-7 hete érzem, hogy valami nem kerek. Keveset beszélünk, nincsen annyi közös program (akár a nagyobb családdal, vagy csak ketten, vagy a picivel együtt). Ha beszélünk is, vita, sértődés lesz a vége. Nyár végén volt egy nagyobb vitánk, mert elmentem a picivel nyaralni egy baráti társaságommal, plusz a szüleim is jöttek, de a szállás külön volt nekik/nekünk, és volt ott egy srác, aki nyíltan nyomult rám. Függetlenül attól, hogy ott volt a lányom, vagy hogy látta, hogy menyasszony vagyok. Én ennek nem tulajdonítottam jelentőséget, olyan szinten nem érdekelt, hogy a páromnak is elmondtam, aki meg kiakadt, hogy akkor üljek azonnal a kocsiba a gyerekkel, és induljunk haza. Mondtam, hogy ez nem így megy, ráadásul mit gondol, hogy majd megcsalnám úgy, hogy a pici tőlem másfél méterre alszik?! Akkor nagyon összevesztünk, és ami a legrosszabb volt, hogy 2 napig konkrétan annyit kommunikáltunk, hogy szia, igen, jól vagyunk, te is?, szia. Mikor amúgy régen egésznapos kapcsolatban voltunk. Pedig tudja, hogy nem csalnám meg, de igazából ha ilyenre is gondolna, az ember nem a közös baráti társaságukkal töltött nyaraláson csinál ilyet szerintem....

Még ha jót akarnék, abból is félreértés, sértődés lesz és tényleg jelenleg úgy érzem, hogy csak eléldegélünk egymás mellett. Eljegyzett, jövőre lenne az esküvőnk. Tudom, hogy a jó helyszínek hamar elkelnek (konkrétan az egyik barátnőm 1 évvel az esküvőjük előtt alig talált helyet), a ruhát is jó időben kinézni/megcsináltatni, meg úgy alapból, nem egy hirtelenjében összedobott valamit szeretnék. Mondtam, hogy megnézhetnénk pár helyszínt, meg elintézhetnénk a save the date kártyákat, meghívókat. Ez a helyszín nézés is arra irányult volna, hogy kettesben töltsünk egy kis időt, legalább pár napot, de csak az ellenkezője lett, hogy "szerinte ne rohanjunk ennyire", meg "talán nem kéne azonnal nyáron esküdnünk". Ezen kiakadtam, szerintem jogosan, és utána már próbált korrigálni, hogy hát ő csak azt nem akarja, hogy kapkodás legyen, meg még a házunk sincs készen, minek vegyünk a nyakunkba egy esküvő szervezését is. Nem tudom, mitévő legyek. A tehetetlenség borít ki a legjobban, hogy hiába kérdezem, semmit nem mond, semmi baja szerinte, nem viselkedik máshogy. Anyukám szerint ezek még egy 15-20 éves házasságban is előfordulnak, és nem szabad azonnal szakításra gondolni. De ha csak én akarok változtatni ezen, az régen rossz. A picivel amúgy ugyanúgy foglalkozik, meg játszik, mint előtte, szóval nem tudom, mi lehet ez. Harmadik fél nincsen biztosan.