Másnak is ilyen paraszt a férje, hogy ha elesik a gyerek vagy beüti a fejét, ahelyett hogy a panikoló anyukát megnyugtatná, még inkább tolja is rá a felelősséget? Hogy miért nem vigyáz rá jobban?

Amíg nagyon kicsi volt annyira féltette, hogy bármi apróság érte nálam akkor mondta hogy miért nem figyelsz.. Esett le kanapéról 2* is és akkor.

De aztán rájött hogy a gyerekek ilyenek és már nem engem piszkál.

Kérdező sajnos lesz még bőven ilyen. A gyerekek elesnek, akármennyire is vigyázunk rájuk. Ezt a férjednek is meg kell értenie. Megoldás lehet (még ha csúnya is), ha a felügyeletére bízod a gyereket, és mikor elesik nála, akkor te is úgy nekitámadsz, mint ő támadott neked. Akkor talán leesik neki, milyen érzés.

Egy kis off: Bár a választ törölték, én mégis reagálnék rá, mert attól még a válasz írója valószínűleg olvasni fogja.

A máma szó létezik, tájszólás, nem pedig műveletlen parasztok kreálmánya. Nagy valószínűséggel a "már ma" kifejezés rövidített alakja. Híres költők is használták műveikben, mint például József Attila vagy Karinthy Frigyes.

Én zalaegerszegi születésű vagyok, ott is nőttem fel. Mindenki használja, főleg az idősebb korosztály arrafelé.

Egy szó mint száz, nem árt ha az ember tájékozódik, mielőtt ledegradál valakit.

Az én férjem nem ilyen paraszt. Tudok olyat aki olyan, pl. a te férjed.

És most kérem a zöldet, mert válaszoltam a kérdésedre :)

Teljesen megértelek egyébként kérdező. Nálunk mint már írtam ilyenből nincs vita. Azt azért mellé teszem hogy abban a 6,7,8,9 hónapos korban én naponta 20x éreztem azt hogy szívrohamot kapok. Én megijedtem így Ő is és ezért mindig sírt. Ekkor próbáltam meg, hogy inkább nevetünk ha nem komoly a baj. Sokkal hatásosabb hidd el. Persze az ijedség ott marad de kicsit el kell folytatni.

De ez a hibáztatás rosszul esik, tudom. Kislányom éppen náthás és bizony én is megkaptam, hogy mert ekkor meg ekkor nem adtál rá még egy ruhát és biztos attól. Meg neked tudnod KELL miért sír mert te vagy az anyja... Persze.

Kérdező, ha ez megnyugtat fognak még jobban sérülni mint egy egyszerű elesés, ha folyton pánikolsz hamarabb kerülsz zártosztályra mint a gyerek oviba. Főleg ha az a gyerek még az elevenebb fajta is mint például én voltam (fejjel az árokba biciklivel, garázstetőről ugrálás stb).

Nem mi nem vagyunk olyanok mint te és a férjed. A férjem nem tahó én meg nem vagyok ideggyenge. Mindkettőtöknek jobban kéne tolerálni a másikat.

Ez azért is gáz, mert a gyerek így még jobban megijed. Aztán azt hiszitek hogy valami nagy nagy baj van, hiszen még jobban ordít.

Nálunk volt olyan, hogy 10 hónaposan leesett az asztalhoz rögzíthető etetőszékből a fiam úgy hogy ketten álltunk körülötte anyukámmal és nem bírtuk megfogni olyan hirtelen történt - 2 nap kórházi megfigyelés lett a vége, szerencsére nem történt nagyobb baj. Azonnal hívtam a férjem hogy jöjjön haza a munkából mert indulok a gyerekkel az ügyeletre és valószínűleg be kell majd vinnünk a kh-ba. Egy fél hibáztató szó sem hagyta el a száját, pedig mind nagyon megijedtünk (a kórházban bezzeg úgy kezeltek, mintha legalábbis lelöktem volna egy hegyről a gyereket).

Máskor meg a kavicsos úton a parkban kirántotta a kis kezét az apjáéból (ekkor volt 1 éves) és azzal a lendülettel orra esett, felrepedt a szája meg a kis arcát is lehorzsolta. Szintén nem stresszeltük vagy hibáztattuk egymást, pedig pont másnap vittem státuszvizsgálatra és megjelentünk csupa prezúrosan a gyerekorvosnál...

És folytathatnám még a sort, kisebb bibik általában vannak rajta, most 2 éves örökmozgó.

Szóval nem, mi nem szoktuk egymást hibáztatni, mindketten megtesszük amit tudunk, de a gyerekek már csak ilyenek. A férjed egy tapló.

Egy kis önkontroll már csak azért is jó lenne hogy legalább a gyereket ne ijesztgessétek. Hiszen ő bennetek bízik, ti vagytok a biztonság. Ha azt látja hogy anyuék pánikolnak, akkor nagy baj lehet... Tudom, baromi nehéz nyugodtságot színlelni mikor majd kiugrik a szíved úgy megijedsz, de néha muszáj.

Egy gyerekkori emlékem jutott még erről eszembe, amikor 8 évesen játék közben megsérült a lábam. Ráestem egy nagy kőre (még akkoriban az utcán játszottunk a szomszéd gyerekekkel) és iszonyúan vérzett. Annyira, hogy össze kellett varrni. Nagyon féltem mindenféle orvostól de anyukám nyugodtnak tűnt, így én is valamennyire megnyugodtam mire elindultunk az ügyeletre, majd a kórházba ahol összevarrták. Annyi volt a vér, hogy teljesen pánikba estem volna ha az anyukámon is azt látom hogy retteg...

Szóval beszéljetek erről, mert ez így nagyon nem jó.